Megkérdeztük Muszka Sándort
Kiemelkedő színvonalú alkotói tevékenységét idén József Attila-díjjal ismerték el. Megkerülhetetlen kérdés, hogy mit jelent Önnek a díj, közvetve pedig az irodalom és az alkotás?
Megtiszteltetés, ugyanakkor mérföldkő, útjelzőtábla, mely szerint lehet, hogy mégis jó irányba tartok. Ugyanakkor biztatás is a rosszabb napokra. Elmúltam negyvenéves, első verseskötetem 2005-ben jelent meg, jelenleg a kilencediket tervezem befejezni, idén őszre. Az, hogy az elmúlt 16 évben (és hadd vegyük hozzá a megelőző éveket) semmit nem találtam, ami az irodalomnál jobban érdekelne, az, azt hiszem, önmagáért beszél. A kérdés második feléről egy hajdani asztaltársaság jut eszembe, ahol egyszer azt a kérdést szegezték nekem, hogy elfogadnám-e a cserét, hogy akármi lehetek ezen a világon, de soha egy sort le nem írhatok. Akkor nemet mondtam, és azt hiszem, most is nemet mondanék.
Munkáinak közismert és egyik központi témája a székely „identitás”, ami a gondolkodásmód (például a székely furfang) és nyelvi sajátosságok tetten érésében is megmutatkozik. Legutóbb megjelent, Szégyen című kötete eltávolodik ettől a nézőponttól. Hogyan és miért következett be a témaváltás?
Engedje meg nekem, de ez szerintem így nem igaz. Ön valószínűleg a Sanyi bá című, székely egyperceseket tartalmazó könyvemre gondol, vagy folytatására, a Lusta dögre. Persze, tudom, hogy a legtöbben ezzel a két könyvel kapcsolják össze a nevemet, ami egyébként nem baj, sőt, de a fent említett két könyvem megjelenése előtt és után is számomra a verseké volt a főszerep. Az, hogy a magam szórakosztatására írt prózai játékaimnak ekkora sikere lesz, álmomban sem gondoltam volna. Ebben az is közrejátszhatott, hogy éppen akkor volt felfutóban a mostanra egyre silányabb stand-up comedy műfaj. Valahogy jó időben, jó helyen jelentek meg ezek a könyvek, más magyarázat nemigen van erre.
De ezek a könyvek előtt és ezek után is, ha valami foglalkoztatott, ha valamiről szerettem volna beszélni, abból általában vers lett.
Meddig „hevertek éberen” a Szégyen versei Önben, mikor döntötte el, hogy kötetté állhatnak össze?
A kötet első versei a Székelyföldben jelentek meg, ahol a hajdani főszerkesztő, Lövétei Lázár László azzal fogadott egy nap, hogy szerinte ezek a verstémák nem csak egy fejezetet, de egy egész kötetet is megérdemelnének. Mivel nekem is tetszett az ötlet, és a körülmények is adottak voltak (épp egy ellátó és gondozó központban dolgoztam), elkezdtem tudatosan felépíteni a kötetet, melynek a végső kialakításában Gáll Attilának, a kötet szerkesztőjének is nagy szerepe volt.
A kötetben „szürkére meszelt mindent a nyomor” (El innen), kiszolgáltatott és emberi méltóságukat vesztett életekkel, élethelyzetekkel találkozunk. Mit keresett ezekben a történetekben? (Vö. Album című vers)
Elmondható, megjeleníthető-e a minden emberi vonást levetkőző ember? Ha leírható, érzékeltethető, akkor melyik az erre legmegfelelőbb nyelvezet? Hogy jut oda az ember, hogy a betegsége uralja személyiségét? Bugyra-e, és hányadik ez a földi pokolnak? Emberek, akik zuhanni kezdtek, és kedvüket lelték a zuhanásban. Leérkeztek a gödör aljára, s mert élnek, szenvedniük kell. Mennyi maradt meg bennük abból, akik voltak? Mikor volt az a perc, az a pillanat, amikor minden átfordult, átbillent, elkezdődött.
A Szégyenben fontos szerepet kap a képzőművészet, Csillag István illusztrációi mélyítik el az értelmezést. Hogyan dolgoztak együtt, milyen munkafolyamat előzte meg ezt az együttállást?
Bár iskolás koromban négy évig rajzosztályba jártam, nem állítanám magamról, hogy különösebben értenék a képzőművészethez. Márainál olvastam valahol, hogy úriember amihez nem ért, azzal nem foglalkozik. Ezért aztán teljes egészében Csillag Istvánra bíztam az illusztrálást. Megegyeztünk, hogy ő nem szól bele a versekbe, és én nem szólok bele a grafikákban. Szerencsés találkozás volt ez. A végeredmény, azt hiszem, önmagáért beszél.
Saját megközelítésében kinek a szégyene a perifériára szorult élet?Mi lenne a válasza a Szállás című versben feltett átfogó kérdésre: Hogyan mentselek meg?
A pontos választ nem ismerem. Lehet, hogy a szégyen az emberi létezés lehetetlenségéből ered? De arra sem tudnék válaszoni, hogy az ember megmenthető-e.
Kérdezett: Pál-Lukács Zsófia
