Sáfár Gyula

 

 

A 100 éves Békéscsabai Előre múltjának főbb társadalomtörténeti mozzanatai

 

 

 

Sport és társadalom

 

Írásom alapjában véve a futballról szól, mégsem esik szó benne hatalmas gólokról, szenzációs cselekről, nagy mérkőzésekről. Az Előre futballcsapata történetének társadalomtörténeti vonatkozásait próbálom feltárni. A témához tartozik például az egyesület alakulásának folyamata, a klub társadalmi bázisa, de a negatívumok is: az álamatőrizmus, a politikai manipulációs kísérletek, a vesztegetési ügyek. Egyszóval a futball társadalmi hátterét járom körül.

Magyarországon a modern sport kialakulásának folyamata az 1860-as években kezdődött. A kiegyezés utáni társadalmi viszonyok kedveztek az egyesületalapításnak, az első sportegyesületek is ekkoriban kezdték működésüket. 1866-ban megalakult a Nemzeti Torna és Tűzoltó Egyesület (NTTE, később NTE), melynek elsődleges célja a „tornázás gyakorlása és elterjesztése” volt. Az NTTE tornaegyletek alapítására buzdító felhívására jött létre Gyulán 1869-ben, a megye első sportegyesülete.

Békéscsabán az első sportegyesület, a Békés-Csabai Torna Egylet (BCSTE) 1888-ban létesült. Az egyesületi tagok elsősorban vívással, atlétikával, kerékpározással, tornázással és korcsolyázással foglalkoztak. Az egyesület 1902. augusztus 20-án még nagy sikerrel rendezte meg VI. országos tornaversenyét, melyen az NTE is részt vett. Ennek ellenére a BCSTE hamarosan megszűnt.

Az újabb békéscsabai egyesületalapítások egy új sportág, a futball megjelenésének köszönhetően indultak meg. A labdarúgás a XIX. század végén honosodott meg Magyarországon, és igen hamar népszerűvé is vált. A futball egyik legfontosabb jellemzője az volt, hogy szélesebb társadalmi rétegeket érintett meg, mint a korábban elterjedt sportágak. Nemcsak polgárok űzték, hanem kispolgárok, iparosok és munkások is. A megyében az 1896-os orosházi vásártéren bemutatott „kapuőrző láblapda” játék még kuriózumnak számított, a labdarúgás nagyobb mértékben az I. világháború előtti években terjedt el. Ekkora már Csabán adottak voltak azok a társadalmi feltételek, amelyek a tömegsport kialakulását elősegítették. Békéscsaba társadalma a XIX. században jelentős változásokon ment keresztül. A paraszti gazdálkodásra épülő hajdani mezővárosban, a céhek versenye miatt, a kézműipar nem volt túlságosan erős. A vasútmegnyitással viszont Csaba forgalmi központtá fejődött, ipari népessége folyamatosan nőtt. 1900-ban az ipari népesség aránya már 15,5% volt. Ekkor még a kézműipari jelleg dominált, de már a gyáripar fejlődése is megindult. Csaba forgalmi, kereskedelmi centrummá válása következtében megnőtt a kereskedelmi vállalkozók és a pénzintézetek száma is.

A város sportját, az 1900-as évek eleji pangásból, 1912-ben a Csabai Atlétikai Klub (CSAK) megalakulása lendítette ki. Az egyesület létrehozásában Péterfy Lajos polgári iskolai tanár és Áchim L. Károly gimnáziumi tanár játszott jelentős szerepet. A CSAK polgári egyesület volt, tagjai a csabai takarékpénztár részvényesei és tisztviselői közül kerültek ki, ezért „bankfiúknak” is nevezték őket.[1] A CSAK futballcsapata már 1912 májusában lejátszotta első mérkőzését, az ellenfél a Nagyváradi AC volt. A csapatban két angol futballista is játszott, ők a Hubertus Textilgyárat szerelő műszaki szakemberekkel kerültek Csabára. 1914-ben felépítették bekerített, tribünös pályájukat a Keleti sor és a Körgát közötti területen, a vásártér egyik szektorában. A CSAK sikereinek hatására 1912 nyarán, a kereskedelmi alkalmazottak is megalakították klubjukat, a Kereskedelmi Alkalmazottak Futball Egyesületét (KAFE). Az egyesülethez hamarosan magántisztviselők is csatlakoztak, amely így felvette a Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Sport Egyesülete (MÉKAS) nevet.

 

 

A megalakulástól az I. világháború végéig

 

 

Azok a játékosok, akik társadalmi helyzetük miatt nem lehettek a polgári klubok tagjai, 1911 őszén, a ruhagyár helyén elterülő Szik-téren futballoztak. Ebből az „utcacsapatból” fejlődött ki az önálló munkáscsapat, az Előre. Az egyesület szervezésében jelentős szerepet vállalt Orvos Pál nyomdászsegéd, Pataki Pál festősegéd, Fischer Imre könyvkötő, Lepény Tamás hentes, Román Pál kereskedő, Máté András lakatossegéd és Uhrin Ádám kovács.[2]2 A névsorból is kitűnik, hogy az Előre társadalmi bázisát az alkalmazott nélkül dolgozó kisiparosok, iparos- és kereskedősegédek jelentették. Orvos Pál felvette a kapcsolatot a Budapesti Munkás Testedző Egyesülettel és alapszabály mintát kért tőlük. A csapat első mérkőzését Gyomán játszotta a Kner SC ellen. 1912 őszén az Előre is benevezett a Békés vármegye és környéke football csapatainak Ezüst-serleg Bajnokságára. Az ezüstserleg megszervezése J. Heinrich Heubach bécsi betűszedő ötlete lehetett, aki 1912-ben költözött Gyomára, és nagy szerepe volt a Kner-nyomda csapatának gyors fejlődésében. Az Előre kikapott a CSAK második csapatától, majd a CSAK első csapatától is, az utóbbitól tizenhárom gólt kapott, és egyet sem rúgott. Az Előre hivatalos megalakulására 1912. október 22-én került sor, mikor is az alakuló közgyűlés elfogadta az egyesület alapszabályát. A klub neve Előre Munkás Testedző Egyesület lett, rövidítve MTE. Az egylet sportöltözéke ekkor még citromsárga ing volt, fehér rövidnadrággal. A klub tagjai lehettek védnökök, tiszteletbeli-, alapító-, rendes-, vendég- és pártoló tagok. Ebben az időben általában a tagok nagy része nem végzett sporttevékenységet, a klubok igyekeztek a közéletben nagy becsben álló egyéneket választani a vezetőségbe. Az alapszabály szerint a klub ügyeit a közgyűlés és a választmány vitte. A rendes közgyűléseket minden év januárjában tartották. A közgyűlés hatáskörébe tartozott a tisztviselők és a választmány megválasztása, a számvizsgáló bizottság megválasztása, az évi zárszámadás és mérleg felülbírálása, alapszabály módosítása és a klub esetleges feloszlatásának tárgyalása. Választmányi üléseket sűrűbben tartottak, a választmányt az elnök a titkár útján hívta össze, „annyiszor, ahányszor azt a klub érdeke kívánja”.[3] A választmány intézte az egyesület tulajdonképpeni ügyeit, tagjai a tisztségviselők voltak: elnök, alelnök, sportvezető (intéző), jegyző, pénztáros, ellenőr, orvosok, ügyész és hat rendes- és három póttag. Az Előre alapszabályát 1913. május 13-án hagyta jóvá, s záradékolta a Belügyminisztérium. Az elnök dr. Hercogh Henrik, a titkár Varga Sándor Mihály lett.

A mérkőzéseket a vásártéri CSAK pályán tartották. Az Előre öltözője az Uhrin házban volt, a CSAK-é pedig Kertészéknél. Az ellentét a két egyesület között valószínűleg már megvolt, mert közös programokat általában nem tartottak, igyekeztek kerülni egymást. Áchim Károly szerint az Előre rövid időn belül „annyira fejlődött, hogy csakhamar teljesen egyenrangú ellenfelévé vált a CSAK-nak nemcsak itt, de az egész délkerületben egyik legerősebb riválisa a jelenben is”.[4] Az Előrének már ekkor jelentkeztek Csabán kívül is ellenlábasai. 1913 tavaszán, Orosházán játszottak az Orosházi Testgyakorlók Köre (OTK) ellen, az orosháziak – a békéscsabai sajtó szerint – igen durván játszottak, „a fair játékhoz szokott MTE emberei kellemetlenül voltak meglepve e játéktónustól”. „Miután a labdát leadó centerüket az OTK egyik játékosa rugdalni kezdi, az egész csapat, mind egy szóra levonul a pályáról.”[5]5 1913 nyarán tisztújításra került sor, de két hónap múlva lemondott a tisztikar, s a következő vezetőség nem nevezte a csapatot a dél magyarországi kerület Arad vidéki alosztályának mérkőzéseire. Néhány környékbeli mérkőzésen még szerepelt, de a kitörő háború miatt néhány évig nem játszott a klub.

 

 

Az Előre megerősödése az 1920-as években

 

1917–18-ban már ismét összeállt a csapat. Vanyiska János visszaemlékezéséből kiderül, hogy 1919-ben, a klub egyik támogatójától, lila színű szerelést kaptak, így változott az Előre színe sárga-fehérről, lila-fehérre. 1919. január 24-én az Előre kérvényezte a városi tanácstól, hogy a vásártér sertéspiaci részét labdarúgópálya céljaira használhassák. A városi tanács minden kötelezettség nélkül átadta a területet, azzal a kikötéssel, hogy az országos- és heti vásárokon a pálya csakis rendeltetése szerint használható. Hamarosan kiderült, hogy a nagy por miatt a disznópiac nem alkalmas a labdarúgásra. 1919 augusztusában megkapták a várostól a Gyulai úti pályát. A következő évben a város vissza akarta venni a területet, ezzel mintegy három évig tartó huzavona kezdődött pálya ügyben. Közben a CSAK megkapta sporttelep céljára a Réthy utcai területet (a mai Kórház utcai pálya területe), ahol még abban az évben 500 ülőhellyel rendelkező fedett tribünt építettek, majd 1921-ben elkészült a pálya betonkerítése is. 1921. február 14-i ülésén tárgyalta a városi közgyűlés a CSAK beadványát a sportpálya bérletének állandósítására. Figyelembe vették a CSAK beruházásait és az akkori bérlet lejárta után, újabb hat évre bérbe adták a pályát az egyesületnek. Ugyancsak pálya ügyben tárgyalták az Előre két javaslatát, az első az volt, hogy a sporttelepet a város vegye saját kezelésbe, ha ez nem kivitelezhető, a második javaslat szerint a területet a CSAK-nak és az Előrének kizárólagos joggal engedje át a város. Mindkét javaslatot elutasították. Az elsőt a rossz gazdasági helyzet miatt, a másodikat pedig arra való hivatkozással, hogy a pálya „ne csak az egyes kluboknak, hanem lehetőség szerint a testnevelésben részt vevő egész közönségnek rendelkezésére álljon”.[6] A képviselő testület 1921. április 25-én viszont úgy határozott, hogy a Keleti sor előtti területből 4500 négyszögölnyit sportpálya céljára, évi 200 korona bér fizetése mellett, tíz évre bérbe ad az Előrének. A területet hamarosan alkalmassá tették a sportra, de nemsokára kiderült, hogy a talajvíz miatt, csak nyáron lehetett rajta játszani, ősszel és tavasszal a CSAK pályát kellett bérbe venni a mérkőzések lebonyolítására. A pálya ügy 1923 végén oldódott meg. A városi közgyűlés határozata értelmében hat évre bérbe adták az Előrének a Corvin, Csányi és a Virág utcák által határolt 6000 négyszögölnyi területet. A bérleti szerződés szerint „a sporttér fokozatosan fejlesztendő, s akként építendő ki, hogy az összes sport és atlétika gyakorlására alkalmas legyen”. Az Előre köteles volt továbbá a helyi egyesületeknek és a tanuló ifjúságnak a szokásos díjak ellenében átengedni. Az Előre ezután a Csányi utcai pályán játszotta a mérkőzéseit.

Az Előre, 1920-ban egy hírverő mérkőzés után, a budapesti Ramblerektől leigazolta az endrődi születésű Jánossy Bélát. Jánossy nagyszerű középcsatár volt, hamarosan lehozta Pestről Amsel Ignác kapust, aki az Előréből lett válogatott játékos. Jánossy játéktudása mellett kiváló szervezőkészséggel is rendelkezett, rögtön az Előre játékos-edzője lett. Jánossy és Amsel Csabára jövetelében az is közrejátszott, hogy a tanácsköztársaság alatti magatartásuk miatt igazolási eljárás folyt ellenük.[7] Alaposan megerősödve vágtak neki az 1921/22. évi Dél-kerületi Labdarúgó Alszövetség (DLASZ) bajnokságának. Igaz, hogy Amselt 1922 májusában elvitte a Ferencváros, a még így is erős Előre a következő idényben nagy riválisává vált a bajnokságra törő Szegedi AK-nak. 1922. október végén azonban Jánossy játékjogát felfüggesztették profi vád miatt, emiatt nem is tudott pályára lépni a sorsdöntő mérkőzésen. Abban az időben csak amatőr játékosok játszathattak, az amatőrök viszont nem fogadhattak el pénzt a játékukért. A klubok azonban igyekeztek különféle juttatásokkal magukhoz csábítani a játékosokat. Vezetőségi tagok, mecénások álláshoz, üzletekhez segítették a labdarúgókat. Ezeket a játékosokat nevezték álamatőröknek. Bár az álamatőrizmust a labdarúgó szövetség üldözte, a gyakorlatban nehéz volt őket leleplezni. Az 1920-as évek elején már felmerült az amatőrök és a profik szétválasztásának kérdése, ez végül 1926-ban valósult meg, mikor a klubok megállapodtak a profi bajnokság elindításáról. Jó példa az akkori viszonyokra Milyó János esete, akit pályafutása elején el akart vinni a CSAK, azzal az ígérettel, hogy tisztviselőt faragnak belőle. Ő azonban maradt az Előrénél, viszont itt kezdetben nem volt állása, ezért a klub egyik mecénása, a zsidó származású Leipniker Sándor alkalmazta festéküzletében. Milyó azután profinak állt, s játszott a rövid életű Csaba FC-ben. A Jánossy-ügy miatt elmérgesedett a viszony a DLASZ és az Előre között. A Nádor szállóban tartott, 1922. november 30-i választmányi ülésen egy bizottságot választottak azzal a feladattal, hogy a CSAK hasonló bizottságával megtárgyalja a bajnokságtól való visszalépés lehetőségét. Ezután mindkét csabai csapat kilépett a dél-kerületi bajnokságból (a CSAK egy félbeszakadt meccs miatt neheztelt a szövetségre). Hosszas csatározások után a déli kerületet két alosztályra bontották a szegedire és a csabaira. A két alosztály győztese mérkőzhetett meg a Dél bajnoka címért, a bajnok azután elindulhatott az országos amatőr bajnokság középdöntőjében.

1922. június 18-án zászlóavató ünnepséggel ünnepelték meg a tízéves jubileumot. A zászlót Kökényessy Gyula Zoltán díszelnök, közvágóhíd igazgató, állatorvos felesége adományozta a klubnak, mint zászlóanya. A Zászló Bizottság 1922. május 11-I ülésén hagyta jóvá az avatás forgatókönyvét. A zászlót a római katolikus templomban felszentelték, majd kivonultak a CSAK pályára, ahol Vidoviczki Kálmán evangélikus lelkész avatta fel, ezután Péli Mihály klubelnök vette át a zászlóanyától. Az ünnepségen Kvasz György ügyvéd, az egyesület ügyésze mondott ünnepi beszédet. Ezután került sor a zászlószegek beverésére: először a zászlóanya, majd a város- és a sportegyesületek képviselői, a védnökök, ipartestületek és a társadalmi egyesületek következtek. A Békés Megyei Közlöny szerint „disszonánsnak” hatott, hogy a nyomdászszakszervezet képviselője „Világ proletárjai, egyesüljetek” jeligével verte a szöget a zászlóba.[8] A tízéves jubileum, a reprezentáció önmagában is a klub stabilizációját jelzi, de mint láttuk, a politikai diskurzusra is lehetőséget adott.

Áchim Károly 1920-ban megjelentette a Csabai Sport c. lapot, amely a megye első sportújságja volt. 1921-ben Dörflinger Béla malomtulajdonos, az Előre egyik mecénása, kérvényt adott be az alispánhoz, hogy Munkássport címen időszaki lapot adhasson ki. Felelős szerkesztőként Kvasz Györgyöt jelölte meg, a lapot Gesmey Soma nyomdájában tervezték nyomtatni. Az alispán azonban nem engedélyezte a lap kiadását. 1922-ben viszont az Előre megvásárolta a Csabai Sportot, amely 1922 februárja és márciusa között Munkássport néven jelent meg, de a főispán utasítására vissza kellett térniük az előző névhez. A felelős kiadó és szerkesztő Áchim L. András, az egyesület főtitkára lett. A lap csak néhány évig működött, az 1925. júniusi választmányi ülésen Fischer Imre jelentette be az újság megszűnését. Az egyesület lapjának azonban fontos szerepe volt abban, hogy az Előre 1924-ben saját pályához tudott jutni.

Az Előre 1924 augusztusában vehette birtokba a Csányi utcai pályát. A tribün építésére januárban szerződést kötöttek az egyesület egyik alapító tagjával, Filipinyi András áccsal, aki vállalta, hogy felépíti a tribünt annak fejében, hogy a húsz éven keresztül megkapja a klub bevételének 25%-át. Filipinyi el is készítette a fedett, 516 személyes lelátót, valamit planíroztatta a játékteret. Ez a szerződés azonban túl nagy terhet rótt az egyesületre és a tönk szélére sodorta. Az Előre megpróbálta felbontatni a kontraktust, de a törvényszék által eljárási díj címén kirótt – az inflációs időkben, a klub helyzetéhez képest jelentősnek számító – kétmillió koronát nem tudták letétbe helyezni, így az eljárást megszüntették. Végül nem ment csődbe a klub, de takarékossági okok miatt el kellett engedniük Jánossy Bélát, aki ekkor már fizetett labdarúgóedző volt. 1926-ban a nehéz anyagi helyzet miatt felmerült a Kereskedők Atlétikai és Vívó Egyesületével (KAVE) való fúzió, de ez végül nem valósult meg. 1927-ben Filipinyi újból nehéz helyzetbe hozta az egyesületet, amikor megalapította a maga profi csapatát, először Előre-Csaba FC, majd miután az Előre nevet nem használhatta, Csaba FC néven. A csapatban főként az Előrétől elszipkázott játékosok szerepeltek. A csapat a professzionista bajnokság II. osztályába nevezett be. A Csaba FC nemsokára nehéz anyagi helyzetben került, támogatásért fordultak a városhoz, a kérelmüket azonban elutasították azzal, hogy az amatőr sport támogatására sincs fedezet, egyébként pedig a „Csaba FC, mint profi alakulat üzleti alapon álló vállalat, mint ilyet [a város] semmi körülmények között nem óhajt támogatni”.[9] Az alakulat 1928 júniusában már csődbe is ment.

A már említett csabai alosztályban, az 1920-as években a CSAK dominált, az 1923-as indulástól kezdve az 1928/29-es idényig mindig ők nyerték a bajnokságot, szám szerint hatszor. Az Előre ötször volt második. A két csabai csapat versengésébe talán csak az OTK (később OMTK) tudott beleszólni. Az 1929/30-as idényben új vetélytárs jelent meg, a Jánossy Béla által edzett téglagyári csapat, a Bohn SC. Miután a Bohn megnyerte a bajnokságot az Előre

ismét csak második lett, de már megelőzte a nagy rivális CSAK-ot. Az A Sport c. lapban ekkor az Előrét örök másodikként emlegették. A CSAK elleni meccsekről Szombati János az Előre egykori játékosa úgy nyilatkozott, hogy hiába volt az atlétáknak több pénzük, jobb felszerelésük,

viszont nem volt meg az a fanatikus szurkolótáboruk, amivel az Előre rendelkezett. Az Előre sokkal népszerűbb volt a CSAK-nál, ezt mutatta az A Sport által 1930-ban indított szimpátia verseny is, ahol a lapból kivágott szavazócédulákon játékosokra, majd klubokra is lehetett szavazni. Az Előre 2164 szavazatott kapott, a CSAK mindössze 36-ot. A második helyen egyébként egy iparos csapat, a Gyulai TE végzett 1501 szavazattal. A szavazatok magas száma utal az Előre széles társadalmi beágyazódására is. Megállapíthatjuk, hogy a klub vezetőségében az iparosok jelentős szerepet játszottak, ők biztosították a klub működését, a szélesebb társadalmi bázisát valószínűleg a munkásság jelentette.

 

 

A teljes tanulmány a Bárka 2012 / 5-ös számában olvasható.