Hírek

 

Tarj__n_Tam__s_m__ret.jpg 

 

Elhunyt Tarján Tamás

irodalomtörténész, színikritikus

 

Életének 69. évében, szeptember 24-én, vasárnap éjjel elhunyt Tarján Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, színikritikus, dramaturg – közölte kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) a honlapján.

 

Tarján Tamás 1949-ben született Budapesten. Huszonnégy évesen kezdett tanítani a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszéken és haláláig a tanszék oktatója maradt.

A Budapesti Piarista Gimnáziumban tett érettségi után 1973-ban az ELTE BTK magyar-néprajz szakán szerzett diplomát mint tanár és muzeológus. Hosszú évekig tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Zsigmond Király Főiskolán.

Tagja volt a Látóhatár című folyóirat szerkesztő bizottságának, 1991 és 1995 között a Könyvvilág felelős szerkesztőjeként dolgozott. 1997-től tíz éven át az Iskolakultúra szerkesztőbizottságának tagja volt. Irodalomtörténészként főleg a kortárs magyar irodalommal és drámával foglalkozott, és rendszeresen írt színházi és filmkritikákat is, amelyek – például Százszorszínház, Szentivánéji Vízkereszt, Prosperónak nincs példánya címmel – önálló kötetekben is megjelentek.

Huszonhét kötetet publikált, ebből hetet Reményi József Tamással közösen. Írt kismonográfiákat, jelentetett meg irodalmi és színházi esszé- és kritikagyűjteményeket, publikált tankönyvcsaládot 13-14 éveseknek. Tanulmányai többek között a Fényfüggöny, a Szabadiskola és a Csendestárs című köteteiben jelentek meg. Rendszeresen dolgozott a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak.

2000-től a Digitális Irodalmi Akadémia Tersánszky Józsi Jenő-szakértője, 2001-től Kardos G. György-szakértője is volt.

1986-ban József Attila-díjat kapott, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, 1995-ben a Literatúra-díjat, 1997-ben a Komlós Aladár-díjat érdemelte ki. 1991-ben az irodalomtudomány kandidátusát szerezte meg.

Elnyerte még 1981-ben a KISZ-díjat, 1984-ben és 1989-ben a Színikritikusok Díját kapta meg, 1991-ben MSZOSZ-díjjal, 1993-ban Nagy Lajos-díjjal, 1995-ben Pro Literatura-díjjal, 2005-ben Bárka-díjjal és Fáma-díjjal tüntették ki.

Utolsó kötete A Nyugat égtájai – avagy: Vigasz az irodalomban? címmel 2016-ban jelent meg a Pont Kiadónál.

Schein Gábor író, költő, irodalomtörténész az ELTE honlapján így emlékezett meg az elhunyt irodalomtörténészről, színházkritikusról: „az irodalmat és a színházat életanyagaként szenvedélyesen szerette. Ez a szenvedély sugárzott belőle minden pillanatban, amikor a katedrán állt, vagy a szemináriumi teremben a hallgatókkal beszélgetett. Emellett kollégái között is kiemelkedő olvasottsága, emlékezőképessége és a jelen idő teljes megragadásának, megélésének igénye tették őt feledhetetlen tanárrá”.

 

(MTI)


Főoldal

2017. szeptember 26.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Bárka tanulmány- és esszépályázata FISZ-tábor Királyréten - Olvasni szabad! Nagygalambfalván eltemették Kányádi SándortNemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Somorjai Réka verseiDebreczeny György verseiPéter Erika verseiCsontos Márta: Arcok a múzsák kertjéből
Prózák
Márton László: Vagy inkább miatta...Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjai
Kritikák
A mittelszolipszizmus erőtereibenHalmai Tamás négy líraolvasmányaSötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”
Esszék, tanulmányok
Millenniumi ódák Nagy Gáspár költészetébenEgy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódja
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA