Prózák

 

 Oravecz_Imre_m__ret.jpg

 

Oravecz Imre

 

Feljegyzések naplemente közben

 

(Mizéria) Az öregség egy tekintetben hasonlít a kamaszkorra. Ugyanúgy kínoz a kielégítetlen vágy, mint 12–15 éves koromban, amikor már nőt szerettem volna, de a nőknek még gyerek voltam. Még nem kellettem nekik, most meg már nem kellek, noha még nem vagyok impotens. Megütközve látom, hogy mindegy nekik, ha kövér, ha sovány, ha ronda, ha buta a férfi, csak fiatal legyen. Szenvedtem e mizériától kamaszkoromban, de akkor könnyebb volt, mert remélni lehetett, hogy egyszer megszűnik, most azonban már végleges.

(Álom) Azt álmodtam, hogy újra a pesti, Sima utcai társasházban lakom, és a garázsok felőli oldalon lasszót dobok K.-re, a felettem lévő lakás tulajdonosára, aki minden lehetséges módon megkeserítette az életemet. Utána befutok a házba, és pont olyan nagy csattanással csapódik be utánam a csúnya, fekete lépcsőházi vasajtó, és összerándulok tőle, mint mindig annak idején. Mit jelent ez?

(ML) Szemlátomást nem érdeklik a munkáim, sőt, már annak is tanújelét adta, hidegen hagyja, hogy az apja író. Annál jobban meglepett, hogy minap egy régi verskönyvemet láttam meg a kezében. Mielőtt megörültem volna, becsukta, rám pillantott, és azt mondta, apa, az arany, az ezüst és a réz nem ásvány, hanem fém. Nesze neked, gondoltam magamban, mindjárt kipécézett három gikszert, ezeket ugyanis tévesen ásványoknak nevezem a könyvben.

(Péter) Esterházy. Bata Imre hozott össze bennünket. Az ő figyelmét pedig Weöres Sándor hívta fel rá, akit megkeresett a verseivel. A versekre nem emlékszem, de nem lehettek rosszak, mert javasoltam felvételüket az irodalmi underground Tábor Ádám szerkesztésében készülő Antológia című antológiájába, amely végül nem jelenhetett meg. Barátság alakult ki köztünk, és időről időre találkoztunk, noha társadalmi szempontból aligha lehetett képzelni két ellentétesebb végletet, mint mi voltunk: én a jobbágyivadék, ő a főúri származék. Tetszett a prózája is, amelyre állítólag Weöres javaslatára tért át. Ő szintén kedvelte a verseimet. Olyannyira, hogy a Termelési regényben Pami kutyámmal és apám Zsigulijával Imre úr néven fel is léptetett. Tartottuk a kapcsolatot azután is, hogy a hanyatló Kádár-korszakban hirtelen, szinte egyik napról a másikra sikeres, ismert író lett. És igaz barátnak bizonyult, amikor a gyermekelhelyezési csatában vesztettem, és lelki okokból a cselekvőképtelenség állapotába kerültem. Nem csak javasolt a német DAAD-ösztöndíjra, hanem eljött hozzám, leült az írógépem elé, és kitöltötte helyettem a pályázati űrlapokat. A szovjet-kommunizmus hazai bukása után, főként németországi megjelenéseinek köszönhetően, bálványozott szerző lett itthon, és olvasókból, rajongókból, sznobokból, hízelgőkből, írócskákból, a tüzénél pecsenyéjüket sütögetőkből valóságos udvartartás alakult ki körötte, amely egyre inkább elszigetelt tőle. Ezért-e vagy másért, kilépett az alkotás szférájából, és elkezdett nyilvánosan politizálni, közügyekben megszólalni, állást foglalni. Közvetve vagy közvetlenül kitartóan bírálta, időnként nevetségessé tette a konzervatív jobboldalt, amitől a baloldali ellenzék kedvencévé vált. Számos dologban igaza volt, de megesett, hogy elgaloppírozta magát. Amikor például a téeszek feloszlatása után arról volt szó, hogy vissza kellene adni a földet a volt tagoknak, a poén kedvéért ezt dobta be a közbeszédbe: „földet vissza nem veszek.” Mintha csak egy jó vicc lett volna, ami a magyar parasztsággal történt. Közben egekbe menesztette a Halászóember című kötetemet. Dicsérő kritikájának hatására a német Akzente részletekben közölni kezdte, és alighanem azért nem lett belőle könyv, mert csapnivaló volt a fordítás. Kapcsolatunk megszakadt, nem lehetett többé a közelébe jutni. Ha telefonáltam, G., a felesége általában nem tudta adni, mert vagy írt, külföldön tartózkodott, vagy vendége volt. De ha valami rendezvényen összefutottunk, továbbra is kedves volt hozzám, és melegen érdeklődött hogylétem iránt. Világos, mit értékelt első könyvemben, a Héj-ban, de azon túlmenően, hogy része volt ez nagyságának, máig rejtély előttem, konkrétan mit szeretett azon, amit utána írtam, ami homlokegyenest ellenkezik azzal, tagadja, vagy legalább is megkérdőjelezi azt, amit később ő csinált. És most, hogy már nem él, örökre az is marad.

(Internet) Mindig azzal kezdem a napot, hogy reggeli teámat szürcsölgetve, wifim segítségével elolvasom a mobilomon a Google híreit. Ma azonban erről le kellett mondanom, a készülék ugyanis offline-t jelzett, vagyis azt, hogy nincsen Internet. Van persze a világon mobil-Internet is, de nem élek vele, mert költséggel jár. Ideges lettem. Először csak azért, mert igen körülményes a szolgáltatómmal kommunikálni. Felhívtam. Előbb egy géppel beszéltem, aztán egy valóságos személlyel, aki távvizsgálattal megállapította, hogy a hiba nem a rendszerükben, hanem nálam van. Javasolta, hogy hívjak szakembert. Azzal szembesültem tehát, hogy amíg el nem háríttatom, Internet nélkül leszek, és nemcsak híreket nem olvashatok, hanem nem is e-mailezhetek. Ettől még idegesebb lettem. És attól, hogy idegesebb lettem, kétségbeestem. Nem szándékoztam ugyan kéziratot küldeni sehova, és korrektúrát sem vártam sehonnan, a hírekkel meg csak manipulálnak, vagy a legjobb esetben is olyasmiről tájékoztatnak, ami nem érdekel. Elveszettnek éreztem magam. Be kellett látnom, hogy úgy hozzászoktam a világháló narkotikumához, hogy függő lettem. Elborzasztott ez a felismerés, ám ahelyett, hogy valami terápián törtem volna a fejem, menten felhívtam informatikusomat, és kissé még nehezteltem is rá, hogy csak napokkal későbbre ígérte magát.

(Fogyókúra) Megint elkezdtem. Nem vagyok kövér, csak túlsúlyos. Mikor évekkel ezelőtt próbálkoztam vele, három hónap alatt tíz kilót is sikerült leadnom, most viszont másfél hónap alatt mindössze egyet. Gyenge részeredmény, és utálom is, különösen a gyümölcsnapelemét. Mégis csinálom, nem annyira magam miatt, hanem inkább annak reményében, hogy így M. L.-nek tovább lehetek apja.

(Anyám 1) Ha belegondolok, hogy gyerekkoromban mennyit kellett dolgoznia, elborzadok. Napközben a munka a határban, reggel, este otthon pedig az állatok ellátása, vesződés velem és a húgommal, főzés, mosogatás, mosás, takarítás úgy, hogy nem volt vezetékes víz, gáz, hűtő, mosógép, a villanyáramon kívül semmi nem volt.

(Őszi kérdés) Elment a sárgarigó, a kakukk, a gólya, a fecske. Élek még, mikor visszajönnek?

(Prolongált utoljára) Legutóbbi látogatásom alkalmával, sokadszorra már, végleg elbúcsúztam Kaliforniától. Kimerítő a repülés, nagyon megvisel a jetlag, fárasztó, hogy folyton úton vagyok, mert megérkezvén nem bírok egy helyben maradni, még mindig az egészet, az egész államot akarom. És plusz vesződséggel jár, hogy újabban M.-et is viszem, hogy ne érezzem magam magányosnak. Ennek ellenére most, az újév küszöbén felmerült bennem, hogy nem kellene-e mégis, még egyszer, valóban utoljára. Mit felmerült? Komolyan foglalkoztat, dédelgetem a gondolatot, tervezek, már részletekbe megyek, holott az egész ellentmond a józan észnek. Tudomásul kellene végre vennem, hogy élemedett öregember vagyok, egy hónap múlva betöltöm a 77-et, de lehet, hogy meg sem érem.

(Férfikeserv 2) Mi történt a nőkkel, akikért hevültem, akiket szerettem, és akik elhagytak, akik viszonozták az érzelmeimet, és akik figyelemre sem méltattak, akiket megkaptam, és akik nem adták magukat, akiket feleségül vettem, és akik nem jöttek hozzám? Ősz hajú, gyanakvó tekintetű, csüngő mellű, ráncos bőrű, elhízott, nagyhasú, hurkáscombú, visszeres lábú, földhöz ragadt, ápolatlan, zsémbes öregasszonyok lettek. Nem látom őket, mert távoli országokban, városokban, falvakban élnek. Csak elképzelem, de ez is elég.

 

Megjelent a Bárka 2020/2-es számában.


Főoldal

2020. április 24.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Molnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcái
Versek
Tóth Erzsébet verseiMarkó Béla verseiPapp Attila versei Kürti László versei
Prózák
Murányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: HűKovács Dominik˗Kovács Viktor: Az Öles-Szüdi vonal
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA