Esszék, tanulmányok

 

 Viola_Szandra.jpg

 

Viola Szandra

 

Advent, négy óra

 

Négy óra múlt, most lehet a mai nap aranymetszése, olyan finoman, szemcsésen, észrevétlenül esteledik, olyan puha lábakon lépked a sötétség, hogyha szabómester vagy „varróleányok” lennék, biztosan fekete bársonynak képzelném.  Tudom, érzem, ez a legideálisabb, legkülönlegesebb időpont a napban, a jég csillanását itt-ott vörösre, narancsszürkére színezi a naplemente, de a hangulatot, még mielőtt az a giccshez érne, finoman visszahúzza a girbegurba földúton a licspocs meg a sár, meg az ijedt, kopasz fák. Nem illenek oda, akár a szavannák égő színeit sejtető, rozsdás ágak mögötti izzás; mintha a tájnak is lenne képzelete; igen, tájképzelet, tájálom, amely tudni véli, hogy máshol is „élnek” tájak, másmilyenek, vidámabbak vagy vadabbak, a mi tájunk talán irigyli őket vagy örül, hogy nincs egyedül. Derengő, púderszínű fény. Majd metsző hideg.

Egy iskolatáskás kislány baktat előttem. Gyerekké kell válni, máshogy nem lehet az időt kibírni. Most jövök rá, hogy az emberek tévesen azonosítják a telet az öregkorral. Nincs olyan évszak, amely többet mutatna meg a gyermeki lelkületből, mint a tél, ünnepeivel, babonáival, mintáival, színeivel, ízeivel.

Ha gyerek lennék, szeretném a várakozást; nem csak a Mikulásra vagy a Jézuskára várnék, hanem Advent minden napjára. Ilyenkor, négy óra tájban tennék még egy titkos kört iskola után, egy kis kitérőt, elcsatangolnék ámuldozva az épp megfagyni készülő pocsolya-tükrökön, az olvadó hó hagyta mintákon a mezőn, rugdosnék magam előtt egy követ vagy levelet. Az ajtó előtt megállnék, mielőtt benyitok. Ha édesanya lennék, ebben az időpontban leülnék kicsit a szobába álmosan, azután éberen, nem kapcsolnék villanyt, csak figyelnék feszülten a félhomályban, leülnék egy percre, nem rohannék sehová, csöndben, az órakattogást hallgatva várnám ki a zsivajgás, a meglepetés, az együttlét előtti pillanatokat.  Ha anya lennék, szeretném a várakozást.

Ha várakozás lennék, azt szeretném, hogy sokáig hagyjanak életben, hogy legyen időm felnőni, megérni, hm…, várakozássá érni. Sok kisebb várakozást szülnék és várat építenék nekik türelemből. Ha várakozás lennék, nem visszafele számolnám a napokat karácsonyig, mint az emberek, az én nézőpontomból a kevesebb lenne a több, ahogy fogynék, úgy híznék és természetesen szívbérletben laknék, de nem fogyasztanék áramot és nem gyújtanék világosságot, azt az utánam következő albérlőnek hagynám.

 


Főoldal

2017. december 20.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A magyar kultúra napja – programok Békés megyébenLackfi János és Vörös István BékéscsabánÚj Bárka-díjasok a fedélzetenIdén is lehet pályázni a Visegrádi Irodalmi Rezidens Programra
Versek
Bálint Tamás: Szennyes Gyukics Gábor verseiMagyari Barna verseiVörös István: Eurüdiké-szonettek
Prózák
Juhász Tibor novellái Tamás Dénes: A gyilkos fényKiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípium
Kritikák
Szó, kép, írás Válságmonológok - a Júlialepkéről Nyilvánvaló - Szakács István Péter novelláiról „Szemétdomb az egész világ”
Esszék, tanulmányok
Egymás hiányai - Szabó Magda Für Elise című regényérőlAdvent, négy óraA dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosok
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA