Zentai Adél
Viharlámpa
Fekete autóval, éjjel jövök,
üres hely ásít a parkolóban,
ablakodban lágy keszkenő a fény,
ágyad kikötni képtelen csónak,
arcunkon titkos térképhálózat,
szalad szét az elmúlt évek ránca,
kivert kutya, zölden ugat a hold,
valaki szólít, mondjak nemet a táncra.
Nyikorog a tévében a zene,
fényes, kísérteties dúrban,
gombnyomásra minden elsötétül,
a távolban apró éji fények gyúlnak,
kezed örök iránytű csípőmön,
torkomban rumszalag, szinte éget,
karcsú a pohár nyele, miközben
valaki könnye bennem egyre kövérebb.
Tiszavirág hegység születőben,
roppant kéreglemezek gyürkőznek,
feltör, tündököl, s zuhan az anyag,
a fiatal tűzből hamar gőz lesz,
újból lélegzethez jut a világ,
csillapul az izzó földközép is,
szitakötőszárny paplanba hullok,
valaki csontja eltörik bennem mégis.
Ünnepelt vándormutatványosok,
mindketten tudjuk kezdettől fogva,
mert egyszer vége van, a karnevál
azért oly káprázatos, s otromba,
protokollölelés, elindulok,
visszanézni felesleges lenne,
kezemen hű szárnysegéd, kofferem,
valaki szíve mégis megszakad bennem.
Kövér, pohos monarcha az élet,
élvezi, hogy mindent megadóztat,
hiába hisszük, megtehetünk bármit,
s hogy egy nap nem rúgja be ajtónkat,
tehetetlen, őrült szélkakasok
egy házon, melynek alapja süllyed,
mint az esőt világító lámpa,
valaki könyörög bennem, meneküljek.
Életlenek
Semmiből tűnik fel a harkály,
önarcképet lyuggat szívedre,
az élet szorongás-keringő,
lehetek a partnered benne?
Káprázat vagy kámpicsorodás,
puszta szerencse, hogy épp melyik,
zsibongó kaszinó az élet,
de a jackpotból mire telik?
A vasat addig nem feszítem
szét, míg a te kezed van rajta,
penge a perc, s az óra fűrészfog,
túlélhető-e a nyúlcsapda?
Gyötrő együtt, s pokoli külön,
békében elillan az élet?
fekete király, adhatsz mattot,
visszavágót mégsem kérek.
Mert az életbe menekültünk,
rejtély, ki elől, s innen hová,
pár telet úgyis átvészelünk,
majd fehér szemmel megyünk tovább.
Megjelent a Bárka 2022/3-as számában.