Győri László
Fekete akácsor
A dűlőt fekete akácsor
szegélyezi, széleli, szegi be,
a föld jól elvarrt ruhát hord,
örök anyag, özvegyi fekete.
Lombjából nincs fölötte sátor,
odavan a zöldje, a levele,
az ágakon fácán rikácsol,
egy patkó csavarja szedi le.
Hullik a hó és a madártoll
a föld megdermedt göröngyeire.
Kolonc van éjjel a kutyákon,
csak a hangjuk kóborol messzire.
S koloncot hord az egész akácsor.
Gyümölcsfáé lenne a gyökere.
A tanyában most volt a disznótor.
Akácfa hevén sül a pecsenye.
Zsíros földön kötött akácsor.
A megélhetés idekötözi
a tanyasi embert. Harákol,
és megnézi, mi van odaki.
Nem sejti, hogy egyszer odalesz
a földje, a tanyája, gyereke.
Az, amit most neki hitelez,
kamatostul elmegy a semmibe.
Délibáb nő az akácok helyén,
a dűlőúton sztráda nyúlik el,
fizessen, aki erre jön. Én
megfizettem. Büntessen, aki mer.
Két kéz
Ötvenhat ősze. Tizennégy évemet
lobogtatom a Fő utcán menet.
Lobog egy lány is, és hirtelen
az ő kezébe simul a kezem.
Nem nyúltam érte, egyszerre csak úgy
a kezem a kezére rákacsult,
a kezem a kezében elmerült,
úgy vitte egymást lélekkel kezünk,
a kezem a kezére ráborult,
boldog foglyokat vitt az őszi út.
Ő nyújtotta, kereste az enyém,
vagy a lázban, a lángokban én?
Mert lázasak voltunk, hajtott a láz,
a szabadság heve, szívdobogás,
a szívünk egymásban úgy dobogott,
érverésünk is együtt kopogott.
A tömeg zúgott, ment, ment, menetelt,
s eltört egymástól, a kéz odalett,
kezem kiürült, keze melegét
a sokaságban osztogatta szét.
Egyesített állam
Mintha jönne a részek összeillesztése,
mert eddig csak szétziláltam
kint-bent
mindent,
de most már mintha minden ízük összeérne,
s csak arra várnak, hogy az elme működése
simán surrogva, hibátlan
össze-
kösse
őket végre a soha széjjel nem esésre.
Csak erre várok én is: összefonni végre,
ami szétesett korábban,
mert nem
mertem,
nem akartam hallgatni egyedül az észre,
én, a széteső, én, a sohasem jött béke,
mint jó, egyesített állam,
nyugtot
nyújtok,
hogy jöjjön el az Egynek kiteljesedése.
Megjelent a Bárka 2021/1-es számában.