Győrei Zsolt
A járvány első napjaiból
1.
Pirkad. Inalsz le a Tescóba,
ott, apa, mekkora feszkó van!
Harcol a marcona honpolgár,
nincs rizsa, krumpli, se kompót már,
Nincs makaróni, se pesto ma!
Délben a célod a tágas Spar –
lót-fut ezer szilaj házaspár!
Itt se leled meg a portékád,
telne mitől meg a bor-tékád,
s felpuposodna a mázas tál.
Este az Aldiba’ grasszálnál,
és csoda: tíz deka halszáj vár!
Végkimerülve ne vesszél te,
két napig is tülekedsz érte,
s nyersen eszed meg a kasszánál.
2.
Tusáztam már cipókovászért, búzalisztért –
hány percem s harcom így lett mind az ördögé. S
ne gondold, hogy jutott kilónyi zúza is. Két
bordám közé csupán hetvenhét tőrdöfés.
Míg antiszeptikus gélekkel él a boldog,
könnyben mosom kezem, mi folyt a sálamon,
amellyel maszk helyett kihalt boltokba’ bolygok,
hol nincs már csirkemell, se szív, se szánalom.
Csinos hasam a sors gyalulta bús-laposra.
Végső mentsváram egy, neten talált recept:
borecettel locsolt, rozé vírus-lapocka.
Ez sem jó. Vírus épp akad, de nincs ecet.
3.
Ezt hozta a karantén.
Elvagyok, mint befőtt, itt.
Lapozgatok Aranyt én,
vagy ha nem, hát Petőfit.
Abcúg a bolt, a séta,
itt vár a könyvözön bent!
Az mind analfabéta,
aki ennek nem örvend.
Eposz – kilencven ének,
és rímbokor szonettben,
és fejlődésregények,
és szatírák, szünetlen.
Nemes, komoly mulatság
a tiszta, szép poézis!
S mert levágtam a macskát,
egy hétig lesz ebéd is.
Megjelent a Bárka 2020/4-es számában.
