Mogyorósi László
Athéné
Azt álmodom, hogy Periklész vagyok,
és szobrot emelek neked –
óh, Athéném, hűs érintéssel
űzd el a fellegeket.
A szemedbe nézek, mintha a Napba,
vak vagyok, mégis boldog,
értelmed fénye melenget,
Oidipuszként bolyongok.
Tincs
Ma is úgy látlak még mindig egyre,
mint három éve az irodában:
a folyosókon ringva, lebegve –
kézfejeden egy finom árny van,
ahogyan siklik a billentyűkön,
zongorázik, a kotta az élet,
hogy kontyod mögött újra feltűnjön
egy kislány tincse, mely mindig tiéd lesz.
Tea
Esteledik vagy pirkad
szemed távoli csillag
hajfonataidon kúszom
fel nyakamban lógó hurkon
égi tó virágkelyhe
felé sodródó pernye
vagyok egy világégés
idején halk esengés
gyere már persze hogy Krisztus
nő volt csak gyere már ments meg
teámban sáfrány s hibiszkusz
vár egy kávéházi szeglet
lázamra forró italpor
ahogyan kilépsz a habból
Megjelent a Bárka 2022/1-es számában.