Karkó Ádám
Határközeli sztyeppén
Úgy elretten
ilyenkor az ember:
meglepődik, és az
Alföld pusztáin meglel
pár barátot a
csabai kocsmákban.
Annak e sík sajátja,
aki megáll benne:
hogy az elme
körülrajongja a
Körös partját –
így születik a táj.
Megáll a mezsgye mentén –
mert övé e táj,
övé Békéscsaba, elbír
súlyos teherként téged is,
te felszántott Alföld!
És mikor majd
leszáll a bukaresti vonatról,
érzi meg, érti meg,
megtudja!:
az érkezés mindig
egy túlgondolt
otthon.
Nesztelen
mocorgó árnyak a fák
az ablak alatt deszka limlom
ebből épül fel a ház
házba viszi haza őt
haza mehet otthon lehet
otthon lesz ő édes ember
embernek hát végre felnő
felnőttből lesz édesapa
apaként édes lesz az egész
ami körül ott a te-rész
édesbaba édesanyja
hol van most épp
hol a haja hol a hangja
hangja száll fel az ablakba
onnan látja deszka limlom
oda viszi hazaviszi
szeretgeti majd megeszi
édes fák ti árnyak vagytok
árnyak vagytok mocorogtok
moccanjatok
Csöndben jöttek
Csöndben jöttek, halkan álltak,
néma hangon ordibáltak.
Nesztelen kezük mutatott
egy másik nyelvváltozatot.
Megjelent a Bárka 2022/1-es számában.
