Bolla Eszter
A költözés feldolgozása
A vizuális narratíva lehetőségei Rofusz Kinga Otthon című kötetében
A nyelv és kép viszonya régóta témája a filológiának. Vannak, akik a képet kezdetleges rendszernek tartják a nyelvhez viszonyítva, mások szerint a nyelv nem képes kimeríteni a kép kimondhatatlan gazdagságát. Ha e két irányra ellentétek helyett egymás mellett élő igazságokként tekintünk, és viszonyukat a gyerekirodalom körében tárgyaljuk, szükségszerűen eljutunk az angolszász kultúrában silent book vagy quiet book néven ismert könyvtípushoz.
A silent book olyan vizuális narratívára épül, ahol képek sorából kapunk egy elbeszélhető történetet. Meglepő, hogy a quiet book a hazai gyerekkönyvpiacon egyelőre gyerekcipőben jár, miközben megannyi lehetőséget rejt magában. Rofusz Kinga új kötete, az Otthon az egyik legfrissebb magyar silent book. A szerző illusztrátori munkái mellett egy kétkötetes sorozattal képviseli magát a kortárs gyermekirodalomban (Samu és egy esős nap; Samu és az ajándék). Míg a Samu-köteteket lecsupaszított szöveg, tőmondatok és a narráció helyett az illusztrációra tolódott hangsúly jellemzi, új kötete egy sokkal merészebb, újszerűbb és invenciózusabb vállalkozás.
A silent book esetében a szövegalkotás aktusa – akár szülő, akár gyermek mesél – hozza létre a képekből kiolvasható történetet, ezzel fejlesztve a mesélő kreativitását, verbális készségeit. A szülők számára kilépést jelenthet a komfortzónából a silent bookból mesélni, ugyanakkor ez kiváló lehetőség arra is, hogy tudást adjanak át gyermeküknek. A silent book nincs szigorúan behatárolt korosztályhoz kötve, szemben a képeskönyvvel. Az olvasni nem tudó legkisebbek, de nagyobb testvéreik is bátran mesélhetnek belőle. Ugyanazt a történetet nem lehet kétszer mesélni egy-egy silent bookot lapozva, mert mindig új és új szöveg fog képződni mesélés közben, amelybe szövődhetnek családnyelvi elemek, lokális sajátosságok – ezzel személyesebbé téve a történetet –, és amelyből a szülő egyenesen tud következtetni azokra a dolgokra, amelyek a gyereket éppen foglalkoztatják, s amelyeket aktuálisan fontosnak tart elmesélni. Ebből kifolyólag egy silent book kiválóan alkalmazható akár irodalomterápiás foglalkozásokon is, hiszen a mesélő semmilyen módon nincsen szavakhoz, szöveghez kötve. Emellett kiadói szempontból sem elhanyagolható tény, hogy egy silent book a képiségénél fogva globális jellegű kiadvány. Az említett formai keretekből adódó előnyök természetesen mind jellemzik az Otthont, de nézzük, mitől lesz egyedi Rofusz Kinga új kötete.
Otthon – ezt az egyetlen szót, a kötet címét kapjuk kapaszkodónak a meséléshez. A képek szintaxisából összeállítható történet egy család költözését meséli el a gyermek szemszögéből. A könyv felépítését tekintve azért működik jól mind a kisebb, mind a nagyobb gyermekeknél, mert két szinten dolgozik: elsőre egy könnyen értelmezhető történettel szembesülünk, de az igazán figyelmes olvasók apró játékokat, visszatérő elemeket fedezhetnek fel a képek között. Az egyik legfontosabb szimbólum a kötetben az otthont jelképező kis házikó, amelyet a fiú régi otthonukból egyfajta értékőrző jelleggel ment át az új házukba. Visszatérő motívum még a gőzölgő tea, amelyet a képek többségénél a nagymamához kapcsolhatunk. Emellett a természetközeliség is fontos szerepet játszik a kötetben: a boldogságot, felhőtlen időtöltést mindig dús, színekben gazdag növényzet jelzi, a sivársággal ellentétben. A levelek akkor válnak igazán a közös értékrend, összetartozás jelképévé, mikor a beköltözéskor megjelennek – családtagok fejdíszeként. Szorosan kapcsolódik ehhez a gyökér motívuma is, amely szintén visszatérő elem. A kötet egy előzetes tudásra – az otthon fogalmára – támaszkodik, ugyanakkor segíti kialakítani a gyermekek fejében a szimbólumok rendszerét és átvitt jelentésüket, például, hogy gyökeret ereszteni nem csak növények tudnak. A hangulatot sokszor nem a szereplőkön, hanem a tárgyakon fedezheti fel az olvasó – például a költözés előtti időszakban a kisfiú boldogan hintázik, a költözés napján pedig, mikor utoljára áll régi házuk előtt, a hinta kötelei összetekeredve jelennek meg.
Az oldalpárok harmóniáját több tényező alakítja ki. Valahol az üres terek, kihagyások irányítják az olvasó figyelmét, máshol a visszaköszönő elemek tükörképszerű, ugyanakkor létjogosultságukat épp másságukból merítő elemek szervezik az oldalpár kompozícióját. Az utóbbira példa a ház ablakát nappal és éjszaka ábrázoló oldalpár, vagy az új ház berendezését megjelenítő oldalpár, ahol az anya öntöz, míg a nagymama teát önt a csészébe. Ugyanaz a mozdulatsor más-más szereplőnél való megjelenése egységessé teszi az oldalpárt, a szereplőket mégis egyediségükkel jellemzi. A kihagyások pedig nem csak az oldalkompozícióban, de a történetvezetésben is szerepet kapnak. Akárcsak egy elbeszélés, a képek sora nem ábrázolhat minden mozzanatot, így a kihagyásokat, a meg nem jelenített motivációkat, történéseket az olvasónak kell kipótolnia.
A könyv színvilága szintén meghatározó értéktartalom a könyvben. Rofusz Kinga itt mindössze négy színnel – fekete, fehér, piros, zöld – és azok árnyalataival dolgozik. Ez a letisztultság talán idegen a gyerekektől, ugyanakkor gondolati funkcióval bír. A költözés egy gyászfolyamatot jelent a kisfiú számára. Míg a régi otthont ábrázoló képeknél minden csupa színes, az ELADÓ tábla feltűnése után a fekete szín kerül előtérbe. A költözés időszakát többnyire az érzelemmentes, sivár, kiüresedett szürke szín ábrázolja, amelyet csak néha – jellemzően a család nőtagjaihoz köthető – piros szín tör meg. Majd a gyászfolyamat végén, mikor az új ház új otthonná alakul, ismét megjelennek a színek és a boldogságot jelző dús növényzet.
A kötet hatalmas előnye, hogy bár azt gondolnánk, képi jellegénél fogva nagyobb esélye van pátoszmentesnek maradni, ugyanakkor a szükségszerű közhelyek szerepeltetése a silent book esetében sem játszható egykönnyen ki. Rofusz Kinga nagyon ügyesen elkerüli, hogy a történet vége közhelyessé váljon. Az utolsó oldalon az otthont szimbolizáló kis házikót a nagymama tartja, aki az apukával együtt új házuk kertjében álló – az előző otthonuk kertjéhez igencsak hasonló – fára emeli a tekintetét. Csak sejteni lehet, hogy a kis házikót ugyanúgy, mint régi otthonukban, itt is felakasztják a fára, ezzel folytatva a megszokott, boldog életet. Azt, hogy a házikó valóban oda került, ahová tartozik, nemcsak sejtésünk igazolja, hanem a belső hátoldalon, a könyv füle mögött megbújó rajz is. Rofusz Kinga ezen a könyvészetileg különleges és szokatlan helyen, szinte „történeten kívül” szerepelteti a történet lezárását, esélyt adva ezzel a pátoszmentes elbeszélés lekerekítésére.
Az Otthon képeiből több kiállítás született, többek között a Gross Arnold Galéria Kávézóban és a Virányosi Közösségi Házban. (A szerző a szöveg írásakor Oláh János szerkesztői ösztöndíjban részesült.)
Rofusz Kinga: Otthon, Vivandra Könyvek, Budaörs, 2018., 64 oldal, 3500 Ft
