Hajóhíd

 IMG_20211025_145404.jpg

 

Dorozsmai-Szabó Eszter

Pocsolya

 

Néhány napja a fejre állt világgal álmodom, a pocsolya szélén egyensúlyozom, alattam hatalmas égig érő mélység, hullámzó felhők odalenn, emeletes házak lógnak lefelé az űrbe, a sok csillag meg a Hold pedig a talpam alatt feszül, mint egy pöttyös linóleum, álmomban beleszédültem, s percekig zuhantam, mint Aliz Csodaország felé, itt minden ember a fején járt, mégsem meredt az égbe a hajuk, csak én jártam lábon, és már fogalmam se volt, mi a lent vagy a fent, vagy hogy hol találom a Hunyadi utcát meg a Katica büfét, minden átrendeződött idelent, de a legfurcsább mégis az volt, hogy a fejen sétáló emberek mind jártak-keltek körülöttem, mégsem ismert fel senki, talán, mert csak a cipőmet látták, bár arról igazán megismerhettek volna, mert már három éve hordtam a Rácz használt Puma cipőjét, de még a Bandi sem ismert fel, ezt nem vártam tőle, mert ott volt, mikor megkaptam azt a Puma cipőt a Rácztól, csak járkáltak fel-alá, mindenki a maga dolgára, ez volt a legrosszabb itt az alvilágban, hogy senki nem ismert meg, idővel persze sikerült kimásznom, s újra bámultam a lefelé lógó villanyoszlopok fényét meg a víztározó befelé meredő alakját, mikor hirtelen a pocsolyavilág tízemeletesének ablakában egy embert pillantottam meg, aki egy másodperc múlva már felfelé zuhanva felém repült, s én már nyújtottam a kezem, hogy elkapjam, mikor rájöttem, hogy a másik világba képtelen vagyok még egyszer visszamenni, csak mikor már elég közel volt hozzám, akkor láttam meg az arcát, Angyal Bandi volt az, aki ott volt, mikor a Rácz nekem adta a cipőjét, de nem csak akkor volt ott, hanem, amikor a kaputelefonokkal szórakoztunk, és a Kiabálós Marika nénit idegesítettük a betyárkodásainkkal, meg akkor is, mikor távcsővel kukkoltuk a szembe lévő Mancit és az új pasiját, vagy mikor a régi laktanya helyén gázmaszkokat találtunk, és ijesztgettük vele a lányokat, most meg itt van, feje alatt egy vörös tócsa, melyben egy újabb világ nyílik, és ahova most egyedül kell mennie, tudom, milyen érzés, én nem akarnék ott lenni.

A temetésre eljött a Kiabálós néni meg a Manci egy nagy csokor virággal, és az osztályból mindenki, nem csak azok, akikkel jóban volt, bár vele könnyű volt jóban lenni, a pap a zsoltárt idézte… „csendes vizekhez terelget”... én pedig a hepehupás temető egyik széles medrében összegyűlt tócsára néztem, miközben a mellettem álló Pletykás Aranka néni vörös sálja a pocsolya közepébe zuhant, karikákra törve a lefelé lógó gesztenyefa szürke alakját, s egy bot körkörös mozdulatával próbálta kihalászni sikertelenül, olyan volt, mint egy tekergőző vörös korallkígyó, én pedig a szerencsétlenül sikerült mozdulattól hangosan röhögni kezdtem, képtelen voltam abbahagyni, már roskadoztam, mikor feltűnt, hogy egyre több megrökönyödött szempár mered rám, én meg csak nevettem, aztán sírtam, felváltva, miközben a sebesen köröző vörös sál átszínezte a vizet, s a piros tócsa kútjának mélyén megláttam Bandit, ahogy a régi Puma cipőmben végig rohan a pöttyös linóleumon.

 

(Dorozsmai-Szabó Eszter 1979-ben született Veszprémben, jelenleg is ott él.)


 

Főoldal

2022. március 29.
Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Mohai Aletta: VérpacaMagyar Dániel új rövidprózái
Ha sok a meggy, akkor kevés a búza?Mi baja Medárdnak a kólóval, és mit keres az özönvíz Eleken?
Nádasdy Ádám verseiCsillag Tamás verseiDebreceni Balázs: Börtönversek / KarantényekBánki Éva versei
Rimóczi László: Kiss Judit Ágnes: AngyalcsinálásBene Zoltán: Pest-BudaMárton László: Apa a túlvilágonDarvasi László: Tóth elvtárs
Márton László: Nibelungok. Kriemhild bosszújaZalán Tibor: MiskaGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: A gyulai vérfürdőMárton László: Nibelungok – Ötödik felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png