Hírek

 

23-konyvvasar-fb-cover.jpg 

 

Több mint száz program

a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi

Könyvvásáron

 

Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló, több mint száz programmal várja az érdekélődőket a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amely Erdély legnagyobb magyar könyves szakmai rendezvénye – közölték szerdán a szervezők.

 

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában csütörtöktől vasárnapig tartó, Románia egyik legnagyobb könyvvásárának számító rendezvényen több mint negyven erdélyi és magyarországi kiadó, valamint könyvkereskedő vesz részt. A vásárlók több ezer könyvcímből válogathatnak.

Az idei szemle díszmeghívottja a Jelenkor Kiadó és szerzőik: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba, akiknek külön estjük lesz. A vásár kiemelt programjai között szerepel az Erdély csodái című fotókiállítás, valamint A mai magyar női próza címet viselő beszélgetés, amelynek házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. A meghívottak Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa és Szeifert Natália.

Az előző évek hagyományához hűen több színházi előadás és koncert is lesz. Az idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi sikereket elért Julius Caesar című előadását mutatják be Marosvásárhelyen, amelynek rendezője Silviu Purcărete. A könyvvásáron a Kaláka és Lackfi János ad két koncertet, valamint a WH együttes és Nádasdy Ádám bemutatja a Shakespeare′s Sonnets and Songs című produkciót.

Az idén rekordszámú jelentkező, 717 gyerek és 239 csapat vett részt a könyvvásár Olvasd el, és játsz velünk! elnevezésű irodalmi vetélkedőjén, amelynek döntőjét most tartják. A három évvel ezelőtt elindított megmérettetésen eddig összesen 1845 gyerek vett részt és olvasta el a korosztálya szerint számára kijelölt kortárs szerzők alkotásait. Makkai Kinga főszervező szerint a játék már „olvasómozgalommá” nőtte ki magát a fiatalok körében. Úgy véli, izgalmas, friss kortárs könyvekkel fel lehet ébreszteni a fiatal nemzedék olvasási kedvét.

Az „ahol a múlt és a jövő...” mottójú könyvvásár az idén is több évfordulós szerzőre összpontosít, így a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek. Megemlékeznek a Marosvásárhelyhez kötődő Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról, Aranka Györgyről, valamint Kassák Lajosról és Ady Endréről is.

 

(MTI)


Főoldal

2017. november 15.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Tompa Andrea és Bödőcs Tibor nyerte az idei Libri irodalmi díjakat 1% a Körös Irodalmi TársaságnakJúnius 24-én indul a Gyulai Várszínház 55. évadaNem ítélik oda idén az irodalmi Nobel-díjat
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Nagy Dániel versei Nagy Zsuka verseiAczél Géza: (szino)líra - torzószótárSzilágyi Kinga Magdolna versei
Prózák
Haász János: ÜzenetLőrincz György: Bécs fölött a Hargitát…„Legszebb munkámat mérgezik meg”Darvasi László: Akik áttáncolják a háborút
Kritikák
Versküllők és verssávok héthatáránHizlaló pöttyösGrecsó Krisztián: Téli naplóNem lehet megúszni!
Esszék, tanulmányok
Újraragasztott borítékok nyomábanProfán feltámadás, avagy heroikus újrakezdésA kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiábanGrendel Lajos irodalmi és közéleti szerepvállalásai
Drámák
Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓ
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA