Kürti László
izgága kisember
akadt talán egy-két ember, ki ránézett,
de továbblapozott. jöttek újak, nagy zajjal,
zörögve, majd megálltak, sok háztartási robot.
az élethez vízpart és éjjeli lámpa, jönni-menni,
nézelődni bele a világba.
hallgatáshoz nem árt egy társ is, de jobb
nem rozsdállni, nem tűrni senkinek: sósvíz,
bűntudat, lelki hadviselés. fal felé fordulni,
mint aki álmos, s csak bólogatni, ha rád bárki
ujjal mutogat. akadt talán egy-két ember,
ki ránézett, majd továbblapozott. a jó vers
izgága kisember, kóstolgat, bökdös, képen
is vág, ha hülye fejjel osztasz neki lapot.
de honnan tudni, mit törölj vissza időben,
honnan, hogy jobb keveset tenni, ha nem gyöngyöz
a homlokod? jobb lenne nagy tüzek előtt, vizes
tömlővel végérvényesen mindent tönkretenni!
színező
félelemtől nőttek szárnyaik, és hazugság lett az égbolt.
csapdostak esztelen vágyaik, majd ragyogtak akár a félhold.
keringett bennük a gyötrelem, és gyötörték régtől egymást,
kérdezgették, hogy: miért velem? kegyetlenül halni, példás.
álltatták egymást és szerették, vagy félték? – már nem emlékszem.
készen volt pedig az igazság, de nem volt hihető, mégsem.
bújócska
(Miklya Zsolt 60)
csak pára volt a kép fölött,
csak néhány villanás.
míg csuklómból ki vér szökött,
s hogy túl mély a marás,
ezt látta ő, míg záporok
áztattak évekig.
s a kisfiút, aki konok,
tanítva kérdezi:
„ugye tudod, hogy egy vagyunk?”
– egy szent, így áldozat.
bár másképpen rögös utunk,
de egy a kárhozat.
a földanyát csak bottal én,
te szíjjal bünteted.
fájdalmaktól el az alél,
ki vágyban vétkezett.
apám lehetsz, vagy kisfiam?
– hallgass szavamra most:
felismernek bár annyian,
nekem titokzatos…
és hogyha látsz, mégis eressz,
te vagy nekem, aki
bújócskázik, de ő keres,
a létnek húrjain.
Megjelent a Bárka 2020/5-ös számában.
