Szabó Ádám
A mongol nyúl
Volt nekem egy nyulam, bátor,
úti célnak Ulánbátor
volt a terve, vagyis inkább,
meglesni más nyulak titkát.
Tudta már: a magyar nyulak
közül este melyik mulat,
melyik pedig mindig bamba,
tévét bámul egy huzamba.
Elindult hát, hogy meglesse,
hogy élnek más nyulak messze,
messze ott, ahol a nap kél,
Ulánbátor volt úti cél,
aztán pedig jöhet Peking,
úgy döntött, ott is széttekint,
utána meg hazacsalja,
nyúlhaza hívó ricsaja.
No de aztán mégse így lett,
a mongol koszt roppant ízlett
nyulamnak, a kancatejre
rászokott, csak nyalta-nyelte.
Így lett az én nyulam mongol,
ami roppant mód lehangol,
s hogy szert tegyek újra nyúlra,
rám is vár egy mongol túra.
A kósza szellem
Éjfélkor kél kósza szellem,
És a fürdőbe betéved.
Tükörbe néz álmos szemmel,
S megpillant egy szellemképet.
Mérgesen ordít fel ekkor:
„Erre csak egy szellem képes!
Minek kelek fel éjfélkor,
Hogyha képem szellemképes!”
El is sápadt a haragtól,
El bizony a szegény kósza,
Vagyis mivel már fehér volt,
Inkább csak elsápadt volna.
Ezért hát aztán dühében
Fejjel ment neki a falnak.
De mivelhogy teste nincsen,
A falon át tovább ballag.
Nem bírja már idegekkel
Ezt az egész szellemséget.
„Megvárom, míg a nap felkel,
S másik munka után nézek.
Elszegődöm játéknyúlnak,
Akit hajt duracell elem,
És akárki hozzányúlhat,
Szellem testem be rühellem!”
De amire a nap felkél,
Mélyen alszik már a kósza,
S mikor eljön majd az éjfél,
Újra beáll a robotba.
Így van rendjén, ismerjük el,
Mert ugyan biz’ milyen volna
Egy játéknyúl, amely éjjel
Lánccsörgetve bandukolna…
Medvetánc a málnavészben
Ide süss, pocegér!
Ott egy medve enni kér!
Mert ahova enni járna,
Onnan eltűnt mind a málna.
Mind leszedte már egy rozmár,
Aki málnát falatoz már,
Mert azt mondja, hogy a hal
Agyára megy egyhamar.
„Nem bírom már, mindig ton,
Ettől én nem nyughatom.
Kéne zöldség és gyümölcs,
Mert jól tudja, aki bölcs,
Abban van a vitamin,
S hogy jó legyek a tatamin
A soron lévő rozmár-vébén,
Bajnok legyek majd a végén,
Ahhoz bizony erő kell!”,
Szól a rozmár, s málnát nyel.
Igen ám, de szegény medve,
Aki szintén málnát nyelne,
Ott áll mostan megfürödve,
Pedig nem is mosómedve!
Ezért aztán pocegér,
Tedd meg már a kedvemér’:
Adj neki egy csupor mézet,
S medvekomát táncra kérjed!
