Kiss László
Kispecások kézikönyve
Sügér
Matyi, Jázmin,
Feca, Terka,
köszönt titeket a Perca.
Perca, bizony, nem viccelek:
Ameiurus nebulosus
meg Abramis brama –
ezek, úgymond, latin nevek.
Mit is mondjak?
Hát, ja.
Na, de hagyjuk mostan ezt,
elvégre
megint elkövetkezett
a hétvége.
Hol a peca? Itt a peca!
Kint vagy a vízparton.
Elszántságod, pecavágyad
tiszteletben tartom.
De még inkább tisztelem a
gyorsaságot, az erőt:
őseim is rablóhalak
módján éltek azelőtt.
Én is az efféle ősi
ösztönökre hallgatok,
sávozásos, érdes testű
ragadozóhal vagyok.
Akinek a szája nagy.
Étvágya nem kevésbé.
Hátam tüskés, úszóm piros:
nem dicsérhetsz eléggé!
Jöhet csontkukac, halszelet
és gilisztafüzér.
Perca néven búcsúzik most
tőletek a sügér.
Küsz
Hivatalos nevem küsz,
valamiért mégis
snecinek fogsz nevezni.
Kicsi vagyok én is.
A partszél a játszóterem,
a nyílt víz a nagyoké.
Ragadozóeledelnek
lenni nagyon nem oké.
Süllő
Márpedig a fő kajám a sneci,
ha felém tart, odacsapok neki.
Bokrok alján lesben állok,
helyesebben lebegek,
a mély vizű fedezékből
vadászom a keszeget.
(Vagy ha vannak: sneciket.)
Sötét a mély, közel s távol:
tompa színek, félhomály,
félelemtől reszket minden
kishal, hogyha erre jár.
A tüskéim meredeznek,
fehér szemem villog,
a csukával ellentétben
rajtam még sincs billog.
Alig szálkás
húsom finom,
jó a süllős
eszem-iszom.
Büszkeségem marha nagy:
fenségesnek tartanak.
Naphal
Hiába a szépséges név,
hiába a pompa,
ha a naphal
(ez volnék én)
természete ronda.
Hiába az aranysárga
színeket felvonultató
habitus,
hogyha a viselkedésem
egyenesen vérlázító,
tragikus.
Elpusztítok csomó mindent,
hely sincs, hogy soroljam mindet,
ikrák, egyéb apró dolgok,
egyben benyelem a horgod.
Akkor aztán nézhetsz!
Nézek én is:
szép hecc…
Jobb nekem a vízben lennem!
Kössünk alkut: hagyjál békén,
és csak gyönyörködjél bennem.
