Hírek

 

szeged_okt4.png 

 

„Könyves Gesamtkunstwerk”:

Magyar Könyvkiadók Napja

a szegedi bölcsészkaron

 

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara A könyv a Gutenberg-galaxis után címmel idén első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Magyar Könyvkiadók Napját. A 2017. október 4-ei rendezvénynek a Bölcsészkar (Egyetem u. 2.) és a Grand Café (Deák Ferenc u. 18.) ad otthont. Célunk, hogy az egyetemi közösség, a középiskolások, tanáraik és minden szegedi érdeklődő bepillantást nyerhessen a könyvkiadás és a könyvterjesztés folyamatába, abba, hogyan változnak a kiadói stratégiák az olvasói szokások megváltozásával, s hogy az eltérő közönséget megcélzó, különböző arculatú kiadók marketingtevékenysége mennyiben és miben különbözik. Az egész napos programot egyfajta könyves „Gesamtkunstwerk”-nek szánjuk: a kerekasztal-beszélgetések és író–olvasó találkozók mellett kiállítást, könyvvásárt és könyvcserét is rendezünk. A legnevesebb magyarországi kiadók mellett két jelentős határontúli intézmény is  részt vesz az eseményen.

 

Részletes program:

A könyv a Gutenberg-galaxis után – Magyar Könyvkiadók Napja

Időpont: 2017. október 4.

 

Helyszín: SZTE BTK belső udvar, árkádok (rossz idő esetén földszinti körfolyosó)

Reggeltől estig könyvvásár és a Kreatív Könyvtárosok Társaságának Könyvcsere-pultja. Kiadók: Forum, József Attila Kör, Kalligram, L’Harmattan, Libri, Magvető, Typotex.

11:00 – 11:50 Bermutatkozik a JAK és a JAK-Füzetek. Résztvevők: Gaborják Ádám, a JAK elnöke, a JAK-Füzetes szerzők: Csutak Gabi  író, Nagy Kata költő, Tolvaj Zoltán költő. Moderál Molnár H. Magor költő és Orcsik Roland költő, író, a korábbi JAK-Füzetek szerkesztője, adjunktus (SZTE)

12:00 – 12:30 Böndör Pál új verseskötetének bemutatója. Moderál: Virág Gábor (Forum)

 

Helyszín: SZTE BTK Kari Konferenciaterem

13:00 – 13:10 Gyenge Zoltán professzor, dékán (SZTE) megnyitója

13:10 – 14:10 Kerekasztal-beszélgetés kiadóigazgatókkal. Résztvevők: Dávid Anna (Magvető), Gyenes Ádám (L’Harmattan), Mészáros Sándor (Kalligram), Sárközy Bence (Libri) és Virág Gábor (Forum). Moderál: Szajbély Mihály professzor (SZTE)

14:20 – 15:10  Műfordítás, nemzetközi könyvkiadás, könyvvásárok. Résztvevők: Berta Ádám műfordító, író, szerkesztő (Kalligram), Déri Ákos vezető szerkesztő (Typotex), M. Nagy Miklós műfordító, szerkesztő, író és Rajsli Emese műfordító, sorozatszerkesztő (Forum). Moderátor: Szilágyi Zsófia professzor (SZTE)

15:20 – 16:10 Szerkesztők a magyarországi lapkiadás helyzetéről. Résztvevők: Czeglédi András docens, szerkesztő (2000, SZTE), Jenei László író, szerkesztő (Műút), L. Varga Péter szerkesztő, tudományos munkatárs (Prae, ELTE) és Podmaniczky Szilárd író, szerkesztő (Librarius). Moderál: Tófalvy Tamás adjunktus (BME)

 

Helyszín: Grand Café

17:30 – 18:20 Tervezőgrafikusok, vizuális szerkesztők és könyvtárgyaik. Beszélgetés kiadók művészeti vezetőivel. Résztvevők: Pintér József (Magvető) és Tillai Tamás (Libri). Moderál: Váraljai Anna művészettörténész (SZTE)

18:30 – 19:20 Beszélgetés Zoltán Gábor íróval. Moderátor: Szilasi László író, docens (SZTE)

19:30 – 19:45 Csernik Attila grafikus kiállítása. Megnyitja: Virág Zoltán docens (SZTE)

20:00 – 21:30 Beszélgetés Krasznahorkai László íróval. Beszélgetőtársak: Gyenge Zoltán és Szabó Gábor docens (SZTE).

 

szeged_okt4_2.jpg

 

A Facebook-esemény linkje


Főoldal

2017. szeptember 25.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Arany János szépirodalmi és esszépályázatPályázatot hirdet a Színházi Kritikusok CéheHét ország írói szerepelnek a tizedik Margó Irodalmi Fesztivál és KönyvvásáronKönyvtárlat VII. – Játékos évad
Versek
Kiss Ottó: Állatok, erdő, bátorságFilip Tamás verseiFarkas Wellmann Éva parancsolat-verseiTurai Laura versei
Prózák
Onyanyi munyu, avagy bevezetés a kútológia elméletébeAutóink egészsége mindannyiunk érdekeHajós Eszter: Virágot gyógyítaniFerdinandy György: Portréfilm
Kritikák
A csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túlHáta mögött délPárkapcsolati kórkép
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA