Versek

 

 14._Lajtos_N__ra__2_.jpg

 

Lajtos Nóra

 

kórtermek

 

a 19-es

 

novemberi esős reggelen a gátszakadás vagy császármetszés
mentén kínzó fájdalom feszül az ablaküvegre gyereksírások
hangjait kottázza le a kórterem kövezete édes anyatej cseppen
a csöppnyi szájak szélére amint a mellbimbó néha kicsusszan
az ajkak közül ringató nappalok és éjjelek karjain –
néha csak nézik egymást az anyák hárman egy szobában figyelik
a másik hogyan csinálja hogy pelenkáz a köldökcsonkra vigyázva
csecsemőnyi a csönd terebélyes a boldogság égig érő fája
Isten bepólyált képmásai lehelnek életet egy hétfői nap melankóliájába

 

a 214-es

 

amikor az infúzió sem elég a falat kaparó fájdalom
csillapítására akkor törik el minden ami addig egyben
volt bokák térdek combnyakok a hatágyas kórterembe
betolnak egy hetediket éjjeli kettőkor műtöttet
úgy hozattak neki orvosi fémeket csavarokat tűződrótot
és lemezt össze kell rakni minden darabot a csípőlapátból
csontot kell lefaragni s azt a bokába beültetni az eljárást
spongiosa plastica néhányszor eldúdolni majd minden
bőrréteget összefércelni az utolsó még ép lépésre emlékezni
és Isten lábnyomában egyszer végleg hazamenni

 

a 6-os

 

az izoláló hatosban gombkilincsnyire a szabadság
vakablakon át figyelő élő térkamerák pásztázzák
a kísérteties lényeket az egyik beteg nyakán átvérzik
a gézpólya a másik azt képzeli magáról hogy terhes
meztelenre vetkőzik úgy lejt hastáncot duzzadó mellét
fogja beszél hozzá majd énekel neki s egy vérszagú éjjelen
a lepedőjét sírva dörzsöli azt hiszi elvetélt a harmadik
kikötözve kulcsos bilinccsel könyörög hogy vakarják meg
az orrát kitépte a szedáló infúziót és ez lett a veszte
míg a negyedikre rányitják hajnalban a vécéajtót hogy
ne olvasson s írjon titokban elkobozzák tollát ceruzáját
ő a falból kikapart szöggel ujjbegyéből fakaszt vércseppeket
azzal ír búcsúlevelet egy pogácsás papírtányérra –
csak ők tudják hogy Isten hajszála hullik a vállukra

 

a 26-os

 

a jobb petefészekben szétdurrant a sárgatest a vérrel
telt hasi űrből nyolc decinyit csapoltak le hajnalig
folyt bele a vas míg várta a transzfúziót mellette
méhkaparással műtött feküdt nem néztek egymásra se
a gyengeség tompa moraját elnyomta egy chopin-etűd
melyet a harmadik beteg csöndesen magának fütyült
méhen kívül rekedt magzata mint vérző venyige vár
a tumorgyanús úgy hiszi letaposott fű a halál –
Isten bő, irgalmas ingujjában egyszer mindenki hazatalál

 

Megjelent a Bárka 2020/5-ös számában.


Főoldal

2020. november 24.
Molnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcái
21 - Kalmár András Márton: KorkülönbségAcsai Roland verseiKiss Judit Ágnes versei Darvasi László: Lángszámolók vidám dilemmái
Döme Barbara: Angyal a pincébőlOláh András: MulasztásainkEgressy Zoltán: És a te kis szobádFehér Csenge: Éhezik a test
Maruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkája
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA