Versek

 

Lackfi_J__nos_Raffay_Zs__fia_fm__ret.jpg
(Raffay Zsófia fotója)

 

Lackfi János

 

A fotocellás belépés zsoltára

Billenő garázsajtók és tolókapuk,
gombnyomásra induló
automatikával,
rajtuk át az Istenbe lépünk,
Mária fotocellásan tárja szélesre
méhét az Úr előtt,
érzékeli a Lelket,
mely láthatatlanul megárnyékozza őt,
és megnyílik előtte.
Nem igazán mehetek másként
az Istenhez, csak ezen
a megnyíláson keresztül,
nincs más út, melyen át az Úr
csak úgy lesétált volna közénk.
Ahhoz, hogy emberré váljon,
fejest kellett ugrania
Mária medencéjébe,
ember módjára fürdött, rúgkapált
embertestben, micsoda bébiúszás!
Mária méhe nagyobb volt a világ
Teremtőjénél, mert képes volt befogadni őt,
igazi versenycsarnok, melyben Jézus
nap mint nap megdönti a méhen belüli
úszás világcsúcsát, a megváltás világcsúcsát.
Nyilván eléggé Isten ahhoz Isten,
hogy ha akarja, eljöhetett volna másként,
aranykeretes napszemüvegben Limuzinon,
gyémántokkal kirakott toronydarun Budapest felett,
bíbor alkonyi felhők hátán, hófehér paripán,
nem ezt akarta, úgy vélte,
legjobb, ha háromezerhétszáz grammal
(plusz-mínusz fél kiló)
érkezik, magatehetetlenül,
beszédképtelenül, sírva, gőgicsélve,
kiszolgáltatottan, nem szobatisztán.
Isten szólt az esélyegyenlőségi
ombudsmannak, hogy figyelje,
eléggé egyenlő körülmények közé
születik-e a Kisjézuska,
Júdea földje kegyetlen katlan kővel,
maró napsütéssel,
semmi összkomfort, semmi kacsaláb,
barmok leheletének párája a légkondi.
Mária kapu és aranyhíd, csak bújjatok rajta,
kétszer nem léphetünk ugyanabba a világba,
kétszer nem kerülhetünk ugyanabba az anyába,
anya csak egy van, és bejárat is,
mint ahogy születés is,
kifelé ugyanis már halálnak,
kijáratnak hívják,
a kettő, úgy tűnik, ugyanaz: EXIT.
Ha viszont belépek a templomba
a bejáraton, vagyis Márián keresztül,
egyetlen díszes szülőcsatorna a főhajó,
itt forgolódhatok, rúgkapálhatok
a tápláló ragyogásban,
a visszhangos uterusban,
melyet köröskörül indáznak aranyló erek,
hatalmas hústemplom vesz körül,
szürcsölöm tápanyagait,
fényét és színképeit,
kaleidoszkóp-kristályzenéjét,
míg életre nem gömbölyödöm.
Az itt töltött idő töményebb
minden más időnél,
soha kilenc hónap nem lesz rám
ennél nagyobb hatással,
sebeim helye itt található,
minden áldás innen fakad,
minden biztonságérzet,
minden elfogadás, minden félelem,
minden szégyen, minden szorongás.
Akar-e engem, aki méhébe fogad,
megnyílik-e ölelésre,
vagy rám csattan börtönrácsként?
Halott leszek majd, mikor kilök kapuján,
hogy utána száz halált haljak még?
Vagy új életre kelek,
amint kilépek innen?

 

Megjelent a Bárka 2020/6-os számában.


Főoldal

2020. december 22.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png