REIGL 100 | REIGL JUDIT ÉS A MÁSODIK PÁRIZSI ISKOLA című kiállítás
2023.10.04. – 2024.01.28.
Műcsarnok
1146 Budapest, Dózsa György út 37.
Kurátor: Makláry Kálmán, a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria tulajdonosa
Kurátorasszisztensek: Dekovics Dóra és Tulipán Zsuzsanna (Műcsarnok), Soós Éva (Kálmán Makláry Fine Arts Galéria vezetője)
A kiállítás támogatója a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány.
Önarckép, 1944
Abafáy-Deák Csillag
A halál kapujából néz vissza ránk
Mottó: Amikor megváltozunk, a változás nem olyan, mint egy földrengés vagy egy robbanás, pedig hirtelen más emberek leszünk. Everwood című film
Az én alapvető problémám a megjelenés, eltűnés – nyilatkozta Reigl időskorában. Az Ember sorozata és utolsó rajzai a halál kapujából visszanéző embert idézik meg bennem.
Ma már közhely, hogy a világszerte legismertebb magyar származású kortárs művészek közé tartozik. A Műcsarnok legnagyobb termeiben, a Kálmán Makláry Fine Arts Galériával együttműködve megrendezett REIGL100 című tárlaton a művész legfőbb korszakait reprezentáló, több mint 80 festményét, köztük igazi különlegességeket: eddig lappangó műveket és számos jelentős külföldi gyűjteményből kölcsönzött alkotást is. A főműveket és több, itthon soha nem látott festményét 1700 négyzetméteren láthatja a közönség. Reigl anyaga kontextusaival együtt látható, a párizsi művészeti közeget a Második párizsi iskola magyar származású és francia képviselőinek festményei idézik meg.
Robbanás sorozat, 1956-57,részlet
1946–48 között a Római Magyar Akadémián csoporttársa volt Bíró Antal, Böhm Lipót Poldi és Zugor Sándor. Reigl még hazajön Rómából, de maradni nem tud, Párizsba szökik, ahol Hantai Simon veszi pártfogásba, Bretonnak is bemutatja. Kezdetben szürrealista képeivel arat sikert, azonban mégis szakít a szürrealistákkal, öntörvényű művészként saját útját akarja járni, kompromisszumok nélkül.
Számára a test...a legtökéletesebb eszköz és a legtragikusabb akadály. ...Felhalmozódás, fúzió, szétválás, vonzás, taszítás, növekedés, csökkenés, átalakulás, mutáció, szétrobbanás, betörés, feloldódás. Vágy, szenvedés, halál, újrakezdés. Nem használ ecsetet, csak a saját testét, kezével viszi fel az ipari festéket a vászonra, és különböző eszközökkel (pl. függönyrúddal) formálja alakzattá az anyagot, így jön létre a Robbanás, majd a Dominancia-központ sorozat.
Dominancia központ, 1958,
olaj, vászon, 177 x 217 cm
A totális automatikus írást létrehozva, a gesztusfestészeten át a teljes absztrakcióig jut. Olykor kaparta, dörzsölte vásznait, egymáshoz préselte és lenyomatolta őket. Tíz-tizenöt évente megújítja kifejezésmódját, miközben sokszor vissza is tér korábbi témáihoz.
Önarcképét 1944-ben festette. Ablak előtt áll, befele néz, meglep nyugalma, nyílt és kérdő tekintete. Fájdalmas felkiáltás a Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent, 1950 című alkotása, mintha most érne tudatáig a háború iszonyata. Egy út emléke (Autóstoppal Ferrara és Ravenna között, 1948-1950, olaj, vászon, 154 x 97 cm), amelyen együtt látható társával, Betty Andersonnal. Fejük levágva. Valami véglegesen eldöntetett.
Autóstoppal Ferrara és Ravenna között, 1948-1950,
olaj, vászon, 154 x 97 cm
A Robbanás sorozatban még mindig a háború visszhangját hallom. Minden elveszett, minden darabokra hullt. A Tömbírás (1959) fekete-vörös lángja is a pusztulást, a megsemmisítést sugallja. A Guano sorozatban átdolgozza és újrahasznosítja korábbi vásznait, amelyekkel műtermének padlóját védte. Sötét világ, hiányzik a fény. Emlékek mosódnak egybe, a természet terített asztala jelenik meg. A képek a perui Chincha szigetekkel való rokonságra utalnak, amelyek híresek a rendkívül termékeny madárürülékről. A festmények textúrái városi felületeket is idéznek, járdákat, ódon falakat vagy graffitiket, ezért metaforikusan beágyazott történetekre utalnak. Reigl ezt a sorozatot Jean Dubuffet francia művész munkáihoz hasonlította.
Guano, 1959-1963, Guano, 1958-1963, Guano, 1959-1964
A súlytalanság vásznainak szélére sötét festékmasszákat nyom, és a festéket keretező eszközként használva középen üres területeket alakít ki, kontrasztot teremtve a Guano sorozat sötét, többrétegű felületével szemben.
1965-ben szerencsés kimenetelű autóbaleset során megsérül a könyöke. A begipszelt kéz gravitáció elleni küzdelme ihlette A súlytalanság élménye-képciklust. Ikarosz repülését vagy Lázár feltámasztását megtestesítve a monumentális, lebegő torzók frontálisan vagy átlósan, zuhanásban vagy emelkedőben is megjelennek az Ember sorozatban.
A művész ars poeticáját – A legfontosabb számomra a felfedezés, a létezésnek ez a tapasztalata, az egyetemes létmód – a Folyamat sorozat auditív, meditatív festészeti gyakorlata fejezi ki. Zenét hallgat, miközben műtermének mennyezetéről nagy vásznakat lógat le, majd végig jár a drapériával borított falak mentén, és gyantaalapú valkid- vagy zománcfestéket hord fel azokra egy külön erre a célra készített szivaccsal. A festék átszivárog a vászon hullámán, kétoldali nyomokat és maradványfoltokat létrehozva.
Szemben..., 1989, Kint, 1994, Bejárat-Kijárat, 1987
A 1980-as évek második felében újra figurális műveket hoz létre, folytatja a testek és a terek vizsgálatát (Szemben..., 1989; Kint, 1994; Bejárat-Kijárat, 1987), az itt és most pillanatok tudatos és a tudatalatti világa olvad össze, és ezekben a pillanatokban mintha időn kívül lennénk, valami univerzális egységben.
A centenáriumi tárlat egyik meglepetése a Második párizsi iskola csoportosulás bemutatása. Reigl az utolsó traktusban kortársaival kerül egy térbe, időutazás ez, hangolódás, pozicionálás, kontextusba helyezés, festészeti módok (akciófestészet, informel, art brut stb.) bemutatása. Sokszínű és eleven művészi törekvések, elágazások jelzik, másoknak is helye volt a nap alatt, ill. hogy Reigl művészete a háború utáni absztrakt festészet mainstreamjének meghatározó része volt.
A kiállítás ezen részében Bíró Antal, Braun Vera, Fiedler Ferenc, Hantai Simon, Kallós Pál, Kolozsváry Zsigmond, Anton Prinner, Rozsda Endre, Szóbel Géza, Vajtó Ágota, Jean Dubuffet, Hans Hartung, Jean-Paul Riopelle és Jean Degottex művei láthatók.
A sokféleség és sokarcúság Reigl életművét is jellemzi. A reneszánsz embereszményét fogalmazza újra emberábrázolásaiban. Monumentális torzókat állít elénk, extázissal, és az űr, az üresség felmutatásával. Egy ajtót látunk (Bejárat-kijárat) nincs mozgás, dinamika és gesztus. Ki lép be és ki lép ki az ajtón? Maga Reigl Judit?
Kölüs Lajos
A túlélő árnyéka
Mottó: A jellem olyan, mint a fa, a hírnév pedig, mint az árnyéka. Az árnyékra gondolunk,
pedig a fa a lényeg. (Abraham Lincoln)
Ember, 1967, Éva, 1967
Egy nagyon erős, extatikus, alkotni vágyó, nyitott lelkű nő műveit nézem. Valamikor egy bolond festő (Csontváry) bolond követőjeként emlegetett főiskolai hallgató volt. Sehol nem csatlakozott a hadhoz, művészete és a szabadság szeretete tette halhatatlanná. Franciaország fogadta be, adta meg számára, hogy alkosson, művészként élhessen.
Az emlékezetbe helyezés, emlékezetbe vésés nagy munkáját, Reigl Judit ismételt honosítását, kánonba helyezését Makláry Kálmán és csapata végezte el. Reigl 80 éves kora után aratja sikereit, miközben szűk körben senki sem vitatta művészi nagyságát. 2005-ben a Műcsarnok adott otthont Reigl első retrospektív tárlatának, majd ezt követte 2010-ben a debreceni Modem és 2014-ben a budapesti Ludwig Múzeum.
Dominanciaközpont, 1957-59
Nála nem volt végleges mű, ha úgy jött, egyszerűen ráfestett korábbi munkáira. Kívül maradt az éppen divatos irányzatokon. Vallomása szerint: Ez volt a szerencsém, egész életemben képtelen voltam részt venni bármiben is. (…) Nem lehet egy vadállatot arra kényszeríteni, hogy úgy viselkedjen, mintha idomítva lenne. Elzárkózva élt, de a világ nagy eseményei őt is megérintették. A New York-i terrortámadás hatására festette New York, 2001. szeptember 11. című sorozatát.
A centenáriumi tárlatról két ciklust emelnék ki. Ember-sorozatát a Sixtus-kápolna falképei ihletették. Hatalmas fátyolszerű leplek felületére híg temperát vitt fel. A festék a másik oldalra is átütött. Reigl Judit arc nélküli emberalakjai (torzói) a testre, a test formájára helyezik a hangsúlyt, nyugtalanságot sugallanak, a figurák lebegnek, az égbe repülnek? Az arc hiánya elfedés, az identitás elrejtése, kiüresítése: nem én vagyok fontos mint egyén, hanem az alkotás, az én arca titok marad, titokzatossága a műben születik újjá.
Halász pár, 1948, olaj, vászon, 138,5 x 105 cm
Reigl fej nélküli emberalakjai utalnak a festő korábbi korszakára, a robbanás motívumaira, a szorongásra, a rend hiányára és a rend utáni vágyra. A szabadság igényére, mely a tágasságot, a végtelenséget jelenti számára. Az emberi lét kérdéseit feszegeti, köztük a kiszolgáltatottságot, a szabadságot, az ürességet, a magányt.
Birkózók (Judit és Betty)
A fej (arc) hiányával – művészettörténeti utalással, parafrázissal – Reigl felidézi az antik görög szobrokat, amelyeket kar, fej nélkül találtak meg az ásatások során. A Szamothrakéi Niké márványszobra is fej nélküli. A test ferde tengelye, a hatalmas, vitorla módra dagadó öltözete igen jól érzékelteti a repülést. Reigl alkotása (Súlytalanság élménye, I–III., 1966) is a repülést szimbolizálja, az elszakadást, a lebegést.
A Kívül című művét a Hidrogén, foton, neutrínók című sorozatának egyik darabjára festette rá, és a felfelé szálló emberalak körül áttetszik az előző festékréteg, mintha ezzel is jelezné, hogy az alak az univerzumban lebeg.
Utazó, 2000, Kint 1996
A haláltánc motívum az élők figyelmét volt hivatott ráirányítani az elkerülhetetlen elmúlásra, a földi élethatár létező valóságára. A halál csontváz formájában táncba viszi, majd sírba kényszeríti az élőket, nincs kivétel, a halál előtt mindenki egyenlő. Mert hát, légy bölcs, légy balga, pap/ Laikus, gazdag vagy szegény, / Fösvény, tékozló, kicsi, nagy,/ Úr, paraszt, szép, rút, bűn s erény,/ Bármily rangú földi szirén,/ Csupa nyakék, dísz, kincs, sugár,/ Hiába: e föld kerekén/ Mindenkit elvisz a halál./ (Villon: Nagy Testamentum XXXXIX., ford.: Vas István).
Reigl Haláltánc sorozatában a figurák tele vannak energiával, nemcsak táncolnak, hanem egymásnak feszülnek, mintha menekülni akarnának végzetük elől. A Haláltánc sorozat feszültségét a bizonytalan körvonalak légies könnyedsége teszi teljessé. A koponyák és testek forgataga a művész kézmozdulataival együtt – amelyek a nagy méretű vásznak festésekor használt táncszerű gesztusok emlékét idézték fel – Reigl saját haláltáncáról mint egy testamentumként szólnak, könnyedén, játékosan. Sorozata Villon szellemét is megidézi. Villon műve, A nagy testamentum maga is egy elnyújtott haláltánc.
Tömbírás, 1959-1961
Előttem a kép, ahogy idős korában alkotás közben Reigl leül, megpihen, néz maga elé, vár és vár, majd újrakezd. Gát Jánosnak így vallott magáról: Már nincsenek vágyaim, de Lautréamontt idézve ugyanúgy mondhatnám azt is, hogy még mindig csillapíthatatlanul szomjazom a végtelent. Kész vagyok eggyé válni az űrrel.
És dolgozik tovább, képeket fest. Nem más ez, mint a Memento mori parafrázisa: Memento vivere.
