Farkas Gábor
Huszonkét év sorslenyomata
Szentmártoni János: A katarzis nyomában
Szentmártoni Jánost 2010-ben ismertem meg, bár addigra költészetének néhány kötetnyi rétegét már olvastam, valamint személyéről néhány publikus információt – például, hogy a Magyar Napló Kiadó egyik munkatársa – szintén tudtam. Később, miután a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, felkérésre én írtam az Akadémia honlapján olvasható portrét róla, melyben költészetének valóságteremtő erejét és immanens egyszerűségét méltattam. Szentmártoni János tehát számomra 2016-os Szomjúság című regényétől elvonatkoztatva költő, de kétségkívül megkerülhetetlenek a kortárs magyar irodalmi életben betöltött szerepei – gondolok itt az Írószövetség elnöki posztjára vagy kiadószerkesztői tevékenységére. Tavaly megjelent legújabb kötetében nem a költőtől vagy a költőről olvashatunk, hanem az irodalmi szakma egyik közéleti szereplőjét ismerhetjük meg: A katarzis nyomában. Válogatott írások, beszédek és interjúk (1998-2020).
A vers hétköznapjai című nyitó szövegben Szentmártoni János metaforikus megfogalmazásban a költészet 21. századi létállapotát jellemzi. Írásában a szerző azt veti fel, hogy van-e esélye költőien lakozni a világban a lírikusnak és művének. A borongós hangulatú felütésben nincsenek válaszok, de Szentmártoni záró soraiból az is kiderül, hogy a vers „mintha még mindig várna valakire.” Talán arra, hogy a költészet újra értő olvasóra találjon felgyorsult világunkban. A könyv második fejezetében könyvkritikák sorakoznak a kétezres évek elejéről többek között Háy János, Nagy Koppány Zsolt, Falusi Márton és Ágh István köteteiről. Az írások jól tükrözik, hogy Szentmártoni költői mivolta mellett recenzensként is magas színvonalon képes alkotni. Az ezt követő fejezetekben felváltva kaptak helyet a kortárs magyar irodalom keresztmetszetét feltáró hosszabb-rövidebb tanulmányok, a közéleti szerepet vállaló alkotóval készült interjúk, valamint a közéleti szerepvállalásból adódó alkalmi beszédek.
A könyv számos írása kiemelhető lehetne retorikai megalkotottsága, szemantikai összefüggései vagy tartalmi-kohéziós szerkesztettsége okán, én mégis a kötet végén, A költészet kalózfelvételei című fejezetben helyet kapott szövegeket vélem a legérzékletesebben személyes hangnemük miatt kiemelendőnek. A Húsvét után rövid szövegtestét például azért tartom nagyszerűnek, mert benne Babits Húsvét előtt című versével úgy látom olvasóként az intertextuális összefüggéseket, hogy közben egyértelmű számomra: a szerző erre nem törekedett tudatosan; az írás egy írótábori értékelő, közéleti-alkalmi szöveg.
„Ez a könyv (…) nemcsak esszék, tanulmányok, retorikai szintű összegzések, vallomások, programok és interjúk nagyszabású sorozata” – írja Jánosi Zoltán a kötet utószavában, szinte rácáfolva a könyv alcímének összegző meghatározására, de pontosan rávilágítva arra a tényre, hogy a kötet szövegei túlmutatnak a szokásos tanulmány, esszé vagy publicisztikai szövegek válogatásain: portrét látunk az írásokból kirajzolódni, egy egzisztenciális és egyben nagyon is személyes útkeresés lenyomatait.
Szentmártoni János: A katarzis nyomában. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2021., 572 oldal, 3315 Ft.
