Megkérdeztük Balássy Fannit
„Mind átéljük ezt a sok szempontból kínos, mégis nagyon szép időszakát az életnek, és az akkor megtapasztalt élmények, gondolatok, szorongások univerzálisak.” – mondja Balássy Fanni első kötete kapcsán. A könyv a gimnázium első évének élményeit dolgozza fel, olyan élményekre, az önmegismerés első mozzanataira fűzve fel a történetet, mely a tinédzserkor és az első szerelem tapasztalatának sajátja. Az írónőt Izer Janka kérdezte.
A köteted címe „Hol is kezdjem”, minden fejezeted és alfejezeted pedig a „Kezdem ott” szavakkal indul. Ez tudatos volt, valamiféle üzenettel, vagy a szerkesztés során alakult ki?
A történetek összefűzése során vált tudatossá ez a kezdés, egyrészt, mert a címre reflektál, másrészt, mert egy élőbeszédszerű fordulat és alkalmas felütés egy vallomásos monológhoz, harmadrészt pedig, mert a regény számos első élményt, kezdetet mutat be.
A könyv egyik különlegessége, hogy bár ifjúsági regényként jelent meg, mégis nagyon erős benne a novellafüzér-jelleg. Az alfejezetek különálló apró történetek, jelenetek, amelyek önmagukban is megállják a helyüket. Viszont a köztük eltelt idő mennyisége és történései titokban maradnak. Miért?
Azt hiszem, erre nincs jobb válasz annál, minthogy lényegtelenek. Csak azokról a mozzanatokról olvashatunk, amelyek megkerülhetetlenek a főhős történetének szempontjából. Minden más sallang lett volna.
Az ifjúsági regények főleg a tinédzser korosztály és a szüleik számára lehetnek érdekesek. Ajánlanád-e fiatal felnőtteknek vagy nyugdíjasoknak?
Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több fiatal felnőttől és nyugdíjastól kaptam olvasói visszajelzést, azt felelném, hogy igen. Mind átéljük ezt a sok szempontból kínos, mégis nagyon szép időszakát az életnek, és az akkor megtapasztalt élmények, gondolatok, szorongások valamennyire univerzálisak. Mindannyian éreztük már magunkat elveszettnek, szerelmesnek vagy épp cikinek.
Az írásmód naplószerű, különösen a hónapokat jelölő fejezetcímekkel. Ez a műfajból adódott, vagy te magad is sokat írsz naplót?
Érdekes, amit mondasz, mert kifejezetten szerettem volna, ha az olvasó nem naplóbejegyzésekként olvassa a fejezeteket, hanem olyan vallomásokként, amelyek akár a legjobb barátnője szájából is elhangozhatnának egy csésze tejeskávé vagy szelet sütemény fölött. A hónapok jelölésének gyakorlati oka volt, időívet kellett adni a regénynek. Tiniként, mint sokan mások, én is számos naplóregényt olvastam, és olyankor mindig fellelkesültem, hogy naplóírásba fogok, csakhogy én lényegesen lustább és rendszertelenebb vagyok ennél.
Nagyon érdekes a főhősöd is. Miközben nagymamabugyiban táncol a padokon és gorillajelmezt ölt az iskolai bálra, sőt, kész receptje van az anyósjelölt megszelídítésére, a nagy Ő felé még csak egy mosolyt sem mer küldeni, ami elárulná, mit érez. Ez a kaotikus lelki- és érzelmi világ a gimnazista korosztály sajátja, ám az ifjúsági regényeké kevésbé. Szándékosan tértél el a személytelen főhősnő közhelyétől?
Örülök, ha így látod, bár itt muszáj megjegyeznem, hogy szerintem nagyon erős azt állítani, hogy az ifjúsági regényekre a közhelyes és személytelen főhősnő lenne a jellemző. Az ifjúsági irodalom, bárhonnan nézzük, marginalizált helyzetben van, nem tekintik fajsúlyosnak, ritkán kap teret az irodalmi diskurzusban, bár fontos elmondani, hogy az utóbbi időben egyre több kezdeményezés van arra, hogy ebben változás történjen. Fontos leszögezni, hogy a személytelen főhősnő közhelye a ponyvairodalom sajátja, és nagyon sok olyan könyvnek nevezett terméket találni, amelyben valóban ez a koncepció érvényesül, ugyanakkor rengeteg olyan hazai vagy akár külföldi ifjúsági szerzőt lehetne említeni, akik nagyon is gazdag, mély érzelmi világú, többdimenziós karaktereket villantanak fel a regényeikben, és azt gondolom, hogyha az ifjúsági irodalomról beszélünk, akkor igazából ezekről a művekről érdemes szót ejteni. A célom valóban az volt, hogy a főhősnővel együtt üljünk fel az érzelmi hullámvasútra, amely ebben az időszakban gyakorlatilag csak hajtűkanyarokkal van tele.
Hogyhogy nincs neve a nagy Ő-nek a kötetben?
Az első igazi szerelem kicsit olyan, mintha nem is evilági lenne, és a kiszemelt fiút vagy lányt mindig megközelíthetetlennek, elérhetetlennek találjuk. Ez a prózai ok. A nagy Ő misztifikált, a nagy Ő-nek még a nevét sem szabad kimondani, mert akkor megtörik a varázs.
(Kérdezett: Izer Janka)
(A képeket Rusznyák Csaba készítette.)
