STRUKTÚRÁK – Három generáció együtt
Stefanovits Péter, Dobó Bianka, Kiss Botond András közös kiállítása
2022. május 3–24.
Vízivárosi Galéria
1027 Budapest, Kapás utca 55.
Megnyitó
Abafáy-Deák Csillag
Relációk és szakító stresszek
Mottó: Mindig matematikai hasonlatokkal hozakodott elő, ha érezte, hogy megint elég undok volt, mert azokat én nem értettem. (Ottlik Géza: Iskola a határon)
Időnyomás alatt élünk, hevesebbek az érzelmeken alapuló reakcióink, csökken a stressztűrésünk, az érzelmi stabilitás, a kreativitás, a nyitottság, az azonosságtudat kérdésköreivel szembesülünk. Vagyis azzal, hogy vajon miként és hogyan vagyunk képesek egyensúlyt teremteni az érzelmeink és a gondolkodásunk között? A helyzet, amit a pandémia alatt átéltünk és átélünk, bizonytalanságot keltett és kelt bennünk. Nem tudunk mindent azonnal megoldani. Egy tárlat is lehet a lelki fitnesz része, miközben magunkra is figyelünk és gondolunk, milyen késztetések élnek bennünk és milyen valóságra vágyunk.
Enteriőr kép
A Struktúrák című kiállítás három különböző generációhoz tartozó művész munkáit mutatja be. Stefanovits Péter a doyen, Dobó Bianka a középgeneráció, Kiss Botond András az újgeneráció képviselője. A sokszorosított grafikai nyomatok mellett szén és grafitrajzok is szerepelnek a kiállítás anyagában.
Struktúrán sok mindent érthetünk: elsőként az épített környezetre, épületekre gondolhatunk, aztán figyelmünk a városi struktúrák társadalmi vonzatára kalandozik. Egyik struktúra rejti a másikat: városban az utcák, az utcákon a társadalom, a társadalomban az egyén.
Fekete-fehér illeszkedés
A képi kompozíciókban a formaelemekből immanensen fakadó tartalmak kibontását, és valamilyen előre meghatározott szellemi tartalom absztrahált, vizuális leképezésének lehetőségét figyelhetjük meg (Stefanovits Péter Rejtett átvilágítás, 202; Dobó Bianka Fragmentumok, 2022; Kiss Botond András Kultikus építmény rekonstrukció, 2021).
Rejtett átvilágítás
A struktúrák feszültséget, alakváltozást hordoznak. A szerkezeten belüli alakváltozások akár szimmetrikusak, akár szabálytalanok, feszültségkoncentrációt, stresszt okoznak. Mikrodrámák szemtanúi lehetünk (Stefanovits Péter Eltitkolt találkozás, 2022; Dobó Bianka Romok I–II., 2022; Kiss Botond András Fekete-fehér illeszkedés 1–2, 2021), mintha a három művésznek közös célja lenne, az idő megállítása és lassítása. A geometriai elemekből felépített kompozíciók expresszív-szürreális hatást keltenek, térszemléletükben tetten érhetjük a kreatív gondolkodást és a modellalkotást.
Romok
Stefanovits Péter (1947) alkotásait a transzcendes szemlélet hatja át, szimbólumait a festőiség és a színek kifejezőereje jellemzi. Hieratikus, merev, parancsoló formáikkal a törvényt, a rendet, a szabályok kényszerét hangsúlyozzák az őket körülvevő környezet esetlegességével, változatosságával szemben. (Wehner Tibor)
Dobó Bianka (1981) a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett 2008-ban. Kísérletező alkotó, egyaránt készít festett, varrott vászon képeket és LED-plexi installációkat, valamint a szobrászat is közel áll hozzá. Fontos számára, hogy az alkalmazott technika illeszkedjen a mű témájához. A felületek különleges, plasztikus kialakítását az adja ‑ mondta el Dobó Bianka –, hogy a festéket ecset vagy szórópisztoly helyett fogkefével viszi fel vászonra. (https://promenad24.hu/2018/11/04/dobo-bianka-mutatta-be-kiallitasat-a-tornyai-janos-muzeumban/).
Koszorúk I.
Épületek, romok vesznek körül bennünket, és nem csak a temetőben láthatunk koszorúkat, hanem különböző emlékhelyeken, emléktáblákon is Kör alakú, letisztult képi világot hordozó alkotásai számomra a medúza változó testét, mozgását, lebegését idézik fel. (Dobó Bianka Koszorúk I–II., 2018). Az ábrázolt színterek felismerhetők, azonosulni tudunk a művek gondolatiságával, ritmusával. Ellenpont a szilárd talapzatok képi világa (Dobó Bianka Talapzatok I–III., 2022) a jelen manírjaira, a bizonytalanságra reflektál, a gyors változásra, az elvárt viselkedésmódok okozta feszültségekre és hiányokra. Grafikáira a minimalista és tárgyias szemlélet jellemző. Eszköztelensége megszokottságunk érzetéből, sztereotípiákra épülő világából billent ki bennünket, nézőket.
Talapzatok
Kiss Botond András (1992) jelenlétünk tünékeny nyomait keresi, kutatja és ábrázolja. Az foglalkoztatja, …hogy miképpen lehet megragadni a véletlent, a változékonyt és összekapcsolni valamiféle időtlenséggel. Letisztult formanyelvezetem eléréséhez képgrafika technikákat, fotográfiát és könyvkötészeti eljárásokat használok a digitális képalkotás eszközeivel összhangban. A technikai megoldásokat mindig a mondanivalóhoz igazítom, ezért a munkáim megjelenése változatos. (https://www.artlexikon.com/hu/szemely/kiss-botond-andras/51). Grafikái a változás, az újrakezdés, az újra értelmezés és a megújulás határait, formai lehetőségeit vizsgálják (Illeszkedés 4–6., 2021; Kalligrafikus kövek 1–2–3., 2021).
Kalligrafikus kövek
Olvasata van a köveknek. A képfelületen megjelenő mintázatok olyan struktúrák, szerkezetek, amelyeket a véletlen is létrehozhat, egyúttal a laza, kusza vonalak, törések, varratok, sávok, foltok, hiányok együttese, hálózata, együtt a különleges háttérszínnel, színátmenettel, anyagmintával, a megpillantás váratlanságát idézi fel a nézőben.
Mindhárom művész alkotásaiban megjelenő struktúrák hálózatokat, kapcsolatokat hordoznak (Stefanovits Péter Eltitkolt találkozás, 2022). Kommunikációt, kapcsolatot az alkotó és a néző között. A struktúra elemei szétfeszítik a közeget, a hangsúlyok és a léptékbeli heterogenitások a folyamatosság nehézségeire, az adott forma létjogosultságára világítanak rá, más rétegek válhatnak hangsúlyossá, a befelé forduló gesztusokra, az áttörési pontokra, sávokra, keresztutakra figyelünk.
Eltitkolt találkozás
A tárlat grafikáin valóságos és képzeletbeli illeszkedési tereket látunk, az egyik tér pontja, egyenesei és síkjai a másikéval párba állíthatók. Hol függőlegesen osztott csíkok (téglatestek), hol vízszintesen futó formák uralják a kép felületét, azaz geometrikus síkidomokra egyszerűsödnek a grafikák.
Amit látunk, együtt engedi látni az illeszkedést és struktúrát. Az alkotások egymáshoz való viszonya, a formák, mintázatok, a síkszerűségben is megfigyelhető mozgalmasságuk a néző fejében áll össze egy struktúrává, művészi élménnyé. Mindez a kurátor munkáját is dicséri.
Kölüs Lajos
A csend szögletei
Mottó: Vannak órák, mikor a dolgok levetik álarcaikat, mikor a szögletek letompulnak, s a sebek észrevétlenül begyógyulnak a csöndben. (Kassák Lajos: Angyalföld, részlet)
Fragmentumok
Bárhonnan is érkezzünk a kiállításra, bárhonnan is lépjünk a grafikák csendjébe, falak, átjárók nyílnak meg előttünk, egy ismertnek hitt világ tárul elénk, folytonos átalakulásokkal, új és új ritmusokkal, összefonódásokkal. Nem álomképeket, vágyakat látunk, a geometrikus vonalak a rációt szólítják meg, de a vonalakban, a vonalak mögött meghúzódó késztetések, érzetek túllépnek a ráció határain, befelé is fordítják a nézők tekintetét, és az idő folyására, sugárzó energiájára hangolódhatunk. Az időtlenségre, az állandóság és az elmúlás egymásba hullámzó terére.
Illeszkedés
A Gutenberg galaxis kicsinyített példányai emlékképpé, emléktárggyá válnak, ez még az emlékezés és nem a felejtés pillanata, hanem az őrzésé, a hagyományhoz való nemes ragaszkodásé. Még nem mondjuk ki, hogy vége, egy új világban élünk, amelyben valami megszűnőben, kihalóban van. A virtuális valóság lép helyébe. Nem könyvet veszünk kezünkbe, hanem médiát nézünk, online, offline. A másolatot, amely az eredeti helyébe lép.
A kínai Nagyfal védett és elválasztott a világtól, elszigetelt, miként a berlini fal is. Egyik még áll, de már nem véd, a másik darabokra hullott, kövek maradtak belőle. Relikviaként őrizzük őket. A kövek, falak mintázatai a természetre utalnak, a változás jelenségére, idővel minden megszűnik, megváltozik, elkopik, csak emlék lesz belőle, már ha lesz, aki emlékezzen. Stefanovits Péter emlékezik és emlékeztet, sőt zajos csendet hoz létre, keresztutakra állítja a nézőt, lehet választani, merre, milyen irányba indulhatunk el. Ellentmondásokra hívja fel a figyelmünket, humorosan és ironikusan, semmi sem az, aminek látszik. Látszatvilág, amelyből az igazi hit hiányzik, csak a külsőséges forma maradt, a tartalom elillant.
Koszorúk II
Dobó Bianka koszorút rajzol, kinek és minek nyújtjuk, adjuk (Dobó Bianka Koszorúk I–II., 2018). És nap mint nap koszorúzunk, emlékezünk, nagyjainkra, ismeretlenekre. A koszorú mintapéldányát látjuk, a forma erejét, ahogy önmagát koszorúzza, emeli magasba, önmagát és a koszorúzott alanyt eltakarva. A Romok kockajátékok, mintázatok, az építmény sehol, miként az ember is. Kimartak, kiharaptak a bombák az épületből.
Romok III-IV.
A Talapzatok szilárdak, úgy érzem magam, mintha Párizsban lennék, és a köztéri szobrok jönnének szembe velem. A múlt jelene ez, szilárdsága, nem rombolunk le semmit, csupán a Bastille-t. És talán épp ebből fakad a Dobó Bianka műveit átható időtlen csend hangulata is. Mintha egy pillanatra leállítanánk az élet ritmusát, hogy fényképszerű emlékként rögzítsük tudatunkba a jelen változó állapotát. https://www.hrmuzeum.ro/relaciok
Kiss Botond András felfedezőként tekint a falakra, a falak mintázataira, tanulmányozza őket, mint egy archeológus, aki feliratokként tekint a hiányokra, a karcolatokra, futó, megtört vonalakra (Illeszkedés 5., 7., 8., 9., 2021). Mintha a csendet keresné, a csend vonalait, a csend testét akarná megörökíteni. Mi a csend? Hol van? Miért fontosabb, mint valaha? – tette fel a kérdést Erling Kagge könyvében (Csend a zaj korában – A világ kizárásának öröme? Park Könyvkiadó, 2017).
Fekete fehér illeszkedés
Kiss Botond András a magány és az elhagyottság határait keresi, kutatja. A belső csendet, amely olykor kívülről szólítja meg az embert, a tárgyak, a felületek által, visszhangként.
Stefanovits Péter ironikusan, humorosan tekint a külvilágra, a külszínre. Ellentmondásokra, a közhelyek ürességére, a csalóka látszatra mutat rá (Hamis tükröződés, 2022).
Külszíni gyakorlatok
A külszíni gyakorlat számára terepmunka, tapasztalatszerzés, a tárgyalkotás technológiájának elsajátítása (Külszíni gyakorlat II.), a látvány sokoldalúságát hangsúlyozza, az egyes elemeket a fantázia segítségével kapcsolja össze, egyaránt teret adva a véletlennek és szándékosságnak. A természet újjáélesztését hívja elő a nézőben, a kertészkedést, a gondoskodást. A külszíni gyakorlat tájátalakítás. Nem hold- vagy marsbéli tájakon járunk, és Kölcsey parafrázisként sem mondhatjuk: Hegy állott, most kőhalom. A faiskola csemetéi fentről kapják az éltető energiát, mesterségesen. Ez a jövő, az elképzelt jelen.
Külszíni gyakorlatok
A relációk rejtett hálózatát tárja elénk. A Rejtett átvilágítás minden direktsége ellenére visszafogottan utal mai világunk összetettségére, kusza voltára. Stefanovits Péter csendje mozgalmas és zajos csend, a nézőre bízza, miként is lehet a fontosat a lényegtelentől elválasztani.
A kiállítótérben befelé mélyülnek, egy titokzatos centripetális erőnek engedelmeskednek az egyedi, önmagukba záruló alkotások, miközben önmagukon túlra is mutatnak azáltal, hogy nem ritkán a hiány ölt testet bennük. Mintha a kurátor számára nem az egyes grafika, hanem a grafikák egymásra hatása, a grafikák közötti összefüggés lett volna a legfontosabb. A grafikák között, a grafikák előtt sétálva új és újabb nézőpontokat fedezhet fel a néző.
Az átmenetet, a kettősséget a síkbeliség, képiség és a térbeliség közötti határokat rejtik, hordozzák magukban a művek. A teret hajtogatják és forgatják a művészek, hogy a térben sodródó, elforduló, hasadó síkok, felületek és egyszerre kivehető és amorf struktúrák jöhessenek létre. Az egymásra másolódó és egyre halványuló rétegek szövevényében az emlékezet működésének modelljét is felismerhetjük.
A tárlat a képrétegekkel, illeszkedésekkel, a struktúrák példáival a néző látásmódját és vizuális érzékenységét szólítja meg.