Képzőművészet

 

 megnyito.jpg
Megnyitó

 

Wehner Tibor

 

Mű-ugrások

Baji Miklós Zoltán képzőművész kiállítása a budapesti Magyar Műhely Galériában

 

Hiába hangzott el a miniszterelnöki intelem – „csak semmi ugrabugra” – Baji Miklós Zoltán nem hagyja abba az ugrándozást. Ugyanis Baji Miklós Zoltán nem lenne BMZ, ha elnöki jó tanácsok szellemében vagy útmutatások szerint végezné a dolgait. Egy évvel ezelőtt Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban a Metafizikai Térbe ugrott, most meg Budapesten, a Magyar Műhely Galériában – ahol 2013 után második alkalommal mutatja be műveit – ezúttal az M és az F térbe, a Metafizikai Térbe és a Földi Térbe rugaszkodott el. Kissé bonyolítja a helyzetet, hogy ezek nem is egyszerű ugrások, hanem mű-ugrások voltak. Természetesen nem a bravúrosan kivitelezett flikk-flakkokra meg a homorításokra kell gondolnunk, hanem inkább a mű és az ugrás szavak, illetve fogalmak egymás mellé rendelése, laza összekapcsolása révén megjelölt és kibomló szimbolikus művészeti ügyekre.

 

Elp__t__rben_V__nuszgy__r______szlet.JPG

 

Ezek a szimbolikus művészeti ügyek a jászberényi művésztelepen festett nagyméretű táblaképek, a békéscsabai tanyán készült akvarellek és rajzok, valamint a téglaszobrok 2010-es években, valamint a 2020-as esztendőben megszületett kompozíciói révén bontakoztathatták ki kifejezéseiket és hatóerőiket ebben a budapesti kollekcióban is. Vagyis ezúttal is feltárult Baji Miklós Zoltán művészeti tevékenységének univerzalitása és szintetizáló jellege: az, hogy a festészet különböző területeit, a grafikát és a szobrászatot, valamint az installációs és az akció- és performansz-szférákat is bejárja, a művészeti ágazatokat és eszközöket műveivel mintegy összekapcsolja azért, hogy alkotói világát végül egységessé avatott tradicionális és rendhagyó műtárgyakba, egyedi és eredeti, leleményes kompozíciókba foglalhassa. A különös anyagok és szokatlan metódusok, furcsa eszközök alkalmazásával konkrét, a valóságra utaló motívumokat – mint például a téglaszobrok emberalakjai –, pontosan felismerhető vagy elmosódó, csak jelzésszerűen megjelenő szimbolikus jeleket és vizuális toposzokat – mint a kereszt és a keresztre feszített Krisztus alakja – jelenít meg, míg máskor mintegy észrevétlenül lép át a valóságra már nem hivatkozó festői és grafikai önértékek szabad alkotói inspirációknak kaput nyitó birodalmába. Eleven, áradó festőiséggel interpretált képi látomások, kemény és lágy grafikai futamok, szuggesztív téri-plasztikai szembesítések tanúi és résztvevői lehetünk művei előtt és művei hatókörében.

 

R__szlet_aki__ll__t__sb__l.JPG

 

A Magyar Műhely Galéria tárlata festészeti-grafikai együttesének megközelítéséhez adhattak kulcsot Sturcz János művészettörténész tíz évvel ezelőtt feljegyzett megállapításai: „Az ősmagyar természetvallás és a sámánizmus elemei mellett megjelent a kereszt is, a személyes emlékezés egy újabb szimbólumaként, egy növényi ornamenssel borított, egyenlőszárú, esendő pauszpapír kereszt formájában, amely BMZ egy fiatalon elhunyt barátja síremlékének terve. Ez a kereszt is jelzi BMZ újabb, mondhatjuk érett műveinek alapvető szemléletváltását, melyet a korai öndestruktív, beavató akciók olykor provokatív jellegével szemben egyre erősebb tolerancia, az emberek és a különböző vallások iránti növekvő megértés, szelídség és szeretet jellemez.” A mitikus múltat faggató BMZ-művek után e képi megjelenítések a kétezer éves Krisztus-történetre hivatkoznak. Az egyetemes művészet legfontosabb, évszázadokon keresztül központi jelentőségű toposza a kereszt és a keresztre feszítés fájdalmas, tragikus jelenete került az elmúlt évtized festői-grafikai termésének fókuszába BMZ munkásságában, az a szimbólum, amelyet a XX. század művészete mintha egyre inkább felejtésre ítélt volna, s amelyet az új évezred művészetében egyes európai körökben immár anakronisztikusnak minősítenek. Pedig a keresztben, a keresztre feszítés példázatában kicsúcsosodó fájdalmas történet üzenetének ereje, s legfőként aktualitása nem vesztett semmit érvényességéből, sőt, elmondható: soha nem volt fontosabb ez a képi jelenés és jelentés, mint napjainkban – s ezt tanúsítják BMZ ebben a tartalmi-szimbolikus körben megalkotott, hol expresszív, hol lírai szólamokat megszólaltató vásznai és grafikai lapjai is.

A tárlat másik súlyponti műegyüttese – amelyhez a festmények és grafikák köréből egy kereszt kisplasztika-variációkból felfűzött installáció vezetett át – az archaikus testtartások jegyében sorozattá érlelt, a B 30-as blokktéglából alakított életnagyságú téglaszobrok kollekciója volt. E robotszerű, merev felépítésű, valamiféle militáns fegyelmet sugárzó figurák karjai – ellentétben a korpuszok kitárt karú, védtelenséget és elveszettséget tolmácsoló alakjával – engedelmesen a test mellé simulnak, és a lábak is mozdulatlanok: függőleges tengelyüket nem zavarja meg a kontraposzt, és így a görög szobrászat virágkora óta feléledt plasztikai mozgalmasság sem hatja át ezeket a műveket. BMZ e legújabb, a 2010-es években kibontakozó alkotóperiódusának műveit szemlélve az anyagválasztás, illetve az anyaglelemény – a tégla – kapcsán meglepődésre nem volt semmi ok: voltaképpen terrakotta – az embert a legősibb időktől elkísérő égetett agyag – munkákkal álltunk szemben, amelyek a kezdeti, az egy-egy tégla-hasábból alakított portrékat, büsztöket (majd ezeket nagyobb tömegben installáció gyanánt felsorakoztató kompozíciókat) követően szerkesztett-épített, tulajdonképpen az előre gyártott, szabvány tégla-elemekből összeállított, nagyméretű, életnagyságú, vagy annál nagyobb figurális alkotásokká formálódtak. Anyagválasztásával, anyagalkalmazásával és az ezzel szorosan összekapcsolódó technikai kivitellel tehát BMZ egy nagy és mély tradíciót éltetett, éltet tovább, és egy nagy és mély tradíciót újított, újít meg.

 

IMG_3026__2_.JPG

 

A tégla plasztikai szerepét vizsgálva természetesen nem csupán a letűnt XX. század újító plasztikai törekvéseire kell hivatkoznunk, hanem az időszámításunk előtti évezredek keleti kultúrájának, művészetének emlékeire is vissza kell utalnunk: Mezopotámiában már az i. e. 1450 körüli időkből gyönyörű monumentális épületdíszítő tégladomborművek maradtak fenn. (Ezen örökérvényű emlékek gyenge visszfényeként valósultak meg kis honunkban 1958-ban az inotai erőmű művelődési házának falain Ambrózy Sándor, Kiss Sándor és Pátzay Pál tégladomborművei, de egy hasonló anyagú és technikai kivitelű, Kiss Sándor által megformált munkával 1959-ben a budapesti Műszaki Egyetem is gazdagodott.) BMZ 2012 óta formálódó-gyarapodó tégla-műegyüttesének vívmánya, hogy alkotásai elszakadtak a faltól – mondhatni kiszakadtak a falból –, és dinamikus térszervező erőket és hatásokat indukálva körüljárható, többnézetű plasztikai tömegekké váltak. (Hasonló kezdeményezésnek lehettünk tanúi, de egészen más alkotói szándékokat, más művészetszemléletet megtestesítő műként vonult be a magyar művészettörténet lapjaira Szentjóby Tamás Csehszlovák rádió című tégla-munkája. E mű is a téglában mint (építő)anyagban, mint a sorozatgyártásban készülő fal-alkotóelemben rejtező, mély értelmű szimbolikus-metaforikus tartalmakat és lehetőségeket tanúsítja.)

BMZ egymásra ültetett, súlyos B30-as blokktégla elemeit – amelyeket, elvégre a súly diktál –, a statikai okok és a gravitáció törvényei (és biztonsági szempontok) miatt meghatározott helyeken rejtetten egymáshoz kell ragasztani, illetve össze kell kapcsolni. Határtalan nyúlványok, korlátlan téri elágazások és burjánzások kialakítására nem alkalmasak a téglák, így a tömbszerű megjelenés, az inkább zárt, mint nyitott plasztikai rend az anyaghasználatból eredő sajátosság. Viszont nagyon fontos mozzanat, hogy szoborépítő elemeit a művész nem hagyja érintetlenül, hanem elvétellel – mint a kőfaragás során – alakítja, illetve megbontja, és így változatos felületképzésre nyílik lehetősége. A tégla egyes határoló síkjain a zárt felület megbomlik, és a belső térháló-szerkezet láthatóvá lesz – így szövevényes belső terek tárulnak fel. A tégla-hasáb, a tégla-test faragása révén egyszersmind tompulnak a merev, szögletes formák, oldódnak a monoton síkok, s ívekkel, hajlékony palástokkal, homorú és domború testeket, testrészeket övező körvonalakkal dúsul az elemrendszer. Az anyag és a technika által az elem-egyhangúság ellenére teremtett plasztikai forma változatossága és gazdagsága mellett a mindezzel összhangban megjelenített tematika, illetve gondolati tartam – az egyre uniformizáltabb emberre utaló jelentéskörök élesztése –, illetve e tartam plasztikai eszközökkel élő megtestesítése ezeknek a munkáknak a lényegi eleme.

 

El__t__rben_F__nyembewrek_temet__je.JPG

 

Mintegy két évtizede, BMZ gyulai kiállítása kapcsán jegyezhettük fel, hogy „Baji Miklós Zoltán anyagválasztásában és eszközeiben, formateremtésében és tömegképzésében, komponálásmódjában és kifejezésében is egyedi és meghökkentő. A hatóerőkben, effektusokban oly gazdag és erőteljes művei elmossák a köznapi és a művészi, máskor világosan megmutatkozó határvonalát: a különös esztétikai kategóriáját a konvenciókat lerombolva, öntörvényűen kreálja meg. A technikai civilizáció jelentéssel felruházott rekvizitumai és a primitív korok nyelvezetének, motívumvilágának egyesített, együttes felvonultatásával készült installációi, objektjei… és a firkálásszerű, kusza, egymás mellé rendelt formákból rajzolt-festett kompozíciói archaikus kultúrák atmoszféráját, jelenségeit, jelenségvilágát utalásszerűen idézik meg és fel, egyszersmind dekoratív kompozíciói az elvontságokkal feleselő formákat helyezik középpontba…” A BMZ által képviselt művészi koncepció megalapozottságát és következetességét igazolandó ezek a tételek és megítélések eme 2020-as budapesti tárlat kapcsán is hangoztathatók voltak. És persze ennél sokkal fontosabb, hogy ha „csak semmi ugrabugra”, akkor aztán ugrabugra!

 

(Budapest, Magyar Műhely Galéria, 2020. szeptember 23. – október 9.)


A fotókat Koncz Gábor készítette.


Főoldal

2020. szeptember 24.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Átadták a Déry-díjakatHarag Anita kapta a 2020-as Margó-díjatMegnyílt a Frankfurti KönyvvásárLouise Glück amerikai költő és esszéista az idei irodalmi Nobel-díjas
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Simon Réka Zsuzsanna: GyászruhaBagi Iván verseiPoós Zoltán versei Tóth Erzsébet versei
Prózák
Nagy-Laczkó Balázs: KékszínkörMurányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: Hű
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA