Farkas Arnold Levente
Postscriptum
Postscriptum, Krisztus előtt huszonegy május nyolc, Saturnus napján. A héber rabszolga tegnap Mózesről mesélt, aki különös tiszteletnek örvend a héberek körében, mivel látta az istent. Miközben mesélt, felszolgálta a bort, ezüsttálcán a fügét, datolyát, citrancsot, szárított gyömbért. Valahányszor Artemidorusnál járok, ezüstkupában szolgálja fel az erős fűszeres borokat, aki Lucullustól vásárolja hordószámra a szőlő vörösen aranyló nedüjét. Lucullus persze Rómából hozatja Sicillia, Hispania, Lusitania, Gallia és Germania szőleinek vörösen aranyló nedüjét. Nem szeretem Lucullust. Artemidorusszal úgy vagyok, hogy majdnem a barátom. Én azonban jobb szeretem fakupából inni a bort, különösen abból az ébenfakupából élvezem, amit Pauszaniasz faragott.
Postscriptum, Krisztus előtt huszonegy május kilenc, az ismeretlen isten napján. Cicero azért nem írta meg Bartók és a dzsessz című értekezését, mert az anakronizmus lett volna. Krisztus előtt negyvennégyben el volt foglalva a Caesar elleni összeesküvéssel, egyrészt, Bartók magyar volt, másrészt, a dzsesszt pedig még nem találták fel, harmadrészt. Hihetetlen, hogy Caesar huszonhárom éve halott. Cicero persze találkozhatott volna Bartókkal, hiszen legalább ötszáz éve létezik önállóan a magyar nyelv. Ezek a barbárok Ázsiából érkeztek egyébként, ahogyan mi is, de erről még nem tudunk. A jelenlegi Caesar ellen is szőhetnénk valami összeesküvést, de túlságosan kényelmesek vagyunk. A végén még megsérülne valaki. Különben is, szigeten lakom.
Rom érzelmei, fekete pillangók, teljes bizonytalanság. Halottnak hitt felesége, kezembe veszem a füzetet, aztán leteszem, titokban kell tartani a halhatatlanság látszatát. Elaludtam. Rom lóháton érkezett abból a városból, ahol a költő született. Abban a városban, ahol nem éltek angyalok, Ham herceg ugyanarra gondol, amire Tim, a magányos remete, hogyan lehet élni, amikor igazából nem lehet, ebben a kérdésben azonban a halál lehetősége kísért. Magyarország és az anarchikus demokrácia a témája annak a tanulmánynak, aminek első részét kongó kolostorban szerzette volt a szerző, második részét egy színészeket vendégül látó dán várban, színészektől túlcsorduló, harmadik részét pedig egy erdőben. Az erdei hangyák feketék. A sivatagi hangyák vörösek. Eladtuk a kocsit.
Postscriptum, Krisztus előtt huszonegy május tíz, Luna napja. Szétforgácsolt lestyánlevél a fogaim között. Valami valami másból egyébbe költözött. Véletlenségből vendégül látom a véletlent. Az angyal szárnyát keresve kódorog idelent. Provinciális stílusom a célnak megfelel. Nyaranta a hideg ráz, telente a víz kiver. Mondatonként araszolgatok a lélek felé. Legvégül a diadal mégsem a győzelemé. Postscriptum nem egy hely neve, inkább egy állapot. Ember által teremtett isten teremt állatot. A szövegkörnyezet a szövegnél is fontosabb. A holnaphoz képest a tegnapelőtt a tegnap. Minden alkalom bizonytalan és szabálytalan. Fölösleges szó a szó, gondolom, de csak halkan. Nem bírom elviselni az idegen testeket. Este lett.
Ablaktalan terem. Az egyik falára ajtót vágott az asztalos, a többi falon egy-egy monitor. Az egyik monitoron Ham, Tim és Rom a művészet hasznáról és káráról beszélget. A másik monitoron az idő és a tér neve, Pócsmegyer, huszonegy június huszonhat, szombat, a halványan villogó betűk mögött valami mozdulatlan dolog árnyéka várja mereven és közömbösen, hogy elnyugodjanak a fények. A harmadik monitor sötét. Mögötte a fal hófehér. Magyarország állampolgárai ki vannak szolgáltatva a hatalomnak, mondja Rom, pedig nem érdemes utánozni a természetet. A művészet tehát fölösleges, folytatja Ham a megkezdett gondolatmenetet, ahogy a vallás teremti az isteneket. Nem tudjuk megérinteni a vágyainkat.
Megjelent a Bárka 2021/6-os számában.
