Ragályi-Szabó Dávid
Nem kell mindig nyerni, avagy otthonosság és könnyed derű egy korsó láger mellett
Vannak napok, amikor az ember nem vágyik semmilyen nagyívűre vagy világmegváltásra, nem kívánja sem a vörösbort, sem a nehéz tripla ipát. De olvasni muszáj, és nemcsak azért, mert felkértek, és határidő van, hanem azért is, mert ez mégiscsak egy belső imperatívusz, hogy úgy mondjam, sollen. Ezekre a napokra tökéletes Méhes Károly kötete, A fikusz téliesítésének napja, amelynek könnyed derűje és hétköznapisága olyan frissítő, akár egy korsó hideg Lager vagy egy rizling-hosszúlépés a nyár közepén. És ez így is van jól.
De nézzük, mivel van dolgunk! Méhes Károly könyve a fülszöveg tanúsága szerint a legutóbbi évtized verseit tartalmazza, tehát ebben az értelemben összefoglaló, gyűjteményes kötet, ami tetten érhető például abban a látszólagos anakronizmusban is, hogy egymást követi a 30. és a 35. érettségi találkozó verse (Negyvennyolcasok, A fikusz téliesítésének napja). Bár felfedezhető egyfajta linearitás, egy téltől télig tartó kör a szerkesztésben, a versek egymásutánja mégsem tesz hozzá az egyes versek erejéhez. Mert szerintem a kötet igazi erőssége a gondolatok szerteágazóságában rejlik, ez adja a szintén a fülszövegben említett valódiságot: olvasás közben mintha a versbeszélő tényleges gondolatainak a lenyomatát látnánk. Egy olyan versbeszélőét, aki nyitott szemmel jár, megfigyel részleteket, de nem feltétlenül akar többet a puszta észrevételezésnél („a nagy összefüggések hajkurászása helyett / megelégszel a szőnyegminták tanulmányozásával”, Időben), s bár szeretné hinni, hogy „Néha jó apróságokban / üzenetet sejteni […] elhinni minden egyenesen / nekem üzen” (Tengeridő), mégsem kutatja mindenáron a mélyebb jelentést. A világot kellő optimizmussal figyeli, ami ugyanakkor nem egyenlő a toxikus pozitivitással, de teret enged az apró örömöknek: „Néha eljön az apró örömök napja / amikor ki tudja miféle sugallatra / a hetek óta megállt órában elemet cserélek” (Apró dolgok)
A kötet olvasása közben nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy Petri Györgynek van egy verse, A filozófiáról, amelyben azt írja: „minden rossz szándék nélkül / elkezdi leszoktatni a csemetét / a csodálkozásról.” Méhes Károly pedig a jelek szerint nem szokott le a csodálkozásról, mert új kötetének verseiben folyamatosan ott lapul a (gyermeki) rácsodálkozás az életre, a hétköz- és ünnepnapokra, a múltra és a jelenre, vagy egyszerűbben: az időre. Az idő egyébként is folyamatos szereplője a verseknek, és az időutazásokkal egyszerre a versbeszélő szerepei is változnak, hol a gyermekkor (Újabb nap a vakációból), hol a felnőtt lét nehézségei és emlékei (Életjel), hol az apaság (Míg a lányom) kérdései kerülnek középpontba. Ugyanakkor az idővel viaskodik is a versbeszélő, szembekerül azzal, hogy a múlt nem múlik el nyomtalanul: „Ezt hozta a hó, a takaró / hirtelen felvillantotta / az elmúlt dolgokat, mindent, / amire ráesett.” (A kőkerítés túloldalán). Mert a folyamatosan felvillanó dolgokkal igenis dolgunk van, azokat rendbe kell rakjuk magunkban: „Rendnek hívom / hogy a múlt ne temessen / teljesen maga alá”, olvassuk a Garázsban. Ennek a feldolgozási munkának a része a Találkozások apámmal és a Találkozás anyámmal című verspár, amelyekben a már elhunyt apával és a még élő anyával való kapcsolatot tematizálja: látszólag egyikkel sem tud valós kommunikációt folytatni, mert az álomban megjelenő apára „nem ér rá”, míg az anyával nem értik meg egymást, elbeszélnek egymás mellett („nem érek rá leállni társalogni vele”, „Ezen elcivódunk egy rövid ideig / ahogy mostanában szoktunk”). Ez a két vers a Minden fájjal kiegészítve egyúttal a gyermekkor lezárásának lenyomata is, ami szintén olyan munka, amelyet mindannyiunknak el kell végeznie előbb-utóbb.
Méhes Károly a hétköznapi események költője, a mindennapok krónikása. Verseinek témája és nyelvezete olyan otthonosságot áraszt, hogy olvasás közben láttam magam előtt a ferencvárosi Haller parkot, a gyulai játszóteret, a hazavezető utat, pedig majdnem biztos vagyok benne, hogy nem ezekről a helyekről ír, mégis azt éreztem, ez nekem és rólam szól. Nem mond túl nagyot semmiről, nem ígér kulcsot a világ megértéséhez, sokkal inkább csak elmélkedik róla, így alakítva ki párbeszédet az olvasóval („hümmögünk / a jövőn”, Éljen a vége), aki úgy érezheti, együtt figyeli a világot Méhessel egy jó korsó Lager vagy egy hideg hosszúlépés társaságában. Márpedig a költészetnek valahol ez is a feladata. Hogy a fikusz téliesítésének napja egybeesett ezzel, az meg csak a véletlen műve.
Méhes Károly: A fikusz téliesítésének napja, Prae Kiadó, Budapest, 2022., 94 oldal, 2990 Ft
