Versek

 

 Fecske_m__ret.jpg

 

Fecske Csaba

 

Akinek nincsen apja

 

tizenöt éve halt meg  apám
most már tudom nagyon
és azt is hogy
nem múlhat el csak úgy fájdalom
nem lehet semmivé
aki nincs többé nem ereszt
valóságosabb mint aki van
nem bírom letépni róla magam
már minden idő elfogyott
miért hogy annyi halál az élet
itt állok apám nélkül félbehagyva

 

 

A nélkülözhetetlen

          (Egy Welm Busch-vers átdolgozása)

 

nélkülözhetetlen volt valóban
nagyon ott tudott lenni ahol ott volt ahol megjelent
kaszinóba bálba nem szórakozni
a köz érdekébe’ ment

ott volt mindenütt ahol számít megjelenni
lövészünnepen lóversenyen
énekesek asztalánál tűzoltó gyakorlaton
nélküle nem történhetett fontos semmi sem

nélküle még a tyúk se tojt
a kakas nem kukorékolt
amikor sírba tettük magunkat  temettük
ránk szakadt amit ő tartott felettünk az égbolt

 

 

Mégiscsak

 

ide kéne érned végre
ahol régóta ott vagy
két lábon állni a földön
szembeszegülni széllel hatalommal
nem a bizonytalan állagú égben
csapkodni csonka szárnyakkal
mégiscsak a te dolgod  túloldalra
kísérni a vak időt

 

 

Ismerős

 

ismerős kép bár homályos
ég alá szorult mező tehenet legeltető fiú
a csillogó hátú Bódva partján a kép amatőr
de izgalmas életteli a sorakozó évek
ellenére vagy
éppen azoknak köszönhetően
ami nincs a képen az belőled hiányzik
nem lehet mindent megmenteni a
semminek támaszkodva mintha
a folyót ismeretlen helyre cipelő
halakat hallanám
a tücsköket ahogy magukra öltik
az éjszakát

 

 

Rizsszem

 

önmagánál hosszabb éjszaka
szőr nőtt a szívemen
olyan kevés jutott belőled nekem
el se kezdődtél már véget értél
most hogy eltévedt a csönd
sötétség nyálaz be mindent
érezni az Isten szájszagát
morzézó diófák gesztenyék
irdatlan meszesgödör az ég
nekem ütődik a lottyadt mellű szél
a semmiből kimeredő pillanat
szögén fönnakadva idegenként
nézem magamat íme egy elhasználódott
ember aki már csak szenvedni tud
élni örülni nem mer teng-leng
hánykolódik a létben mint
rizsszem a hurkalében

 

 

Isten

 

meghagytam őt magamnak
legyen valakim szükség esetén
aki megállít a szakadék peremén
aki sokadszor is visszafogadja
és magához öleli tékozló fiát
legyen neki is valakije
akiért tehet valami jót
hogy ne egyedül szomorkodjon
lakatlan csillagai között

 

Megjelent a Bárka 2017/4-es számában.


Főoldal

2017. szeptember 08.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Csider István Zoltán slamjeiKiss Judit Ágnes limerickjeiKodolányi Gyula: Az idő egészébőlMarkó Béla: Bronzvilág
Prózák
Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűenArról, hogy mi a groteszk
Kritikák
Áll a bálAz apokalipszis táncosaiA csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túl
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA