Papírhajó - Primér/Primőr

 Somfai_Anna.jpg

 

Somfai Anna

Rukkola, a macskatündér

 

 

Ezen a kora tavaszi vasárnapon, amikor annyi tennivaló akadt a kertben, Panka a kerítésnél téblábolt. Átlesett a dróthálót beszövő sűrű borostyánindák között. Csibész, a szomszédék tarka cicája épp mosakodott.

– Panka, nem jössz? Segíthetnél a kisásóval helyet készíteni a palántáknak – hívta anya.

– Mindjárt – mormogta Panka.

Ha nekem cicám lehetne, nem ilyen csúnya nevet adnék neki, mintha valami betörő vagy bankrabló volna, gondolta. Ha fehér lenne, Jégvarázsnak hívnám, ha csíkos, Tigrislánynak, és ha tarka...

– Panka, idehoznád az epreket?

Panka búcsút intett Csibésznek, és a teraszra trappolt. Felnyalábolt négy eperpalántát, aztán az ásójáért szaladt. Már majdnem elkészültek, amikor anya kis csomagot húzott elő a kabátzsebéből.

– Az utolsó ládába rukkolát ültetünk – rendelkezett. – Egy-két hónap múlva már szedhetjük is salátának.

– Nem szeretem a rukkolát –  fintorgott Panka. – Cicamagod nincs helyette? Olyan, amiből cica nőhetne.

– Ugye, csak viccelsz?

– Nekünk nem lehetne mégis cicánk?

– Jaj, Panka, ezerszer megbeszéltük, hogy ezen a pár lépésnyi teraszon igazán nincs hely. Arról nem is szólva, hogy apa egyáltalán nem rajong a macskákért.

Panka nem szólt semmit, de miután elültették a magokat, a rukkolás ládába cicafejet rajzolt a földbe.

Két hét múlva a cicafejes ládában apró, zöld növények bújtak elő, és hamarosan pár centisre növekedtek. Egy napon, amikor Panka a kék delfines kannából meglocsolta a palántákat, mintha valami mozgolódást látott volna. Nem tudta, mi lehet az, de remélte, hogy nem egér, Panka ugyanis tavaly óta, amikor egy egér szabadult be véletlenül a nappaliba, kicsit tartott az egerektől. Másnap óvatosan közelített a ládához, de amint fölé tartotta a kannát, vékony hangot hallott.

– Naa! Nehogy megint a fejemre öntsd – méltatlankodott valaki.

Panka közelebb hajolt, és akkor látta, hogy a rukkolák tövében egy egészen pici lény kuporog.  Életében nem látott még hozzá hasonlót: macskafeje volt, méretéhez képest hatalmas bajusza, zölden világító szeme, szőrős mancsa pedig apró ujjakban végződött. Mint egy macskafejű játékbaba, akire zöld ruhát húztak, a nyakába meg zöld bársonyszalagot kötöttek.

– Végre észrevettél! Rukkola vagyok, a macskatündér – emelkedett fel a lány, és pici kezét felé nyújtotta.

Panka óvatosan hozzáérintette a mutatóujját. A macskatündér váratlanul belekapaszkodott, és elhelyezkedett a kislány tenyerében. Panka közelebb emelte:

– Gyere, megmutatom a játékaimat!

A macskatündér bólintott, felszaladt Panka karján, bebújt a kardigánja alá, és ott megkapaszkodott. Panka aprókat lépkedve haladt vele a szobájáig.

Rukkola jó játszótársnak bizonyult, remekül el tudott bújni, és simán befért a babaházba meg a kisvonatba is. Este viszont arra kérte Pankát, vigye haza a rukkola tövébe. A kislány vonakodott, szerette volna, ha vele alszik, de a macskatündér mérgesen fújni kezdett, így végül mégiscsak kivitte, és letette a növényládába.

– Mi lesz, ha Csibész rád talál, és felfal?

– Mit képzelsz? – pukkadozott Rukkola. – Mi vagyok én, egér? Macskául éppolyan jól tudok, mint embernyelven.

– Na és a denevérek? Meg a kuvik, aki időnként a környéken vadászik?

Rukkola a ruhája belső zsebéből csepp varázspálcát húzott elő.

– Ultrahangpajzsot varázsolok vele. A kuviknak meg vészjelzést küldök, hogy messzire elkerüljön.

– De holnap reggel itt leszel?

– Naná, persze.

Másnap reggel Panka tényleg ott találta a macskatündért a ládában. A kislány kicsempészett egy keveset a reggelijéből, amit Rukkola örömmel elfogyasztott. Ahogyan Panka szemügyre vette, úgy látta, mintha egészen picit nőtt volna. Egy hét múlva a növekedése nyilánvalóvá vált, a macskalány már alig fért el a kislány tenyerében.

– Észre fognak venni anyáék – aggódott Panka.

– Dehogy, a felnőttek általában nem látnak a szemüktől. Bár, ami az anyukádat illeti – gondolkozott el Rukkola –, talán mégiscsak jobb, ha alkalmazok egy komplett felnőttellenes varázslatot.

Két hét alatt a macskatündér akkorára nőtt, mint Panka kisebbik öltöztetőbabája.

– Holnap elmegyek – mondta egy napon Pankának –, de hamarosan újra találkozunk.

Panka hiába faggatta, a tündér csak annyit árult el, hogy rengeteg a munkája, és nemsokára visszatér.

Reggel, amikor Panka kiszaladt a teraszra, ijedten látta, hogy anya és apa a rukkolás ládánál guggol.

– Gyere Panka, nézz csak, mi történt – hívta anya.

Panka közelebb lépett, és a láda sarkában megpillantotta a macskatündér fejét. Ám csak a feje hasonlított Rukkoláéra, a bajusza kisebb volt, a teste valódi cicatestben folytatódott, és nem viselt ruhát sem.

– A cicamenhelyről hoztuk – dörmögte apa –, mit szólsz hozzá?

Mielőtt Panka szóhoz jutott volna, a cica kinyitotta zöld szemét, és cinkosan ráhunyorított. A kislány ekkor vette észre a zöld bársonyszalagot a nyakán.

– Szerintem nevezzük Rukkolának – nevette el magát, és apa nyakába ugrott.


 

Főoldal

2019. május 30.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png