Kritikák

 

 plazmabal.jpg

 

Lapis József

 

Áll a bál

Garaczi László: Plazmabál

 

Garaczi Lászlónak kétségkívül van humora. Mégpedig egy sajátos nonsense of humor. Ez a kifejezés éppenséggel nem arra utal, hogy a humor iránti érzéketlenségből fakadna a komikus hatás, hanem arra, hogy e hatás legfőbb generálója az ész és értelem szerkezeteinek váratlan kizökkentése, illetőleg a hagyományos érzékletek megkavarása.

Az a fajta költészeti hagyomány, amelyhez Garaczi (az 1986-os A terület visszafoglalása a madaraktól című könyv után 30 évvel kiadott!) második verseskötete, a Plazmabál csatlakozik, éppenséggel e „nonszensz”, a megszokott értelem útjait megkerülő-átugró (nyelvi) világáról ismerszik meg. A magyar nyelvű kortárs irodalomban többek között olyan rokonai vannak, mint Havasi Attila, Keresztesi József vagy Magyar László András, a „light verse” (nem a legprecízebb fordításban „könnyed költészet”) hagyományát, a bökverset és a limerick-lírát kiválóan átsajátító Kovács András Ferenc, vagy a Lewis Carroll-fordításai révén is ide sorolható Varró Dániel. A 20. századi költészetünkből pedig valóban elegendő lehet ezúttal csak Kosztolányi Dezső „csacsi rímeire” („Atlasz: / hanyatlasz!”) vagy Weöres Sándor játékaira utalnunk. Érdemes azonban megemlíteni a gyereklíra hangzósságra, összecsengésekre-kongásokra, többé vagy kevésbé groteszk nyelvi képződményeire és igazi játékosságra építő vonulatát is, hiszen a Plazmabál harmadik, Vadmatek ciklusa tulajdonképpen a gyerekvers-minőséget is eléri. A Kakidal például jellegében egyszerre játszik rá a weöresi Majomországra, valamint parodizálja (s így egyben folytatja) a felforgató, tabudöntögető gyerekvers-hagyományt is: „Kakiország kakihegyén kakilábon kakastély, / kakibányász kakit bányász, kakicsillén barnaszén, / kakitánc, kakitánc, kakicsillén barnaszén, / kakidal, kakidal, bilibe a kakival.” A Vadmatek ugyanakkor az „állatos” gyerekversek kedvelt csoportjába illeszkedik meglehetősen sallangmentesen (Weöres tulajdonképpen folklorizálódott Kutya-tárát és Birka-iskoláját is emlékezetünkbe idézve): „Kinyitott a vadsuli, / egyszeregy a nagy buli. // Egyszeregy? Egyszeregy? / Nem megy, nem megy. // A kérdés túl kacifánt, / lamentál az elefánt. // Zavarban a svábbogár, / szótlanul álldogál.”

A Plazmabálban tehát feje tetejére áll a világ, és ez leginkább annak köszönhető, hogy a szavak is tótágast állnak benne – a legjobb példa talán erre A 7-es busz balladája, amely a címszereplő jármű hirtelen, megmagyarázhatatlan kedélyváltozását verseli meg (lám, ismét az a bizonyos nonsense of humor!): „Hajnalban esett e különös eset: / a 7-es busz búskomorságba esett. / Buszhisztéria? Valamit szívére vett? / Női szeszély, életét megunta? / Útvonalat cserélne trolira, metróra? / Vagy csak bal kerékkel kelt?” S míg az idézett nyitó strófában a némiképp megbolydult világon csodálkozik el a versbéli beszélő, találgatva a történtek értelmét, az olvasónak, aki persze természete szerint gyanakvó is, az juthat eszébe, hogy a buszkomorság magyarázata talán épp a busz és bús szavak kísértő összeborulásában rejlik. De már érkezik is a második versszak, egyre inkább kábító összecsengéseivel: „Lágymányoson hűtőrácsát lógatta, / körtéren párás ablaka könnybe láb’, / jobb, ha nem is vallatja őt sofőrje, / a nyakigláb Porkoláb / Lajos.” Mennyi láb van itt, s mind a másé! A kissé megzakkant busz hatása gyorsan átsugárzik a belső és a külső világra egyaránt: „a rakparton ríttak kopasz fák, / hasában az utasok lelombozódtak”. Látjuk, hogy milyen finoman szállingóznak egymásba az ingó hangok és az ingatag jelentések: az r-ek vezérfonalán haladva az utasok is szép lassan fává változnak azáltal, hogy a gyökerében metaforikus, hétköznapi kifejezés – lelombozódik – a korábbi sor fáinak fényében-hangjában újra szó szerinti értelméhez tér vissza, s e nyelvi térben azonmód bús lesz mindenki, a busz, a fák, az utasok. S ezen túl a tömegközlekedési eszköz emberiesülése hasonló folyamatokat, átváltozásokat indít el: a növények sírni kezdenek, míg az emberek nem könnyet, hanem – a szóképben – szomorúan lombot hullatnak. S hogy ne maradjanak a műfaji keretek sem óvatlanul szabályosak, arról gondoskodik a búbánatot oldó, tragikumot elengedő zárlat. Izgalmas zsánervegyület A villa és a kés is, amely a tréfás, verses gyerekmeséket házasítja össze a balladás jelleggel, jóllehet ez nem tragédia, hanem (romantikus) komédia dalban elbeszélve.

A különféle kivégzési módokat kacéran elősoroló Alvarez magát a káoszt is igyekszik megeleveníteni, nem véletlenül épp ezt a szót fogja közre a zárósorban két, poétikailag sűrűre préselt kép: „szívodú, káosz, velőmagány”. Ismerősen borzongató, otthonosan idegen groteszkséget tálal elénk a Hasítás című vers, amelyben izgalmas össze nem illéssel kerül egymás mellé az állati-naturális („tekergeti puha nyakát a poszáta”, „[e]gy éhes állat ölni járt erre”) és a dologi-gépi („az irtáson szikrázó fémkobold”, „krómacél test”, „rég kiégett Honda Accord,”), és alkotnak olyan teret, amelyben igazán egyik sem ragaszkodik a határaihoz („kihuny a reflektor, meghal a Hold”). Mindeközben: „a fakéregben hajtű rezeg”. A nonszensz jellegű költészet egyik legfontosabb tapasztalata lehet az, hogy a radikális és különös nyelvi formák föllazítják a dolgok, lények, jelenségek határait, mintha csak egymásra rétegződnének, vagy egymásba hatolnának. Ennek a jelenségnek is metaforája a kötetcímadó versben szereplő „plazma”, az anyag negyedikutas állapota, mely sem nem szilárd, sem nem illékony, sem nem folyékony, de az összesűrűsödő időben mindegyikből hordoz valamit („Laza plazmától duzzad a test, / a kontúrokat többé ne keresd”). (Magát a Plazmabál című szöveget egyébként leginkább egy kilencvenes évekbeli alter-rock zenekar frontemberének torkában tudom elképzelni, amint gyorsuló tempóban és növekvő hangerővel üvölti bele valamelyik nyáréjszakába.)

Több költeményről érdemes volna még részletesebben szólni, mint például a Babits Mihály Mozgófényképével (akár iskolai összehasonlító értelmezések során is) összevethető Forgatásról („most jön a sortűz, sok drága seb lesz, / és szájzárba szédül a főhős: / szakrális szerep-e belesírni a hűs, / aranyos szélbe?”), a városlíra hagyományait folytató Kispestről („Pocsolyában levélmorzsa, / mint egy kereszt, mint egy heg, / mintha minden arról szólna, / hogy ne szeresd Kispestet.”), vagy az egyszerre parodisztikus és mégis komoly-szép haikuciklusokról („macskaléptekkel / jár, s őrködik fölötted / a vas és az érc.”). A Plazmabál mintha lírai viszontválasz lenne arra a fordulatra, amely a legutóbbi kisregénye, a Wünsch híd esetében volt megfigyelhető, e prózai mű ugyanis kevéssé él a lemur-ciklus korábbi darabjaira jellemző humorral és iróniával (nyelvezete ugyanakkor elmozdul időnként a lírai felé). A most recenzeált verseskönyvet olvasva arra gondolhatunk, hogy Garaczi László a melankolikusabbra hangolt próza után ezúttal a költészeti formában mutatta meg mindazt, amit a játékról, a nyelvi csűrésről-csavarásról és a szánk sarkát bontó nevetésről tud.

 

Garaczi László: Plazmabál, Magvető Kiadó, 2016.

 Megjelent a Bárka 2017/5-ös számában.


Főoldal

2017. november 10.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Bárka tanulmány- és esszépályázata FISZ-tábor Királyréten - Olvasni szabad! Nagygalambfalván eltemették Kányádi SándortNemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Somorjai Réka verseiDebreczeny György verseiPéter Erika verseiCsontos Márta: Arcok a múzsák kertjéből
Prózák
Márton László: Vagy inkább miatta...Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjai
Kritikák
A mittelszolipszizmus erőtereibenHalmai Tamás négy líraolvasmányaSötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”
Esszék, tanulmányok
Millenniumi ódák Nagy Gáspár költészetébenEgy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódja
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA