Megkérdeztük Szöllősi Mátyást
Prózaíró és költő. Az irodalom mellett fontos szerepet tölt be életében a képzőművészet és a zene, fotóriporteri munkássága is jelentős. Szabad című, 15 év műveiből válogatott és új verseket tartalmazó kötete szeptember végén jelent meg a Helikon Könyvkiadónál.
Mi adta az indítékot, hogy most egy válogatott verseskötettel jelentkezz? Hogyan történt a szerkesztés?
A kötet anyaga hosszú időn át érlelődött. Legutóbb 2011-ben jelent meg verseskötetem Állapotok – negyvenöt töredék címmel. Az azóta eltelt időben valahogy nem éreztem a késztetést, egészen tavaly őszig, hogy kötetbe rendezzem azt a sok verset, amit az elmúlt bő tíz év alatt írtam. De tavaly megfogalmazódott bennem, hogy összeállítok egy olyan kötetet, amely átfogó képet nyújt arról, amit a líra területén alkottam az elmúlt 15 évben. A magam számára is fontos volt összerendezni a szövegeket. Nagyjából 170-180 versből válogattam ki első körben én kilencvenet, amit aztán tovább szűkítettünk szerkesztőmmel, Darvasi Ferenccel a tavasz folyamán, így alakult ki ez a 75 versből álló válogatás, négy ciklusba rendezve. Mint látható, nem szerettem volna elsietni a dolgot. Azt gondolom, összeállíthattam volna 2011 óta még két vagy akár három kötetet is, de sokkal jobb, hogy egy koncentrált, válogatott kötet lett belőle végül. Természetesen vannak benne egészen friss versek is, például olyanok, amelyeket a vírushelyzet alatt írtam.
A borító saját fotód, amelyen Erdély egy kis völgyében egy faház látható, kétoldalt erdők. Mintha a kis ház lenne a menedék, az életünk, körülötte meg a természet a maga szépségével és kérlelhetetlenségével… Mit jelent neked ez a borító?
Igen, a Gyimesekben készült a kép, tavaly. Természetesen mindig eszembe jut róla az a projekt, amin másfél évig dolgoztam, a legidősebb generáció tagjait fényképeztem odakint, és ehhez persze hozzátartozott a táj, a környezet is, amiben élnek. De erősen kapcsolódik a címhez, amelynek, azt gondolom, sokféle jelentése, rétege van. Sokat jártam a természetet az elmúlt években, ami mindig lenyűgöző volt, akár Erdélyről, akár Baskíriáról vagy, mondjuk, Indonéziáról legyen szó. Számomra ez feltöltődés, alapanyag ahhoz, hogy másként tudjak rátekinteni, majd írni arról a közegről, amiben egyébként élek, sokszor egyedüllétet is jelent, de sosem magányosságot, inkább koncentrált figyelmet, ami ugyanakkor nem leterhelő, pont hogy felszabadító, átlényegítő. Azt az utat, amelyet az olvasó is bejárhat a kötetet olvasva, jól szimbolizálja a borító, vagy legalábbis azt az érzetet keltheti, hogy bár nem kockázatmentes, de érdemes belépni ebbe a tájba.
Amikor a kötetet először találomra felütöttem, éppen egy olyan versre nyílt ki, ami rezonál a mostani élethelyzetemre. Mit gondolsz, lehet ilyen vonzása egy verseskötetnek?
Teljes mértékben, az eseted igazolja is ezt. Egy erős, sok témát taglaló-érintő kötetnek, pláne, ha líráról van szó, nemcsak lehet, kell is, hogy ilyen vonzása, sajátossága legyen. Sok hétköznapi téma helyet kapott a könyvben, például a betegség, ami persze sokakat elborzaszt, nem akarnak róla hallani-beszélni, holott mindennapos, elég csak az elmúlt néhány évünkre gondolni. És van olyan, hogy egyszerűen muszáj foglalkozni vele, különben felemészt. Azt gondolom, az ilyen pontok, találkozások miatt olvasnak még sokan lírát, mert ha figyelnek, hamar rátalálhatnak egy olyan kapcsolódásra, amire te is utaltál, azonnal meg tudja érinteni, ütni őket valami, amit igazán a sajátjuknak éreznek, a legbensőben rejtegetett dolognak, ami közben ott él valaki másban is. Az ilyen villanás, ezt én is megtapasztaltam sokszor, különleges élmény, amelynek hatása kitart, feltölt és hihetetlen erőt ad.
A könyv kapcsán felkértél két alkotót, Szabó Imola Juliannát és Brunszkó ′Nikon One′ Lászlót, hogy készítsenek képet egy-egy általuk kiválasztott vershez. Az alkotásokra licitálni lehetett, a felajánlott összegek egy-egy kárpátaljai, többgyermekes családot támogatnak. A Margó könyvfesztivál bemutatója végén kihirdettétek, hogy kik ajánlották fel a legnagyobb összeget, így kik lettek a képek gazdái. Ez egy nagyon szép, példaértékű kezdeményezés!
Igen, örülök, hogy az említett két alkotó nyitott volt erre, de azért is fordultam feléjük, mert tudom, érzékeny lélek lakozik bennük, ráadásul csodás dolgokat művelnek, ez most is kiderült. Többször is gyűjtöttem már egy-egy családnak, 2016 óta járok Kárpátaljára, idén is voltam, többször is, fényképeztem, vittünk adományokat, beszéltem sok emberrel a kinti helyzet kapcsán, igyekeztem láttatni-bemutatni, hogy hányan küszködnek a mindennapokkal, milyen sokan vannak elkeserítő helyzetben, amin változtatni kell. Úgy néz ki, novemberben is lesz egy hasonló akció, ahol megvásárolhatók lesznek portréim, Kárpátalján készült képeim, és a befolyt összeg is ottani, sokgyermekes családokat támogat majd – amennyiben megvalósul a kezdeményezés. Bízom benne, hogy így lesz.
Kérdezett: Szepesi Dóra
Borítófotó: Szöllősi Mátyás
A szerző portréját Todoroff Lázár készítette
