Nagy Mihály Tibor
Magam vagyok
Időtlen éjszakákon egyre várom,
társam legyen ezen a szép világon,
a szívem lassú dobbanásait
meghallja, ki velem találkozik.
Megértsen az, akit megértek én,
együtt legyen velünk a jóremény,
de nem jön el soha, hiába várom,
magam vagyok időtlen éjszakákon.
Magányom
Tekintetem bezúzott kék üveg,
sosem veled, mindig is nélküled,
hajlongó ágakon a szél zenél,
homályos bánatom az égig ér.
Kialszanak a kósza csillagok,
a napsugár az égen fölragyog,
és akkor is és ott is nélküled,
magányom összezúzott kék üveg.
Ma még, ma már
A dallamok hanyatlanak ma már,
de messze még a hófehér halál,
és annyi ember megszületne még,
adj nekik életet, hatalmas ég!
Születtem én is, én is meghalok,
hogy élhetek, magában szép dolog,
s ha messze is a hófehér halál,
hanyatlanak a dallamok ma már.
Csönd és magány
Didergek nyirkos őszi éjszakán,
szavam a csönd, ruhám a hűs magány,
és nem tudom, miért nem élhetek
élők között valódi életet.
Honnan jövök és merre indulok,
a cél s az ok előttem is titok.
Miért a csönd, miért a vak magány,
miért hogy meghalok egy éjszakán.
Megjelent a Bárka 2023/2-es számában.
