Erdész Ádám
Montázsból formált nagy elbeszélés?
Szövegek a fizetett szerelem világáról
Császtvay Tünde 2009-ben kiadott Éjjeli lepkevadászat - Bordélyvilág a történeti Magyarországon című, reprezentatív kiállítású könyvét nagy sajtófigyelem és komoly olvasói érdeklődés fogadta. A Budapesti Negyed 69. és 70. kötetében megjelent, hasonló tematikájú terjedelmes összeállítása - legalábbis eddig - jóval szerényebb visszhangot váltott ki. Az előző könyv különös igényességgel készült színes album, amelynek sikere mögött ott volt az Osiris Kiadó marketing munkája is, az új kötetek pedig Budapest Főváros Levéltárának kevéssé reklámozott kiadványai, a fogadtatás különbsége mégis indokolatlan. Már csak azért is, mert valószínű, hogy a Budapesti Negyed ugyanannak a nagyszabású művelődéstörténeti kutatásnak az elsőtől eltérő szempontú, második összegzését tartalmazza.
Az Éjjeli lepkevadászatban a képek domináltak, az új összeállításban a szöveg került előtérbe. Az első kötet címe, Regényes mindennapok, s a pénzért mért szerelemmel kapcsolatos dokumentumválogatást tartalmaz. A dokumentumok között találunk a témára vonatkozó jogszabályrészleteket, levéltári forrásokat, újságcikkeket. A második kötet a Mindennapi regények címet viseli és gazdag anyagot ad a témával foglalkozó irodalmi szövegekből. Molnár Ferenc, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor és más első vonalbeli szerzők írásai mára már elfeledett tollforgatók szövegeivel váltakoznak. A tartalom igen színes, de mielőtt a meglehetősen szokatlan módon egymás mellé illesztett dokumentumok tartalmát kezdenénk boncolgatni, érdemes némi figyelmet szentelni a formának. Császtvay Tünde az általa összegyűjtött dokumentumokat nagy bátorsággal csonkolta és párosította. Egy rendőrségi tisztviselő 1890-es években megjelent, prostitúcióról szóló könyvéből harminc oldalt idéz - ez ugyan a ritkább -, más szövegekből alig egy oldalt vagy mindössze egy bekezdést vesz át. Ám a szerkesztő nemcsak kiemel bizonyos részleteket, hanem belenyúl az irodalmi szövegekbe is, s az egymást követő szögletes zárójelek jelzik, itt kimaradtak azok a részletek, amelyeket a szerkesztő a téma szempontjából nem tartott fontosnak. Az egyes szövegeket nem tematika szerint, hanem a fotózás szakkifejezéseit kölcsönvéve, a közelítés szempontjai szerint rendezte fejezetekbe az összeállító. Például a dokumentum rész a „panorámaképek"-kel indul. A fejezetcím mögött olvashatjuk a panorámakép definícióját: „Nagy felbontású és kivételesen nagy méretű képek, melyekkel városi látképeket is meg lehet jeleníteni. A síkban kiterített panorámaképek érdekes és látványos tulajdonsága - különösen a szélek mentén - megfigyelhető igen erős torzulás, ami a leképezések matematika sajátossága." Ebben a fejezetben a prostitúcióról társadalomfilozófiai jellegű írásokat, nagy ívű, leíró áttekintéseket találunk. A fejezetcímek között akad magyarázatra nem szoruló kifejezés: például a „zoomlás", a „halszemobjektív" vagy éppen a „bélyegnézet". Az irodalmi részben szerepel a „Portrék - lágy fényben" fejezetcím. Itt az útbaigazítás a következőképpen hangzik: „A csúcsfény éles árnyékokat, a lágyabb fény elmosódottabb árnyékokat, esendőbb alanyokat eredményez a felvételen. Keresd a lágy visszavert, szórt fényt, amelyben az alanyaid nincsenek közvetlen módon megvilágítva." E fejezetben egyebek közt Reviczky Gyula, Szabolcska Mihály, Kiss József, Somlyó Zoltán, Kosztolányi, Ady fenti definíciónak valóban megfelelő verseit és prózáit olvashatjuk.
Ez a szerkezet azután a dokumentum részben lehetőséget teremt arra, hogy a vizsgált téma jogi, statisztikai, egészségügyi szempontú áttekintésétől eljussunk az apró, kinagyított részletekig. Mondjuk, egy-egy kerítés történetének aprólékos leírásáig, a leánykereskedelem jellegzetes és kirívó eseteinek bemutatásáig. Ugyanígy a fővárosi prostitúciót tükröző statisztikai táblázatok után néhány fejezettel rábukkanunk azokra az apróhirdetésekre, amelyekben tapasztalt és „múlt nélküli" leányok keresik remélt nagyvonalú támogatóikat. További szövegrétegek is megszólalnak, például a korabeli nagy példányszámú élclapok szerzői, akik a többség számára jól érhető formában kommentálták a közismert jelenségeket. Császtvay Tünde a maga módszerét posztmodern kísérletnek mondja: „A posztmodern kísérletezés címkéjét mindenesetre nem csupán azért lehetséges a kép-szöveg-gyűjteményre ragasztani, mert a szubkulturális vagy eddig alig ismert és kevésbé vizsgált motívumnak, a tematika vagy a terület kiválasztásának, az ott fellelt, nagyon különböző eredetű, helyzetű, színvonalú dokumentumok szétdarabolásának, sokféle mixelésének már önmagában provokatív éle lehet, s ez a gesztus eleve magában rejti a bizalmatlanságot a nagy elbeszélésekkel szemben. Hanem azért, mert mint az itt szereplő, két részre tagolt szövegválogatás is mutatja: a fikciós elemeket tartalmazó szövegek számtalan könnyen felfedezhető vagy éppen alig látható és nehezen felfejthető szálakkal kapcsolódnak össze a korszak fikciós elemeket nem tartalmazó szövegeivel." Kétségkívül így van, ám ez a szubjektív montázs olyan rétegzett és olyan széleskörű, ambiciózus, hogy óhatatlanul eszünkbe jut: a szerző ezzel a montázzsal tulajdonképpen a téma nagy elbeszélését akarta megalkotni.
A szerző által is szubjektívnek nevezett montázsnak vannak olyan illeszkedési pontjai, amelyeket nem érzek logikusnak, előfordulnak ismétlődések is, az egész mégis nagyon érdekes és informatív. A dokumentumok és a fikciós szövegek közötti ösvények pedig különösen izgalmasak. Egyet idézek fel a szöveglabirintus könnyebben bejárható útvonalai közül. Egy, a források közé válogatott 1894-es újságcikk szerzője arról számol be, hogy Pest vivőr világának egyik ismert alakja, Pilisi Róza szerelmi bánatában öngyilkossági kísérletet követett el. Aki miatt a nagy kaliberű pisztolyt maga ellen fordította, az nem volt más, mint a Nemzeti Múzeum előtt álló Arany János szobor Toldi-alakjának modellje, Pekár Gyula író, későbbi politikus. Az újságcikk mellé van szerkesztve a súlyos sebesülésből felépült hölgynek egy huszonegy évvel későbbi, Krúdy Gyulának írt levele, amelyben magához invitálja a „mesterek mesterét", ekképpen: „Azelőtt, amikor oly sivár volt az életem, s olyan voltam, mint a penészes savanyított uborka, el-eljöttél. S most, hogy csupa rózsa hever előttem-utánam, s oh, rajtam is - most nem jössz el. Legújabb barátom Mdme Sévignének hív, lehet, idővel ez is rájön, nem vagyok egyéb, mint egy agg - de fájdalom - nem aggszűz. Ha az lennék, Te lennél, oh, Te Mester, kinek odaadnám azt - amim nincs." Az irodalmi legendárium szerint a Szindbád Majmunka-figurájában Krúdy éppen őt idézte meg. Az irodalmi szövegek között azután rábukkanunk Krúdy Pilisi Róza alakját megrajzoló, „Pest Rózsája" című, nagyon szép írására. Később felvillan a vörös postakocsi is, megint csak Róza alakjával. Pilisi Róza nem csak neves barátokat tudhatott maga mellett, nem csak népszerű szalont vitt, írt is. Császtvay Tünde természetesen beillesztett a szövegek közé Csillagok című regényéből egy önéletrajzi ihletésű részletet. Pekár Gyula prózájából is találunk egy rövidke mutatványt - éppen az öngyilkossági kísérlet évéből -, amely talán éppen az általa ismert Pilisi Róza sziluettet örökítette meg. S innen mehetünk tovább, kedvünk szerint: Pekár Gyula és Pilisi Róza más szövegeinek nyomán, de talán még érdekesebb, ha egy Krúdyt ugyancsak találkára hívó levél irányába indulunk el. Obláth Fülöpné titkos találkára hívó - képként beillesztett - levele visszavisz bennünket a dokumentumokhoz és ezen a vonalon is több felé el lehet fordulni a szövegek közötti, hol látható, hol csak sejthető ösvényeken.
A válogatás által felidézett téma óriási és szerteágazó. A kötetekbe szerkesztett statisztikai adatokból tudjuk, hogy Budapesten 1874-ben 51 nyilvános ház működött, 346 lakóval. Mellettük 492 magánkéjnő próbált megélni ebből a nehéz mesterségből. Mögöttük pedig ott volt az a sokaság, amely elkerülte a jól működő rendőrségi nyilvántartást. Ahogy nőtt a város - bár a bordélyházak száma csökkent - a nyilvántartott kéjnők száma is nőtt, 1898-ban 1298-an voltak. Az adatok tömegéből fontosnak tűnik, hogy 1894-ben köreikben 100 754 orvosi vizsgálatot végeztek el. S itt aztán megint mehetünk a fikciós szövegek felé, mondjuk Ady Mihályi Rozália csókja című novellájához, amelyben a maga megbetegedésének történetét írta meg. A szövegek valóban viszik az olvasót: láthatjuk a nagy ütemben növekvő és modernizálódó várost, sok írás mutatja be a munkakeresés végett vidékről ide érkező nőket, az ő kiszolgáltatottságukat, bekerítésük technikáit. Sok írás idézi a fizetett örömökhöz társuló bűnözést, a bűntettek sokféleségét. A bőséges sajtóanyag tükrözi, hogy a századforduló körül mennyire megváltozott a nemiségről, a testiségről kialakult közvélekedés, a szövegekből az is kiderül, hogy ez a kérdéskör kimondottan előtérbe került. Más szövegvonal pedig azt mutatja be, hogy az immár valóban iparszerűen működő szórakoztató ipar miként épült rá az érzéki örömök kínálta piaci lehetőségekre.
Több szempontú értelmezést kapunk e kérdések társadalmi megítéléséről, ezek a dokumentumok egyúttal tükrözik a társadalom női szerepmintákról kialakított képeit és azok változásait. Vannak a két kötetben szövegek, amelyek ugyan a prostitúcióhoz kapcsolódnak, mégis tartalmuk, hangnemük messze túlmutat az érintett konkrét kérdéseken. Birchta Kálmán, gyorsan elfeledett közíró 1891-ben imígyen ostorozta a „bűnös várost": „Tomboljanak az ellenség ágyúi, harsogjanak a csata kürtjei, dörögjenek a vész fellegei, hirdesse minden, hogy Budapestnek vesznie kell a föld színéről, úgy mint Szodoma és Gomorrhának, mert benne a kéjuralom kapott lábra. Oly erős és hatalmas kéjuralom, melyet megtörni lehetetlennek látszik." A szövegből sugárzó erős indulat a dualizmus időszakában csupán egy hang volt a témáról szóló diskurzusban, más társadalmi szituációban viszont akár politikaformáló erővé is válhatott ez az indulat. Mellesleg a szerző kimondottan nagy jártassággal sorolta fel azokat a pesti és budai utcákat, ahol a bűn tanyát vert. Leírta azt is, hogy egy bordélyházban, ahol este nyolctól hajnali háromig ült - vélhetően csak amolyan számlálóbiztosként -, 260 vendéget számolt meg.
A Császtvay Tünde által dokumentumokból és fikciós szövegekből összeállított szövegmontázs tartalmi sokszínűségét egy recenzió keretében aligha lehet visszaadni. A munka nagy erénye, hogy egy társadalmi jelenséget a vele érintkező, igen sokféle más társadalmi mozgással együtt mutatat be. Az egymás mellé illesztett szövegrészletek pedig a látószögek sokszínűségét dokumentálják, jelezve azt, hogy a látószög mit mutatott a közigazgatás, mit a szűkebb és szélesebb társadalmi rétegek felől. Császtvay Tünde munkáinak ismerői tudják, hogy ő az egyike a dualizmus kori sajtót legnagyobb mélységben ismerő irodalomtörténészeknek. Ennek a széles sajtó- és szövegismeretnek most is rendkívül sok nóvumot köszönhetünk. A Budapesti Negyed két kötete az Éjjeli lepkevadászattal együtt egy korábban alig érintett társadalomtörténeti tematika példás bemutatása. Az elméleti kérdésekhez vonzódó történészek számára pedig érdekes feladvány, hogy miként is lehet forrás- és szövegközléssel nagyon határozott és nem egykönnyen felülírható interpretációs irányokat is kijelölni.
Regényes mindennapok - árnyékmentes negatívok és Mindennapi regények - absztrakt pozitívok. Szerk. Császtvay Tünde. Bp., 2010. I-II. 739 old. (Budapesti Negyed, 2010 ősz, tél. 69. és 70. sz.)
Megjelent a 2011/5-ös Bárkában.
