Hírek

 

frankfurter_buchmesse.jpg 

 

Megnyílt a 70. Frankfurti Könyvvásár

 

Megnyitották kedd este a 70. Frankfurti Könyvvásárt, az ünnepség szónokai az identitások sokfélesége és a mindenkit megillető alapjogok tisztelete mellett álltak ki, rámutatva, hogy a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója egyidős az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával.

 

Most, amikor „a világ leghatalmasabb országa a sötétségbe süllyed”, bátorságot kell meríteni a történetek elmeséléséhez és a dolgok kimondásához, így azt is ki kell mondani, hogy „a gazdasági fölény nem jelent erkölcsi fölényt” – hangsúlyozta a rendezvényt megnyitó sajtókonferencia vendégszónoka, Chimamanda Ngozi Adichie Amerikában és Nigériában élő nigériai író, aki az Americanah című regényével vált világhírűvé.

A feminista szerző az Amerikában és Nigériában tapasztalt politikai folyamatokról szólva kiemelte: „itt az ideje, hogy a férfiak olvassanak könyveket nőktől”.

Frederica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai fő képviselője a könyvvásárt megnyitó ünnepségen elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a sokszínűség támogatása nem jelenti az önazonosság, az identitás feladását. Éppen ellenkezőleg azt jelenti, hogy „hűségesek vagyunk saját kultúránkhoz és nyitottak a párbeszédre, erősek vagyunk és magabiztosak, és így nem félünk attól, hogy elvész a kultúránk és identitásunk, ha kapcsolatba kerül másokéval” – mondta az olasz politikus.

Kiemelte, hogy az önazonosságok sokfélesége természetes, és Európához is hozzátartozik, hiszen például minden olasz és minden német is lehet egyszerre európai.

A többi között a művelődéshez és a kulturális életben való részvételhez fűződő jogot rögzítő Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 70. évfordulója alkalmából a 70. Frankfurti Könyvvásár egyik kiemelt témája az emberi jogok helyzete. A nyilatkozatot megalkotó ENSZ és az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet támogatásával kampányt is indítottak We are on the same page (Ugyanazon az oldalon vagyunk) címmel, amellyel az alapvető jogok sokhelyütt tapasztalható megsértésére igyekeznek felhívni a figyelmet.

Az ötnapos vásáron 110 országból nagyjából 7500 kiállító vesz részt, ami 3 százalékos növekedés a tavalyihoz képest. A vásár az első három szakmai nap után irodalmi fesztivállá alakul át. A szervezők a tavalyihoz hasonlóan nagyjából 300 ezer vendégre számítanak. Több ezer felolvasást, konferenciát, író-olvasó találkozót szerveztek nekik.

 

A díszvendég Grúzia, amely a megnyitó grúz szónoka, Mamuka Bahtadze kormányfő szavai szerint „a költészet hazája”. Ezt jelzi az is, hogy a grúz államiság alapdokumentumait is „versbe szedve” alkották meg – mondta.

 

(MTI)


Főoldal

2018. október 10.
Szakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Kürti László verseiLárai Eszter verseiMeliorisz Béla verseiSzita Szilvia versei
Barnás Ferenc: A tenger BoetungánálAcsai Roland: Azt mondjákHópehely, a barcelonai albínó gorilla1989, avagy Egy év a hetvenötből – Széljegyzetek, adalékok – Hrabalhoz
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Békéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg