Kritikák

 

Halmai_meret_jo.jpg

 

Halmai Tamás

 

Líraolvasás négy tételben

 

 Világra szólni

Tóth Krisztina: Világadapter

 

tothkrisztina_vilagadapter.jpgTóth Krisztina költészetét a kezdetektől káprázatos paradoxon formálja: e versek illúziótlan intellektusa varázstalanítani igyekszik a világot – ám ehhez mágiás (mert poétikus) eszközöket vesz igénybe. A sötétség az úr, mondja, de szavai ragyognak.

A költő legújabb kötete esszenciális érvénnyel foglalja keretbe e poétika főbb ismérveit – az „újholdas” alaktan egyedivé modellálásától a versbéli szcenika sanzonos intimitásáig. S közben mindahány korszaka jellemző versformáit fölvonultatja – a dalszerűektől az epikus szabadversen át az antológiadarabnak rémlő nagykompozícióig (Hosszúalvó).

Ahogy Tóth Krisztina lírája szemügyre veszi a szavakat (állóóra, futamidő, világadapter…; korábban: raclapeur, postairón / Psota Irén stb.): égbe ocsúdó szívvel tartunk vele. S ahogy túlvilágokig szeppennek kérdései („Mi volt a hiba, hadd lássam! / Nem engedsz lesni. Te vagy a / túlvilágon a padtársam” – Példa; „Mit láttál / ott a mélyben, mondd, mi úszott / ott a hátam mögött?” – Búvár): földöntúli földönfutókká óhajtanánk válni.

Vers, forma, kultúra szegül itt szembe nemcsak a prózát, a prózait kereső kortárs líranyelvi fejleményekkel, de a formátlanság és kulturálatlanság köznapi benyomásaival is. A formanyelv szellemtana szól hozzánk.

Rezignált észjárás, de etikus szív beszél e szövegekben; ebből fakad az apát elbúcsúztató gyászversek eszköztelen fensége (Magnak jó lesz; Szobák; Dió); ennek köszönhető a részvét kiterjesztése az emberen túli létezésre (Kamera); s ez magyarázza a szociális kérdések iránti lankadatlan érzékenységet is (A koravén cigány; Bánk, magában).

A Világadapter lapjain világpolgári öntudat beszél, szabadon, sőt szabadelvűen – mert minden művészet liberális. (A soráthajlást nem köti dogmatika; az artisztikum nem konzerválható.)

Forradalmi tett manapság a tiszta beszéd. Hódoljunk neki figyelmes olvasással. És ne higgyünk a kertésznek, aki „Elkezdi felásni a kertet, / megáll középen, újra szétnéz, // és vállat von a fügefára. / Nem lesz már egy levél se rajta, / mi szemérmesen a jövendőt / az emberpáron eltakarja” (Fügefa).

(Magvető, 2016)

 

 *

Ki menti meg a csillagot?

Balla Zsófia: Más ünnepek

 

Gondolati líra? Gondolkodó versek? Létpoétika? Nevezzük bárhogy, Balla Zsófia intballazsofia_mas_unnepek.jpgellektuális misztikává emelt költészete kifog szavainkon, ki a nyelven. Nem csoda: nyelvének bölcsessége horizontjainkon túlról forrásozik. (Tehát csoda.)

A többé-kevésbé tematikus ciklusok (öregség/elmúlás, álom/valóság, élet/halál, szerelem/párkapcsolat, család/emlékezet, Isten/angyalok, közélet/történelem/haza, hommage-ok és siratók) egyszerre mutatnak érzékenységet szociális-közéleti ügyek-bajok s ontologikus érdeklődést a létezés miniatűr részletei („A kezem összeroncsolt szitakötőt simogat” – Az álom tükrei) és kozmikus aspektusai („Tengernyi, titkos derű bennem: / ami még hátravan / fényes és végeláthatatlan” – Úgy vártam mindig) iránt.

Asszociációs képi lelemények és bátran gazdag szóválaszték; groteszkkel kacérkodó dalformák és filozofikusan tágas szabadversek; a jambusok szertelen rendszere és a rímek szabálytalan szabadsága: szintézises poétika, összegző alaktan a Más ünnepeké. Nemcsak hű, de méltó is a „kemény, / csillagot mentő költők” (Nem istenfélelem. Székely Magda emlékére) lelki-szellemi hagyatékához.

Rilke és Nemes Nagy angyal- s verstanát tanulta ki ez a költészet; hogy elfelejtse, hogy továbbírja, hogy megértse – s megértsük:

„Aki vagyok, az ébredéssel mindig tovatűnt.” (A hasonmás) – „Lélegzetem, ezt a kölyökkutyát / egy álmon át szájamban hordozom.” (Az álom tükrei) – „Hogy minderről tudok – akkor az Isten: Ez.” (Földi éjszakák) – „Nem igaz, hogy csak istenfélelem / teremti, ami Jó.” (Nem istenfélelem. Székely Magda emlékére) – „Nem magától világlik a fehér.” (Apa és fiú, éjszaka) – „Azt tanuljuk folyton, amit nem értünk meg sosem.” (Autóbaleset) – „Sietni kell a szeretettel.” (Sietni kell) – „Azt várom, ami nincs velem, / de itt van.” (Ner sél hanukka) – „Az vagy, akire annyi éve vársz.” (Születésnapra) – „Nézd a halakat, / hogy csiklandozzák a tengereket. // Nincs nagyobb esély az örömre: élj.” (Végtelen sorok)

Ennyi fájdalmat ilyen szépségbe csak ihlet és kegyelem csomagolhat. Együttes erővel, közös gyöngédséggel.

Más ünnepek? Az ünnep áldott melankóliája mindenütt ugyanaz.

(Kalligram, 2016)

 

 *

A megkerülhetetlen almafa

Hegedűs Gyöngyi: A pont felett

 

hegedus_a_pont.jpgMit tud a költészet, amit más mágia nem? Úgy szeretni, hogy az rímeljen. Úgy gyógyítani, hogy a sortörés se fájjon. Úgy szolgálni, hogy közben egymást is megváltsák a mondatok. Ezt tudja a költészet – de nem mindig, nem mindenáron és nem mindenkié.

Hegedűs Gyöngyi debütáló verseskötete rendelkezik ezzel a tudással. Formai kötelmekhez nem ragaszkodó poétikája verstani szabályok helyett a megváltástan törvényeihez hű. („csak írás lenni. írás, / ami sem jobbra, sem / balra nem zárt” – in: sent.)

Simone Weil írja: „Az irodalom és az erkölcs. Az elképzelt rossz romantikus, változatos, a valóságos rossz komor, egyhangú, sivataghoz hasonló, unalmas. Az elképzelt jó unalmas; a valóságos jó mindig újszerű, csodálatos, megrészegedünk tőle. Így aztán a »képzelet vásznain játszódó irodalom« vagy unalmas, vagy erkölcstelen (vagy ennek a kettőnek elegye). Csak akkor szökhet ki ebből a vagy-vagyból, ha a művészet hatalmával valamiképpen átlép a valóság oldalára...” (Jegyzetfüzet, ford. Jelenits István.)

Pilinszky szikár eksztázisai, Fodor Ákos szójátékos spiritualitása és Borbély Szilárd siralomvölgyi angelizmusa ér itt össze. (Nem véletlen, hogy a dedikációk Jász Attilát és Győrffy Ákost is többször nevesítik.)

Tizennégy ciklus tanúskodik költészet és misztika közös másságáról, s osztozik cselekvő odaadással ama sejtelemben: „A nyelv ma is abból táplálkozik, hogy szent dolgokat mondtak ki egykor benne” (Max Picard). („az írás / csak arra jó, hogy vallasson: / túl bármely hittétel harsogásán, úgy / hiszem-e a test feltámadását, hogy mindegy / a pont felett / van-e kérdőjel” – a pont felett.)

A beszédmodor elégikus-filozofikus tónusát orvosi szókészlet és látásmód árnyalja szabatossá; a szövegfolyam levél/napló jellegét a szerző fotói teszik még személyesebbé – a személytelenig hatóan. („alanyi ragyogás a szentség” – a hűség zavarával; „észlelet nélküli eszmélet. / nem magamhoz, magához térít” – aura.)

A keresztény misztika poétikai érzülete szövi feszesre a versek motívumhálóját (idő, halál, kereszt, éjszaka, betegség, tenger, hó, fák, madár, álom), olvas ki perspektívákat a látványvilágból, veszi szemügyre a tükrök fonák ontológiáját, invitálja a sorok közé az angyalt. („angyalok le nem hullt hóban / mosdatnak haldoklókat” – angyalok le nem hullt hóban.)

A kérlelhetetlenül kisbetűs írásmód sem divatok modoros követése itt: az írásbeliség ártatlan kezdeteihez, a literális eszmélet forrásvidékéhez téríti vissza olvasói közérzetünket. Az „idomíthatatlan szelídek” (álmainkban őshonos) világába, a „madarakat málló téli ég” (személyes ismeretlen) alá.

Nem pátosz, hanem komolyság. Nem avíttas nagyotmondás, hanem eleven ráeszmélések. ([A hajléktalant a padon] „deresre húzza az éjszaka” – a sötétség próbafúrásai; [a test] „a lélek anyagfáradása” – harangzúgás előtti időkben; „a horizont alá süllyedt test / valahol hajnal” – valahol hajnal.)

Metaforizáló beszéd? Inkább a létdimenziók titkos analógiáját fölfedő szólamok, az azonosság, az egység, az egyetlenség evidenciájáról valló örömhíradás. A dimenziók azonosságát fölmutató definíciók, a lírai aforizmák és szójátékos ráismerések („nincs olyan pohár, / ami nem a szájért van” – kettős kontúr; „avarba ejtő fény” – köztes idő; „késnyire / nyílik az ajtó” – megannyi hangalakban), nemkülönben a képi világ eredeti egyetemessége is e célt szolgálja. ([A tenger] „különvált testek / egyívású szomja” – a mondat; „minden gyerekkor / egy megkerülhetetlen almafa / kérgen kívüli gyűrűje” – árbocról elkiáltott föld)

Ez a költészet nem fecsérli beszédre a nyelvet: szubjektuma nem az én, hanem a misztérium. („a semmiben a nincs / emberi szennyeződés” – tyndall-hatás; „az üdvözültek mindig / nélkülem vannak épp elegen” – testnek elég víz.) Címzettje is csak formálisan a dosztojevszkiji hősnő (Nasztaszja Filippovna A félkegyelmű című regényből). E versek által – Miskin herceg hangján – a nyelvben élő angyal szólongatja bennünk élő önmagát. Efféle további igékkel, igézetekkel:

„a madarak csak annyival repülnek / a víz felett, / hogy ne szakadjanak el / egyik elemtől sem” (hitvallás nélkül) – „bár arcát sosem láthatom, / ismerem minden vonását. / mert édesvízre néz” (a fény hangalakja) – „s megeteti az ötezret, hogy ereje legyen / a feszítsd meghez” (az elengedés éve)

A Töredék Hamletnek (1968) óta az egyik legmakulátlanabb első kötet A pont felett. Csak míg Tandori Dezső munkája új korszakot nyitott költészetünkben, Hegedűs Gyöngyié ezer éveket figyelmen kívül hagyva tolmácsol időtlen katarzisokat. („hiába mutat bármit az óra, / a pontos idő korai következtetés” – nomina sacra.)

Báthori Csaba grandiózus létköltészete (Melankólia) mellett A pont felett korpuszát nevezhetnők a 2017-es év legfontosabb költői tettének.

Ne keresgéljük tovább az istenérveket. A szépségnél szebbet nem fogunk találni. – „…ebben a keretben egyszerűen a költészet és a misztika nyelvi struktúráinak konvertibilitását kell hangsúlyoznunk.” (Alois M. Haas: Felemelkedés, alászállás, áttörés, ford. Görföl Tibor.)

(Új Forrás, 2017)

 

 *

Szavak nincstelenje

Turczi István: Üresség (Elégia a másnapért, hajnaltól hajnalig, négy tételben)

 

Az Üresség nemcsak tipográfiai mása Borbély Szilárd hallgatag klasszikusának:turczi_uresseg.jpg bár a drámai jambusokat nem komponálja tovább, Turczi István verskötete minden egyéb vonatkozásban emlékállító örököse a Hosszú nap el (Jelenkor, 1993) szellemének, szellemiségének.

Mélyen önreflexív nyelvisége a testi létezés lelki dimenzióit faggatja („A test hazugságait hátrahagyni”); az idő, az elmúlás, a gyász és az emlékezet praxisára kíváncsi („A fák belsejében állnak, akiket szerettem”); az álmok ontológiájához keres kognitív utakat („Az álmok mind a szív szerinti rokonaim”); a természeti törvények esztétikájába ereszkedik alá („Mint a nagy misztikus hegyek / lassan kékülő vonulatai”); a szerelem és a művészetek katarzishozó misztériumából olvas ki nyílt titkokat („Te vagy a közöm a világhoz”).

Az érzéki létezés (a színek, hangok, illatok világa) fordul itt át az érzékfölöttit megtapasztaló szellemi ambícióba („A fehérnél nincs semmi sötétebb”, „a fény súlya angyalokban mérhető”, „Ez az én reggelem / Egyszerre nyílik ég és konzerv” ). „Néző vagyok” – olvassuk egy helyütt az alanyi meghatározást; „Szavak nincstelenje” – fogalmaz másutt a szív öndefiníciója.

Létköltészeti tágasság szorul egyetlen nap megverselt eseménysorába; a föltalált végtelen határpontjait a „Nem akarok nem akarni” érett gyötrelme és „A testemet magába zárja egy mondat” nyelvfilozófiai ráismerése jelöli ki – „reszketésig pontos tétovaság”-gal

E könyv csak félig költészet: másik felében zene. Nemcsak a négytételes szerkezet (a prima vista, sostenuto, capriccioso, con moto) feszes rendje és a vissza-visszatérő motívumok muzikális harmóniája révén, de modális finomsága és tematikus vetületei okán is. A zárlat összegző érvénnyel kapcsolja össze a szeretet és a zene (zeneiség) mentális-spirituális minőségeit: „Aki szeretni készül, / hallgasson boldog zenét”.

Üresség? Meglehet. De az a fajta, melybe bódhiszattvák kívánkoznak (nem-kívánkozó bölcsességgel) üdvözülni.

Hiszen olyan versvilág ez, melyben valaki „Telenézi kékkel az eget / Lezárja a szél szemét / Felhőkkel takarja le árnyékomat / Régi lépteimet előre küldi”.

(Scolar, 2017)

 

Megjelent a Bárka 2018/3-as számában.


Főoldal

2018. július 03.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Elmarad Grendel Lajos békéscsabai estjePénteken adják át a Szép Ernő-díjakatNyilvánosságra hozták a Prima Primissima idei jelöltjeitKínai szerző kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Nagy Magdolna versei Tatár Sándor versei Varga Imre versei Juhász Róbert versei
Prózák
Rhédey Gábor novelláiMagyariné szeretőjeKötter Tamás: Az 51-es körzetMárton László: Vagy inkább miatta...
Kritikák
Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezeteUram, a kezedet kerestem
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA