Fecske Csaba
Egy betű mindig
izgatott matatás a klaviatúrán
ismeretlen alélt szöveg élesztgetése
eltévedt gondolatokat szavakat szanálok
nagy nekiszánással kezdek
életem hátra levő részének hagyom legördülni
- mi mást is tehetnék - a sziszifuszi sziklát
mit tesz a fény ha fáradt
az ember ha álma elévült nézem a magára
eszmélő ablakot a nyakát nyújtogató juharfát
az ágrólszakadt rigót E. néni
csoszog lefelé a lépcsőn lépteit elnyeli puha papucsa
sűrű éveit a gaz mely homloka mögött burjánzik
végére jár a titoknak életének szívesen elmenne már felhőnek
fűnek fáradt szavak ténferegnek a levegőben egy betű mindig
hiányzik a megértéshez ólálkodó árnyék a kövön
ki rejtőzik mögötte ki tudja mi tűnik el vele ha
beszélni kezd a sötét
Egy fotóra
a képen fiatal nő látható
keresztbe font karral
könnyedén a mögötte álló
almafának dőlve derűsen
öltözetéből és a fa lombozatából
ítélve nyár van béke nyugalom
a fotót apám készítette ifjú asszonyáról
volt egy önkioldós gépe számos
felvételt készített anyámról és
kettejükről van egy kép amelyen
egymás mellett hevernek a fűben
látszik rajtuk hogy boldogok hogy
fontosak egymásnak talán már én is
megjelenek előttük valahogy úgy
mint nyári égen az alakját folyton
változtató kis felhőpamacs
Találkozás
elnézem kora ellenére mily
sima a bőre szép az arca
pillája sása zöldes szeme mély
vadvizét árnyékkal takarja
kiváncsi szem a valón túlra lát
egy bakfist amint megvakarja
fülcimpáját és szép ívű nyakát
s duzzadt ajkát fényesre nyalja
bizalmas tiszta nevetése van
fehér fogai akár a rizs
fogorvos mesterműve biztosan
ki tudja a szó most hova visz
hiszen a hang olyan bizonytalan
nem hiszek benne és ő se hisz
Sötétben
bányaomlásként dől rád
az éjszaka szíveddel dolgozó
szorgalmas bányász a hangok
gazdátlan veszett vak kutyák
kiszámíthatatlanok félelmetesek
bűzös nyáluk fröccsen rád
ásító torkukból a pokol
forrósága süt karmuk széttépi
a fényt elgörbíti az időt
ha kérdenéd kié e hang
nincs válasz sehonnan
csak nyers indulat szétomolt egek
pusztasága vert seregei a reménynek
ott tapicskolsz tehetetlenül
a félelem marasztaló sarában
Vágy
még egyszer lemenni a lépcsőn
(hatvanhárom fok a szomszéd szerint)
a negyedik emeletről az újságosnál
megvenni megszokott napilapomat
melynek betűit valaha én is szaporítottam
megmaradt hát mint valami adósság
az újsággal a zsebemben
betérni törzshelyemre a B. sörözőbe
ahol öreg cimboráim kortyolgatják
italukat és a maradék időt számon
tartjuk egymást riadalom támad köztünk
ha valaki hiányzik ha valamiért elmarad
nem tudhatjuk nem végleg-e
Megjelent a Bárka 2020/3-as számában.
