Versek

 

 Tompa_G__bor_2..jpg

 

Tompa Gábor

 

Örök csend

 

Kakuts Ágnes halálára

 

A világ most kietlen,
a világ most sivár,
a világra most szorítja
fülét egy indián.

De nem hall benne semmit,
üresen bong a lét –
Isten most megragadja
teremtménye kezét.

 

Bálványszótár

 

Istenem, titkos szerencsejáték
behálóz, tömpe agyunkon átég,
arckönyvön kereszt-térítő #hessteg:
nemzetek egymás torkának esnek!

Virtuál virtus vonzata vastag,
gyönyörbe rándul vég-, hím- és hastag,
amnéziából ébredő Hymen
zaklatva forrong rangon és címen.

Apolló s Erósz pelaszg kalózok,
Aphroditének egy sem adózott,
halált csókolnak leszboszi blogra,
semleges nemek közt kavarogva.

Bálvánnyá torzult, nemtelen Héra,
lombikban ismersz a magadéra,
Kharübdisz tengert köpköd a szeszre,
a nimfát #zaklató Ulyssesre !

 

Bevándorlás

 

idejöttem lóháton
abrakolok Schwehaton

gyujtózsinór szikra tinta
fajgyufára fruska flinta

bicskámmal az eget vágom
megőrzöm a magyarságom

büszke tüdő büszke asztma
belesípol a malasztba

házszentelő szemembe lő
forró velő a névelő

adjonisten jóéjszakát
hirdeti itt minden plakát

basszuskulcsra zár a város
minden tolvaj alkotmányos

ha akarom mint a barom
lopótököm megvakarom

rágyújtva már Mózes bokra
csipkebogyós határokra

egyetemes bárcás nemes
fergeteges címert keres

így is rátesz úgy is rátesz
forrón palackozott vátesz

száll a szeretet örökre
felebaráti körökre

 

Adyról Adyra

– (Vár)Ady koktél –

 

Mitől várady Ady?
Vagy Arady? vagy Marady?

 

Tagadjátok meg, ha már
sok váró, apró, dühödt uzsorás,
belőle élők nagy légiója
sietve próbál ünnepelni.

Most, a gyáva szemérmetlenség
kurjongató, rossz éjjelén,
nem illedelmes a mi életünk,
de így indultunk, tehát így megyünk.

Noha egyfajta a fajunk,
be nagyon nem itthon vagyunk,
örökös zárt határosságban
nem tudunk szépen vérzeni.

Kanonok soron botladozva,
hepehupás vén Szilágyban,
ott, a híres Meszes alján,
ím, kiszáradt éltünk nedve.

Te nagy Város, csupán öt percig
azt add csak, hogy ne legyek rosszabb,
Tavasz van, nőnek a gazok:
úgy látlak, ahogy kigondoltak.

Nekem nincs semmi tartozásom –
van még, aki magyar földön szabad,
mi lett belőlem? temetői fejfa,
mely a világnak egy nevet mutat.

E félszeg országban, hol ezer év óta,
hímnek is az derék csak, ki pátrióta,
csak megvénült könyveinkből lehet
követni az angyali sereget.

Előttem nagy sírok tárulnak,
s csak addig fognak tudni rólam,
amíg örvénybe tudnak szállni,
mert Farsang van a Duna-tájon.

Halottja van mindannyiunknak,
meg is ismer tán a tenger,
így találta meg a nemzet
mindig a maga Megváltóját.

Csendes, nyugodt a parlament.
Az Élet csakugyan menekül?
Most már nem kell komédiázni:
minden csak volt – ma semmi nincs.

Ez a sok talmi, Senki, Nincsen,
kiásná sosem őrzött kincsem…
Ne bántsatok – meghalt ez a hű tenger,
gondoljatok rám fényes szerelemmel.

 

Megjelent a Bárka 2019/5-ös számában.


Főoldal

2019. november 29.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png