Bodnár Gyula
Tengeren felfelé
a bárka
lassan távolodik
afrika partjaitól
fedélzetén
félelmek remények álmok
csaknem átzuhannak
a korláton
alattuk a királykék tenger
mélyen mint az egyszemű ég felettük
előttük európa
a szabadság az éden
kicsit messze még
szól a borostás képű kapitány
a szél is egyre erősebben fúj
hol erről hol arról
hol szembe észak felől
billeg az egyensúly
ó ha tudnátok
európa is csak egy lélekvesztő
már rég elhajózott volna
józanabb vizekre
ha nem lenne odakötve az Urálhoz
Vasárnapi téren hazafelé
Mintha csak harangszóra
arra járó könnyű szoknya
után kap a szél
aláfúj
hosszú lábakon érkezett a dél
az öreg utánafordul
üres a tér
egy ablakból blueszene szól
rántotthús illata árad
az új rendben új színt kapott
paneltömbök között
így is csak úri börtönök
morogja az öreg
s messze fut képzelete
messze időkbe
messze terekbe
miközben odébb a harmadikon
felesége
elhúzza a függönyt
merné már a forró levest
mint negyvenhárom éve
mindig
hazatérő párja elé
mosolyt terít
Az utolsó kikötő
álom és ébrenlét határán
az öreg
időről időre alászalad a tenger
nem zavarja
de átéli újra és újra
az árbocon szakad a vitorla
a végső? vereség lobogója
lapát kormány szerszám
törik veszik merül a mélybe
az öreg tenyeréből fut a zsinór
nem alvad győzelemnek vére
a homlok mögötti láthatáron
ezer és egy kocka a vásznon
kavarog összevissza
mintha zavarodott elme
vágna filmet miközben
a parton a történet
legendává dagadva kering
látható maradványa
a marlin csontváza
a csónakhoz kötve ring
tépte róla a húst ezer cápa
most langy passzátszél zörgeti
amint alászalad a tenger
próbáljuk meg újra
szól a gyerek
kérdőn emeli fejét az öreg
a csónak süllyed
megy az idő után
feslik a zsinór
zsibbadnak a végtagok
a testből ki-kifut az élet
végtelen a tenger
fárasztó az út
sem így sem úgy
nem érné el még egyszer
a partot
Megjelent a Bárka 2017/3-as számában.