Versek

 

 Mark___B__la.jpg

 

Markó Béla

 

Megfelelő idő

 

Nincsen tanulság kint a tavaszi kertben.
Mi is lehetne? Hogy nem kell túl korán
kinyílni, mert elpusztít a visszatérő tél
egy éjszaka? Hogy mind megbarnul
a hófehér szirom, és nem hozhat majd
gyümölcsöt? Ki kell várni a megfelelő
időt? Mert előreszaladni halálos veszély?
Akárcsak késlekedni? Hiszen akkor meg
nem érik be a gyümölcs. Csupa közhely.
Nem úgy van hát, ahogy hitted egykor?
Ahogy elhitették veled? Hogy nincsen 
felemelőbb, mint forradalmat csinálni?
Rohanni legelöl? Dicsőség az elpusztult
virágnak? Szégyen azokra, akik csak a
kedvező pillanatban? Elfogadtam én is
egy ideig, hogy ez csak életveszélyes
demagógia, és jobb mindig megfontolni
mindent. De már nem gondolom. Talán
azért, mert semmit sem ér, ami biztosra
vehető. Ami pontosan kiszámítható.
Lassan-lassan már nem meglepő az eső
vagy a napsütés sem. Sajnálom, hogy
nem lesz majd titok. Jövő sem lesz így.
Tudom, hova siettél, megfagyott virág!  

 

Telekkönyv

 

Van egy tűzhányóm otthon.
Nem itt, ahol már régóta élek,
hanem ahol felnőttem valamikor.
Úgy hívják, hogy Szent Anna-tó.
Már a neve is megtévesztő,
mint ahogy sok minden arrafelé.
Nem egyedül az enyém,
hanem társtulajdonos vagyok.
Hogy hányan vagyunk? Sokan.
De nem végtelen a számunk.
Ha elosztanánk, nekem is
jutna valamennyi. Kialudt
tűzhányó, tele van hideg vízzel.
Legfeljebb napkeltekor gőzölög
egy kicsit, amikor felszáll
a sötétség. Mindenképpen jár
egy csupornyi nekem is.
De nem érdemes kikérni
a részedet abból, ami közös.
Félmarék láva. Ahogy kicsorog
az ujjaim között. Izzó parázsban
úszom gyerekkorom óta. Néha
még lemerülök álmomban.
Aztán próbálom megfejteni
ezt a különös álmot. Mint egy
régi telekkönyvi kivonatot.
Hátha lehet vele kezdeni valamit.
Például írni róla egy verset.

 

Felejtés

 

Másnap lebontottuk a kerítést,
amely az udvart és a kertet elválasztotta.
Nem lesz rá szükség. Virágokat
ültettünk a ház és a garázs közé.
Elajándékoztuk a kutyaólat.
Az üres pléhtányérokat is.
Próbáljuk a nyomokat eltüntetni.
Minden követ, minden fűcsomót,
minden megrágott fadarabot
elvenni a felejtés útjából.
Hogy ne kapaszkodhassunk semmibe.
Éppen az ellenkezője mindez
annak a szokásos gyásznak,
amikor sírkővel, fényképekkel,
sőt emlékszobával vagy emléksarokkal
akarjuk életben tartani azt, aki meghalt.
Hogy minél többször eszünkbe jusson.
Hogy lássuk, ami nem látható.
Pedig nincsen nagyobb gyász,
nincsen őszintébb fájdalom,
mint a lehető legteljesebb felejtés.
Mert azt jelenti, hogy semmi módon
nem lehet megismételni senkit.
Igen, ilyen későn kellett ezt
egy kutyától megtanulnom.

 

Megjelent a Bárka 2023/4-es számában. 


Főoldal

 

2023. szeptember 15.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Kas Kriszta novelláiHazai András novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Kopriva Nikolett verseiSzélyes-Pál Dániel verseiFecske Csaba verseiCsobánka Zsuzsa Emese: Útvesztő
Abafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életekKürti László: Özvegyi fátyol
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png