Rimóczi László
Kiss Judit Ágnes:
Szíverősítők és egyéb ösztrogének
A bennem élő női princimpium egy se velem, se nélkülem kapcsolatban sínylődött, amikor életemben először vettem szőlőzsírt a drogériában. Nem kellett, csak olcsó volt, dobtam is ki. Tudtam, hogy nem a szőlőzsír az egyetlen, ami jelenleg a konyhámból hiányzik.
Amúgy a házimunkákban sosem jeleskedtem. Amikor anyám meg akart tanítani hímezni, az első félrement öltés után behajítottam a kandallóba, amikor pedig főzni tanított, már a forró víznél feladtam, kivágtam mindet a nyitott ablakon, nem lett nyesedékleves. Amikor a mosás következett a tanmenetben, lassú mozdulattal odaadtam az összes szennyest a postásnak.
Az akkori barátom egy germán nevű, örmény származású, de Kazahsztánban élő, grúz felmenőkkel dicsekvő, japán autót vezető férfi volt, aki kiválóan beszélt ukránul és ismert egy csomó skót viccet, de nagyon szeretett angolosan távozni. Arnold konokul szerette a hasát, gondoltam, megsütöm a kedvencét Advent előtt két héttel, a makarónis pontyot fermentált zöldséggel, amikor beállított egy fácánnal, hogy most lőtte. Később bevallotta, hogy a kiserdőnél gázolta el. Kijelentettem, hogy én most nem hevítek ezért olajat. Néztem rátermett arcát, melyen a férfi épp kisfiúvá konyult. Faképnél hagytam, elindultam a serpenyők felé, tofura szomjaztam. Kisvártatva utánam szólt gunyoros hangon, hogy mit csinálok, azt feleltem, bíbelődöm, erre kinevetett. Pedig az igazat hazudtam neki. Olykor igyekezett velem úgy beszélni, mintha én is ott lennék. Másnap parajos oldalbordát rendelt. Nem azt kapott.
Keresztanyum felhívott, azt mondta neki a cigánykártya, hogy a héten ne vegyen mozdonyt. Arnold ekkor érkezett meg, pedig nem is tudtam, hogy elment. Gyöngyöző, hangtalan nevetését már az előszobából hallom. Magában káromkodik, karcos, bukétlan szavai akusztikus hematómát hagynak füleimben.
– A férfi és a nő nem csak egy szó, hanem kettő – mondtam, mindezt annak a lánynak a hangján, aki negyven éves koráig azt hitte, hogy a csőgörény egy állatféle.
Arnold böffentett. És valahol igaza volt. Próbálta meghaladni vágyai netovábbját. Elmondta, hogy megismert egy nőt a neten, egy felugró ablakban találkoztak. „Ha nem akart volna tőlem semmit, nem ad egyből 10% kedvezményt máriatövismagra.” – érvelt önmagának. Hangja remegése elárulta, hogy ezt tényleg így is gondolja. Vacak arcán mohóság, türelmetlen szemében sebesség, teste fékezhetetlen tűz. Esküszöm, megpróbáltam mellette kiteljesedni. Csak nyirkos valósága gátolt benne. Lehetne ez nem így.
Kiábrándítóan hosszú szeretkezés következett. Arnold ajkain ki nem mondott szavak csillognak. Egy hangos ölelést követően kimentem a konyhába. A férfiakban van valami megmagyarázhatatlan fluidum, ami miatt a nőkben ágyjelenet után felébred a főzési ösztön. Kínai babgulyást akartam csinálni drámai odaadással; elővettem hozzá 12 tojást, brazil kakaót, trappistát, egy flakon WD-40-et, meg két krumplit. Amikor elkészült az alkotás, megkérdeztem Arnoldtól hogyan kell pizzát rendelni.
Mosolygok. A mosoly nem mindig arcékszer, valamikor úgy vág, mint a gyémántborotva. Újra egyedül vagyok a konyhámban. A vanília puhasága, a fahéj dallamossága és a névtelen felvágottak küldetéstudatos aromája elandalít. A leendő exem után mosogatok, de hogy minden makacs folt lejöjjön, ahhoz nem tud elég forró lenni a víz. Komisz csajkölteménynek öltöztem. Lábaimon vádlivadító neccharisnya feszült, afölött mély dekoltázs kordbársony cipellőkkel. Magamnak öltöztem ki. Frissítettem az izgalmas vérnőt. Arnold belépett, kivirágzott, majd azt mondta, ha egymás szívét nem nyersen esszük, hanem bepanírozzuk előtte, őszintébben csúszik. „Kezdjük újra” - tette hozzá közönyösen. Ez a mondat áldozat a férfi részéről, és könyöradomány a nő részéről. Ebben a helyzetben a megalkuvás túl csúnya szó, a kompromisszum meg túl szép. Elmondta, hogy a nyugtatók miatt ilyen ideges. Elmondta, hogy amikor eljött hozzám, kapunyitási pánikja volt miattam, és ahogy a bizonytalanság bontogatta szépen artikulált akkordjait, úgy jött rá, hogy boldogan szenved mellettem. Elszánt vonaglása émelyített, s én meghátrált reményeim kereszttüzében néztem magam.
Odaégettem a kedvenc ingét a vasalóval. Nem direkt, azt hiszem. Elfogadja, vagy elnézi. Nincs kedvem szakítani. A folyamatos szakítás igénybe veszi az ízületeket, míg lassan belenyugszunk. Ketten kellünk ahhoz, hogy valaki rossz túlélő legyen. Mindez kismiska ahhoz képest, amikor egyik barátnőm sírva hívott fel szakítása után: „Néha úgy érzem, hogy a párkapcsolataim sokkal jobban működnének nélkülem, végül is.” Nem tudtam mit felelni neki hanyagul. Ha kompot akarsz venni, nem a kompkatalógust nyitod fel hozzá, hanem lemész a partra és várod, hogy befusson egy jó. A vágyak emberről emberre terjednek, ám olykor több kell egy nőnek a heves szeretőnél, kinek testhezálló, megbízható vállaira borulhat. Néha a komp kell.
Arnold közölte, hogy elmegy. Mielőtt kilépett volna az ajtón, megígérte, visszatér. Ekkor láttam utoljára.
