Szabó T. Anna
Ravenna: fák, ég, tekintet
Leányvári Enikő mozaikjára
Levélfény égfény víz lelke a légben
szekundumonként váltakozó áram
a kép a tér
sohasem ugyanaz
törmelék töredék éles romokból épül
örökké újraéled lélegzetenként
egybemosódik és elkülönül
magába húz kilök és újra elnyel
tengerrengésű kő
üvegrengésű tenger
földet forgató lombörvény a szélben
a virradat az éj
szédül ki ránéz
tied vagyok egészen
tied ne félj
így szólít így hív így tép ránt magához
gyönyör öröm
őrjöngés örökélet
églelke tűzben levélfénye vízben
üvegpengelomb olvadó tükörjég
föld szivárog fel ferde törzsben égig
dőlt térbe szélbe tűzörvénybe forgó
elevenek a holtak áramában
elevenek áramában a holtak
nincs különbség
égvillódzású kő
tűzderengésű tenger
egymásra dőlnek tömören és némán
felrántva egymást testetlen legekbe
lerántva egymást sárrá vad gyökérré
maggá zárva a magasságokat
lángdobbanás kő
üveglélek tenger
ne félj enyém vagy
diribben-darabban
szilik-szalakban
szuszogásban
szóban
magamba döntlek tömören és némán
felrántalak a testetlen egekbe
így hív így ránt így forgat tör terébe
törtegész fénnyé így forgat magába
szilánküveg kő
szikraszóró tenger
szertespriccel mint órából a sok perc
a kép ha kész is millió irányba
szétsziporkázik mindenkire másképp
zárt térből átlép
a nyitott hiányba
Megjelent a Bárka 2020/6-os számában.
