Versek

 

 Juh__szR__bert.jpg

 

Juhász Róbert

 

Teregetés

 

Feslett lepedő az éjjeli hó. Kifeküdte az enyhülés. Meglágyul, ha ránézel. Átszúrja a bozót, az akácos, a híd maradéka.

Több száz madár éles röpte forgácsolja apróra a levegőt. Behúzódsz mellém, a kabát alá, a lehulló darabkák elől.

Összekuporodsz, mint a faradék, a háttérben kiteregetett árnyékok lógnak fénycsipeszen, egyre hosszabban, egyre egyenesebben.

A szárító húrjain halkan peng sóhajod, a szóismétlések érdes felszínét lecsiszolják egyformaságaink. Remegő szemcsék vagyunk közöttük.

A régi átjáró vashiányos, karikás pillérei még tartanak. Az ágy fölötti polc porhullámain a könyvek helyén flottányi vitorlás vár a palackokban egy jobb szélre.

 

 

Festmény a festményen

 

Hógömbbe zártam arcod. Van már ilyen szolgáltatás. Hova rejtettem volna, az enyém mögé? Egy festmény a festményen?

A pihék fajsúlya kényesen beállítva, hogy elég lassan hulljon alá, ami rólad leválik. Körülötted téli táj lesz belőle.

Néhány szempillafenyőt ferdén csavartak a tartóba. Foltokban dér kapaszkodik a hajfűszálakon. Ropogva törik minden, ha pislantasz.

Még lágyak voltak a vonásaid, mikor felkented rájuk ezt a kifejezést. Olyan anyag, amely a folyadékban is megszilárdul.

Elég egy mosoly, és cserepekre hullva imbolyog alá a reszelék. Lábujjhegyen közelítek, nehogy felkavarjam az üledéket.

A ködöt vártuk. Az estét. A látótávolság vesztét. Nem akart jönni, ezért beleeresztetted a gömb magzatvízébe, amit tőlem tanultál.

 

 Iker

 

Kidörzsölődünk egymáson. A sebek összeérnek, begyógyítják a másikat. Aztán újra felsértjük a felszínt. A legközelebbi behegedésnél már összeforradunk. Így kell aztán egyensúlyoznunk, bőr a bőrhöz tapadva, az elszakadás határán, hogy a lehető legtávolabb álljunk egymástól. Valahol az én sziám és a te sziád partján.

 

Iker

 

Kidörzsölődünk egymáson. A sebek összeérnek, begyógyítják a másikat. Aztán újra felsértjük a felszínt. A legközelebbi behegedésnél már összeforradunk. Így kell aztán egyensúlyoznunk, bőr a bőrhöz tapadva, az elszakadás határán, hogy a lehető legtávolabb álljunk egymástól. Közben majd eldöntjük, hogy a beakadt horgot kitépni könnyebb, vagy mélyebbre döfni, és kivezetni a túloldalon.

 

Megjelent a Bárka 2018/4-es számában.


Főoldal

2018. szeptember 11.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png