Szilágyi András
Elemi szépség
Simon-Mazula Tibor békéscsabai festőművész
első kiállítása a Munkácsy Mihály Múzeumban
„Az elképzeléstől a megvalósításig hosszú az út”
Schéner Mihály képzőművész
Simon-Mazula Tibor festőművész hosszú utat tett meg az elképzeléstől a megvalósulásig, de S. Kierkegaard tanúságtétele még őt is elrettentette volna, amikor az egyedi mű magasabbrendűségét hirdette az általánossal (az abszolútummal) szemben. Vissza kell adni a művészeti szépnek a megismerési funkciót. Óriási kihívás, de a lét rendjével egybevág, hiszen M. Heideggerrel szólva – elrejtőzött a lét, de a műben mégis feltárható igazság, vagyis a műben maga a felfénylő szép. Simon-Mazula Tibor festészete a szépség elemi ragyogását idézi. Az egyszerű kérdésben megfogalmazható: hol is kezdődött ez a kanyargós út, ez a fénykeresés?
Simon-Mazula Tibor Békéscsabán született 1973-ban, fiatalon kezdett festeni majd a szegedi egyetemen vizuális művészetet és matematikát tanult. Békéscsabán a Rag Dolls-rock zenei formáció tagjaként volt ismert, majd a fővárosban alternatív filmművészettel és számítógép-grafikával foglalkozott. Az első képzőművészeti kiállítását 1995-ben Szegeden rendezte meg, de a tanítási évek után, rövid dubaji munkavégzést követően, mintegy bátor elhatározással, 2010-ben az Egyesült Államok nyugati partjára, San Franciscóba költözött, ahol elvégezte a rangos Academy of Art University mesterképzését. Itt megszerezte élete első alkotódíját, a legígéretesebb végzős hallgatónak járó – JÖVŐ TEHETSÉGE elismerést.
A békéscsabai művész 2017 tavaszán családi okok miatt Budapestre költözött. A Munkácsy Mihály Múzeumban mintegy harminc olaj, illetve vegyes technikával festett alkotással mutatkozott be, de külön érdekessége volt a megnyitónak, hogy egyidejűleg a kiállítással azonos című reprezentatív kötete is bemutatásra került, a festő munkásságának eddigi eredményeiről.
A festő fest, hiszen ez a dolga, de Simon-Mazula képein a festés intimitása a narratíva áthatásain túl is radikálisan személyes, hiszen a feleségét, Diánát festi minden mozdulatban, minden érzéki rebbenésben. Ebben az esetben nem túlzás, mintha mi is éreznénk a női közelség inspiráló erejét, amiben a festés szerelem, vagyis a vonzás és választás alkotói jelenvalósága. Ahogyan a szürke magába fogadja a fehéret, ahogyan az ecset sűrített mennyiségben felkeni a tubus tartalmát, s amikor a festő egy határozott mozdulattal végigrántja a vásznon az ecsetet, mintha a szépség áhítata szakadna fel a torkából. Veszélyes terep – gondolhatnánk! Veszélyes, mert a pátosz levegőtlenségébe fulladhat, de a képeken az ősi természeti elemek tomboló anyagszerűsége: a föld, víz, tűz és levegő elemi hatása ellentmond a szentimentális tartalmak hívogató könnyűségének. Mégis vagy ennek ellenére festészetében a transzcendens elem nem a szépség, hanem sokkal inkább a korokon átívelő arányok, léptékek magában-valóságában ébredő FÉNY! A fény, mint az aranymetszés arányait megtartó és torzító komponálási viszony, akár, mint ellenpont, akár a kép rongyszőnyegén a hamuszürke ég. Simon-Mazula megkísérti a mű igazságát, egy világot épít fel. Ez a világ történik meg a művein, amikor a létező léte „ragyogásának állandóságába” jut. A fény, miként a földfesték rebbenő női formáiban a karcos üveg, ami elporlik, a fény, mint kristálykövek sziporkái, a fény, mint sárfesték anyaga, a fény, mint falra kent lucskos vakolat. Érzékelhető valósággá válik számunkra az, ahogyan az alkotó több rétegben viszi föl a vászonra a festéket, ahogyan az alaprétegre újabb és újabb keveretlen színek érintkezésbe kerülnek egymással (Fésülködés, 2015, olaj, vászon). S ennek eredményeként kapott nyers, szenvedélyes felület a kifejező anyag természetességével válik alkalmassá az esztétikai mineműségű emóciók kifejezése is. Simon-Mazula az amerikai nyugati parton Észak-Kaliforniában a hatvanas-hetvenes években kialakult Bay Area Figurative Movement festészeti irányzat hagyományát követi, amit a figurális ábrázolás kifejezőerején túl, a ködlő szürkeség és a nyersességet hangsúlyozó anyag- és festékhasználat jellemez (Hálószoba Bedroom, 2013, olaj, vászon). Festészetének minden ösztönössége és spontaneitása ellenére a rendteremtő szénfekete színkontúrjai és színfoltjai földön tartják a lebegővé váló fénylő színfoltokat. A festő a képfelszínen a meggyötört márványport és a festékkel kevert csontpor hinti szét, az átváltozik kézzel felkent expresszív gesztussá, amely során a festék anyaga, nyers érzékisége szellemi erővé is válhat!
Simon-Mazula kolorizmusa a színben érzékelteti a képsíkot, a képteret, valamint a mozdulatlanság és a mozgás ellentétét. Ugyanakkor kiemelt műveiben a szín egyedi élménye összhangot, de disszonanciát is teremt az értelem és az érzelem tartományai között (Olvasás, 2015, olaj, vászon). Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy Simon-Mazula festészeti szemlélete egyidejűleg szubjektív és általános. De amikor szubjektív módon elemi, amikor szubjektív módon brutális, és nem utolsó sorban szubjektív módon nyers, akkor az eredendő szépség általánossá válik, vagyis a benne élő szép idea-metszett tükörképei is fel-felsejlenek. Fontos megjegyezni, hogy Simon-Mazula tiszteletben tartja a képalkotás hagyományos módját. Éppen a tradíció vállalása kapcsolja az egyetemes táblaképfestészet történetébe, de ugyanakkor meg (is) különbözteti a már idézett párhuzamoktól. Simon-Mazula számára a kép hagyományos manifesztáció, azt a titkos szépséget keresi, amiben a közelség és távolság egy-egy kiváltságos hétköznapi pillanat megragadása alkalmas (Nappali, Livingroom, 2013, olaj, vászon).
A békéscsabai művész bátorsága tehetséggel és kitartással is társult, hazatérése után megnyitotta a fővárosban saját stúdióját. A magyarországi képzőművészeti szakma elismeréséhez természetesen nem csupán a kiállításokon való sikeres szereplések, hanem a kapcsolatok is szükségesek. Remélhetőleg a hazatérő fiatal tehetséges festő alkotásai utat találnak Magyarországon is a szakma és a festészet szerelmeseihez.
A kiállítás megtekinthető a Munkácsy Mihály Múzeumban 2019. október 13-ig.
