Csontos Márta
A költészet tisztítótüzében
Péter Erika tizenhatodik kötete, a Szívverések utazásra hív bennünket a versek világába, ahol idegenvezetőként mutatja meg nekünk, olvasóknak, hogyan lehet a tapasztalatokat több évtized távlatából magánemberként és költőként szavakba foglalni, hogyan kell reagálni, ha Komorul a súlyos ég / a karneváli maszk alatt, miként lehet a diszharmóniát harmóniává alakítani abban a világban, ahol olykor igazán nagy kihívás magasabb erkölcsi szintre emelkedni.
Péter Erika gyerekeknek éppúgy ír, mint felnőtteknek. Ahogy ő csoportosítja verseit: gyerekzetek és lélekzetek – a Szívverések ez utóbbi csoportba tartozik. A könyv címe magukra a versekre utal, amelyeket olvasva kiderül, a költő számára az írás hatalmas teremtő energia, mozgatórugó, igazi éltetőerő. Az öt ciklusba rendezett kötet finom húrozatú verseiben a személyes létélményfolyam nagyon heterogén, de különösen drámai pillanatok lenyomataiból olvashatunk. A szerző személyes traumatapasztalata – egyetlen fia halála – ebben a veszteség-feldolgozó költészetben csúcsosodik ki. Beletörődés szűrődik ki a sorok közül, a megváltoztathatatlan elfogadása belenyugvássá csendesül: „Fiam sosem nő nagyobbra […] nem érzi ölelésemet, / sem ajkamnak melegét. / Az anyáét, aki nem vagyok.”
A Képeslapok ciklus emlék-felidéző darabjaiban együtt szemléljük végig a költővel a környezet állandó változását, látjuk a Notre-Dame pusztulásának tragédiáját, de a versek a soknemzetiségű Londont is felidézik, ahol „Tajtékzik az emberhullám / halmozódnak a zajok […] de a tüntetők és mutatványosok lármája / harmóniában ölelkezik össze.” Péter Erika máskor a természetközelségből merít erőt képi világa megteremtéséhez, így keresi a választ az emberi létezés kérdéseire, így történik meg versvilágában a lét rejtélyességének megjelenítése. Így tud szembehelyezkedni a múló idővel.
Színes kifejezőeszközök, sajátos belső zeneiség dominál a Mint a fák ciklus verseiben is. A fák a világtengelyt jelképezik, földbe mélyedő gyökereik és égbe nyújtózkodó ágaik élet és halál, sötétség és világosság misztériumát idézik. A fák jelenléte napjaink háborús borzalmainak megjelenítésére is alkalmas, a pusztításban ők állnak ott mindenütt, minden borzalmak tanúiként, konokul őrizve titkainkat. Napjaink apokaliptikus világmegmozdulását megtapasztalva Péter Erika szuggesztív versbeszédében „hevernek a hullócsillagok […] madarak riadnak / a kisírt szemű fák / hegyén”.
Péter Erika költészete sorsbeszéd, költői önfelmutatás, mely eleven gondolkodást sugall, és fontosnak tartja a sorsközösség érzésének megteremtését, annak minden fájdalmával és örömével. Az írói élményenergia áramlása valamiféle egyensúlyi állapotot teremt költő és olvasója között, miközben a halálfélelem, az életvágy, a megújulás óhajtása, a homályos emlékképek körvonalainak felizzítása fontos szerepet játszik a képzelet munkájában.
A Szívverések: kísérlet a belső béke megteremtésére és fenntartására. Ez a béke a fájdalmak megéneklésével teremtődhet meg, s lehetővé teszi, hogy az élet befejezését, a vég bekövetkezését egy új perspektíva megnyitásaként fogjuk fel: „Mert vége lesz egyszer / kezdettől tudom […] s föld és ég közé feszítve / feltámad isten mosolya.”
Péter Erika: Szívverések. AB-ART Kiadó, 2022., 88 oldal, 2990 Ft
