Versek

 

 15K__llay_Kot__sz_Zolt__n.jpg

 

Kállay Kotász Zoltán

 

Hajnali kóc

 

jóvátenni
az ördögöt lóvá tenni
ez maradt, hajnali kóc
a bohóc forgolódó fején –
árulást is eláruló –

a kacagásban mennyi indulat
és ottmarad
a rázkódó has mélyén
lepedék, szétmart, vasnehéz –
rozsdaszag –

jóvá tenni
álmodod vissza
magad a házba, kapuba –
most nem teszem, most –
nem ugyanaz, nem ugyanaz –

szemhéjban mély tavak
szájszélen tűnt szavak –
a tekintet –
mintha ott se –
és átsuhan –
és fennakad –

 

 

Kegyelem

 (H. Gy.-nek)

 

Fél kegyelmet,
tudja, Nasztaszja Filippovna,
azok kaphatnak csak, akik hajlandóak
álom és ébrenlét határán a fejtéseken dolgozni.
Meztelenül a szóbányában
kristályok és lélekfelületek kísérleti terepén
hasítani feltevéseket,
és mint cserzendő bőröket, a kapu és küszöb közötti
fénycsík szárítókötelére vetni.

Álmodott sebek álmodott sós
áldott-áldatlan nyalogatása, ebbe fúl
többnyire a határtévesztés, a tárna mély,
és az alábukó meg-sem-történtté
inkarnálhatja
bálványainak tízezer éves, szabály szerinti elkoptatását.

A laboratóriumban hajnalt desztillálnak,
szippantás – fecskendőbe, a legminimálisabb adag –,
szúrás – csak mint rózsatüske az imára kulcsolt ujjakba –,
szisszenés,
és egyetlen másodpercre a nézésed
látásba villan, s a kép

oltárként perzselődik sejtelmeid fölé.

 

 

Lépésről lépésre

 

Milyen furcsa, hogy nincs már háború…
Hetven év. Lazulnak
az eresztékek,
a résekben ékek. Konyha és kisszoba
között az ajtót mindig kitámasztva hagytuk,
járjon a levegő. Komfortérzet.

Milyen furcsa, hogy nincs már háború…
Lehet, aki túlélte,
ma is borzong a tarkója közepén.
A pöttöm, sárgamellényes cinke
– mindig meglepődöm – jön, fejét forgatja, nézeget…
Pedig nem tettem oda diót már két éve.

Milyen furcsa, hogy nincs már háború…
A nyesedékben benn-
szorul a gőzök feszültsége.
– Vagy széthagyod, és nem lesz szép pázsitod,
vagy kupacokba halmozva rothasztod –
magyarázta nagyapám a lekaszált réten.

– Milyen furcsa, hogy nincs már háború –
dünnyögte legvégül.
Szebben, őszintébben?
Az ősz idejének szentsége csak annyi,
hogy nem végez barbár hóhérként a nyárral,
hanem elbúcsúztatja, lépésről lépésre.

 

Megjelent a Bárka 2017/6-os számában.


Főoldal

2018. január 29.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Bárka tanulmány- és esszépályázata FISZ-tábor Királyréten - Olvasni szabad! Nagygalambfalván eltemették Kányádi SándortNemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Somorjai Réka verseiDebreczeny György verseiPéter Erika verseiCsontos Márta: Arcok a múzsák kertjéből
Prózák
Márton László: Vagy inkább miatta...Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjai
Kritikák
A mittelszolipszizmus erőtereibenHalmai Tamás négy líraolvasmányaSötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”
Esszék, tanulmányok
Millenniumi ódák Nagy Gáspár költészetébenEgy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódja
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA