Hulej Emese
Kép, szöveg és pingpong – Dönt Az Év Gyerekkönyve zsűrije
‒ A tavalyihoz képest milyen változást érzékel a díjra esélyes gyerekkönyvek kínálatában?
‒ Tavaly több disztópiát láttunk, idén több a verses könyv. A történelmi téma változatlanul erőteljes, és kiemelnék a tizenkét pluszos kategóriában egy fontos műfajt: a lányregényt. A shortlisten is megjelentek, ami mutatja, hogy nagy örömünkre szakmailag is színvonalas szövegekről van szó.
‒ Számít a vásárlók számára, ha egy könyv szakmai díjat kap?
‒ A verseny egyik célja, hogy számítson. Irányuljon nagyobb figyelem az igényes alkotásokra. Már a szűkített listára felkerülő könyvek is kapnak matricát, természetesen a győztesek is.
Paulovkin Boglárka
‒ Volt-e a díjra esélyesek között üstökösként jelentkező nagy felfedezett?
‒ Az elsőkönyveseknek létre hozott kategóriában sok tehetséget látunk. Hadd említsem tavalyi győztest, Szinvai Dánielt. Nem üstökös, inkább állócsillag, briliáns tehetség, aki illusztrátorként több műfajban is igényes művészi alkotásokat hoz létre. Múlt évben nemcsak illusztrációival pályázott, hanem egy különleges kötettel, amelyet ő is írt, így elsőkönyves irodalmi szerzőként nyerte el a díjat.
‒ Érzékelhető-e változás a kép-szöveg arányában? A múltban a szöveg hangsúlyossága jellemezte a magyar gyerekkönyveket.
‒ A kép-szöveg arány változóban van. 2006-ban, amikor elindult egy új generáció a könyvkiadásban, még kevésbé volt jellemző a klasszikus képeskönyv befogadása. Marék Veronika volt az, aki már akkor népszerű tudott lenni a képeskönyveivel. Azóta a közönség befogadóbb, és sokat változott a gyerekek meséhez való viszonya. Egy hét-nyolc éves gyerek számára a húsz évvel ezelőtti könyvek szövegmennyisége megterhelő, nem tud figyelni rá.
‒ Ez nem tűnik jó hírnek. A gyerekkönyves szakma akar ezen változtatni, vagy elfogadja kiindulási alapnak?
‒ A képeskönyvekben a szavak és az illusztráció pingpongozik egymással. Amit nem mond el a szöveg, elmondja a kép, és fordítva. A világunk képcentrikus, hatalmas mennyiségű vizuális információ áramlik a gyerekek felé, érteniük kell a képek nyelvét, tudniuk kell szűrni, értelmezni. A képekhez való viszonyunk gyakorlatilag már a világhoz való viszonyunkat jelenti. Kulcskérdés, milyen a vizuális kultúra, ami gyerekkorban alakul ki a minket körülvevő képek és tárgyi környezet hatására. Jó hír, hogy ma az illusztrációk minősége nagyon erős Magyarországon, ebben a kategóriában egyre nehezebben hoz döntést a zsűri. Mindez nem azt jelenti, hogy temetni kellene az irodalmi szöveget, szó sincs róla. Őrizzük a hagyományokat, vannak olyan tetemes szövegmennyiséget tartalmazó sorozatok is, amelyeket valósággal falnak a gyerekek.
‒ Körülbelül tizenöt éve a legszebbnek ítélt gyerekkönyveket a könyvesboltok rejtett zugaiban találtam meg. Ízlésromboló, harsány könyvek mögött. Ma milyen a helyzet?
‒ Éppen ez a célunk: elsődlegessé tenni a minőséget. Emlékszem, amikor a kétezres években flamand illusztrátorok vendégeskedtek nálunk, és mi ámulva néztük az innovatív, izgalmas, sokszor humoros illusztrációikat. Megkérdeztem az egyiküktől, hogy ez ugyan szép és jó, de hol helyezkednek el a munkáik a fősodorhoz képest? Azt felelte, hogy náluk ez a fősodor. Akkor irigyeltem, de már nálunk is ez a helyzet.
