Versek

 

SzondyGyorgy.jpg 

 

Szondy György

 

Teher

 

Amikor utoljára jártunk kinn a mennyekben,
ott hagytunk minden istenit. Mintha tehertől
szabadulna az ember, ám bánja már, de mit tehet,
csak rálegyint, az istenit!
Amikor először jártunk lenn a pokolban,
mi voltunk a legolcsóbb árucikk.  Százával
vettünk magunkból, ama teher fejében,
mit elhagytunk, ők majd rendezik.
És megszokott helyünkön számba vettünk
mindent, és láttuk: 1×1, az 1. Máskor talán
jobban megfontoljuk, merre bóklászunk.

 

Talpalatnyi teremtés

 

1.1.

 

Bizonyosságnak esetlegest kaptam –
az én kígyóm ártatlan, száz nevét
fölkapja a szél, s mint holt levelét
egy ősznek, szitálná nyíló ajakra.

Szétzilált szabadság. Félre akartam
fésülni üstököd. És láthatom,
míg befonod tincseid, majd, tudom,
egy testbe öltözünk, miért zavarna…

Fejest ugrom csillagomba. Most hány
szín a te neved a tűzcsobbanásban,
hány hangra szab a némaságod át?

Egyetlen arcom minden netovábbra
bízva, többi kellékem ráadás –
üveghegyen túl, nem lehetek más.

 

1.2.

 

És nem válnak el: a láb, meg az útja,
hiába küldeném külön csapásra,
a címzett visszaküldi, mintha társa
lenne egy titok, s azzal súgna-búgna.

Tenni dolgomat: szép lehet. Eluntam
jövőmnek minden porcikáját, Éva
nem lehetsz a kezdet képein, és ha
kételkedsz, fald fel almáit az úrnak.

Ok az okozattól, néhány sötétebb
hangot is remélne, ne hallja meg,
ne lásson ilyen könnyen senki már

föntről a súgás-búgás elegyére,
ülhet itt, vagy eljöhet, egyre megy –
ugyanaz üdvözöl, ugyanaz vár.

 

1.3.  

 

Bizonyosságnak esetlegest kaptam,
és nem válnak el: a láb, meg az útja,
az én kígyóm ártatlan, száz nevét
hiába küldeném külön csapásra,
fölkapja a szél, s mint holt levelét
a címzett visszaküldi, mintha társa
egy ősznek szitálná nyíló ajakra.
(Lenne egy titok, s azzal súgna-búgna?)
Szétzilált szabadság. Félre akartam
tenni dolgomat. Szép lehet. Eluntam
fésülni üstököd, és láthatom
jövőmnek minden porcikáját. Éva,
míg befonod tincseid, majd, tudom,
nem lehetsz a kezdet képein, és ha
egy testbe öltözünk, miért zavarna?
Kételkedsz? Fald fel almáit az úrnak.
Fejest ugrom csillagomba. Most há-
nyok az okozattól, néhány sötétebb
szín a te neved a tűzcsobbanásban,
hangot is remélne, ne hallja meg
hány hangra szab a némaságod át?
Ne lásson ilyen könnyen senki már,
egyetlen arcom minden netovábbra,
föntről a súgás-búgás elegyére
bízva, többi kellékem ráadás –
ülhet itt, vagy eljöhet, egyre megy,
üveghegyen túl, nem lehetek más,
ugyanaz üdvözöl, ugyanaz vár.

 

Megjelent a Bárka 2019/4-es számában.


Főoldal

2019. augusztus 14.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Az Aegon Irodalmi Díj esélyeseiKovács András Ferenc kapja idén az Artisjus Irodalmi NagydíjatElhunyt Csukás IstvánKárpát-medencei magyar prózagála Békéscsabán
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Csillag Tamás verseiIancu Laura verseiAcsai Roland verseiDarvasi László: Vidám mondatok
Prózák
Márton László: RudiMolnár Lajos: Hülye egy történetKiss Benedek: (Az Élettöredékekből)Tallér Edina: Időzítő
Kritikák
Hazudni magunknak történelmetKis magyar rendszergazdák – Bödőcs Tibor könyvéről Végeláthatatlanul - Nevezd csak szeretetnekVárosnyi önarckép - Szilágyi István Katlanvárosáról
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA