Berényi Klára
Kölyke ha hat van...
Kölyke ha hat van egy negyvenes nőnek,
fő vágya egy izmos centrifuga,
megsimogatja, becézi Jenőnek,
ha ránctalan, száraz a tiszta ruha.
Kölyke ha hat van egy negyvenes nőnek,
már rég kikacagja azt, ki vasal,
porcicák nőnek, és pókicák szőnek,
de nem veszi észre, csak ha hasal.
Kölyke ha hat van egy negyvenes nőnek,
szintidő két perc a zuhany alatt,
verset is mond apró bejövőnek,
s törli le arcát, mert adta maszat.
Kölyke ha hat van egy negyvenes nőnek,
csak főz, tereget, és budit pucol,
nem talál helyet kabátnak, cipőnek,
de magasról tesz rá, s nem cirkuszol.
Kölyke ha hat van egy negyvenes nőnek,
hatra már hatvan az életkora,
felszív, ha törnek, felvesz, ha bőgnek,
a kégli romokban, és ő is tropa.
Kölyke ha hat van egy negyvenes nőnek,
a gyermekeit rég nem neveli,
végén úgyis a fejére nőnek,
a hiszti az hiszti, bárhogy kezeli.
Kölyke ha hat van egy negyvenes nőnek,
Párizs már nem lesz néki Bakony,
testek nedvei rajt` elidőznek,
babanyál, anyatej, könny és takony.
Kölyke ha hat van egy negyvenes nőnek,
egy versben jól kirinyálja magát,
hányja a rímet bútemetőnek,
és újult erővel mos le kakát.
Kölyke ha hat van egy negyvenes nőnek,
kíméli a nyúlós, azúr idő,
élvezi ízét gyér pihenőnek,
és sejti, milyen piszok mázlista ő.
Fortuna lánya
Kormos István Dárius fia című versére
Hordtam gyönggyel
kivarrt szoknyát,
nem is szoknyát:
patak fodrát,
száz forintot
adtam érte,
pataktündér
kölcsönkérte.
Licitáltam
pántlikára:
ezüstszínű
holdsugárra,
ezer pénzért
lett az enyém,
most is fénylik
lányom fején.
Aranyláncom
Duna mélyén,
jó helyen van,
minek kérném.
Mért ugranék
a Dunának,
lánya valék
Fortunának.
