Varga Imre
Álomversek
24.
Néma ország árnyalakja –
üvegcserép a fejalja.
Csontja ropog, dől az agya,
sötét éj a virradata.
*
A szó nem hoz vigasztalást,
keresel s keresőt találsz.
Minden ami lehetsz, valál.
Rímhelyzetben erős H
fal áll.
*
Nincs más segítség:
csak a másik segíthet,
de sosem neked.
*
Szél emelgeti
egy bábu kék szoknyáját.
Megdermedt vágyak.
25.
Dobogás, lüktetés.
Folyton közelednek.
Bárhová menekülsz,
bentedből meglepnek.
Mészből vészbe iszkolsz,
s maradsz a fonákja;
minden rémképednek
nézője és vászna.
*
Ady utcája.
Virágzó hárs alatti
perc: egy évszázad.
*
Fényébe rántja
a tízezer formát
csendjük egyetlenné.
26.
Lángolni látja a széket.
Szétdobált csontjain ébred.
Ő az, akit épp metélnek.
Magát rémisztő kisértet.
*
A szavak, a formák,
a tények sem azok.
Hóhérod kísérget,
nézed alkonyodat.
*
Lapos tengerkő.
Fehérkés rovásai
mit jelenthetnek?
*
Magad és közted
tűnőben a sok szó s kép
ami megkettőz.
27.
Rámcsap vadul a kertben,
megforgat bent a házban,
de hát kit érdekel most,
hol morajlás és nyár van.
Megállít két mozdulat
közt. A szoba rám szorul.
Sötéten peng a huzat.
Ni: belőlem alkonyul!
*
okijo okijo
vaga tomo niszen
nuru kocsó
*
Ébredj, hé, ébredj!
Egyedül borozgatok,
légy társam, lepke!
Megjelent a Bárka 2018/4-es számában.