Ütőér


Rovatunk négy szerzőjét arra kértük, hogy írjon nekünk négyhetente egy-egy 4-6 ezer karakteres jegyzetet, tárcát, publicisztikát az irodalomról általában vagy aktuálisan, közös ügyeinkről vagy személyes ügyeiről, friss vagy régi olvasmányáról, alkotói gondjáról stb. Fontos, hogy érdekes, izgalmas, akár provokatív, figyelemkeltő szövegek íródjanak. Tehát arra kérjük, hogy tartsa ujját a kortárs irodalom ütőerén. Emeljen ki, mutasson rá, elemezzen, értelmezzen bármit, amit fontosnak vél napjaink irodalmával, saját munkáival kapcsolatban. Minőségi irodalmi szövegeket várunk az irodalomról. De nem az irodalmi életről, nem az irodalompolitikai vitákról.

 

OJD_by_Szentes_Z__gon_meret.jpg

 

Orbán János Dénes

 

A szótár és a Teremtés Könyve

 

Sántha Attila transzszilván poéta 1994-ben rukkolt elő az első székely verssel, mely a Máris már cinka korában zelegor címet viselte. Idézem az utolsó sorokat:

 

„Máris forcsokán egy gusa kecmereg,
s még mámi es hutyuruzza erőssen,
de Máris végül megnyuvasztja őket.”

 

Ezt követte néhány év múlva a többi gyöngyszem, a Bizsilés a tűzzel; Iszkiri a guruzsmás berbécs elől; Hogyan menjünk radinába a lerhez vagy a Ne egyél puliszkát, mert megétnek. Ezek Az ír úr című, 1999-ben publikált verseskönyvben láttak napvilágot. Hogy mit keresnek a székely tájnyelvet megcsillogtató versek egy ír úr könyvében, csak akkor tudjuk meg, ha megértjük Sántha Attila fordított, góbé eszejárását, aki szerint azért ír úr, mert az úr ír.

Mindenesetre a furcsa székely szavakat tartalmazó versek olyan sikert arattak, hogy Sántha lett az első magyar költő, akit még a budapesti metróban is megreklámoztak, 10 ezer példányban jelent meg a Kemál és Amál című verseskönyve, 2004-ben. Emellett valóságos mozgalom indult el, akárcsak az 1920-as évek második felében, amikor Benedek Elek köré olyan ifjú székely írók tömörültek, mint Tamási Áron, Nyírő József, Szentimrei Jenő és Kacsó Sándor. És ahogy elődeik, a rendszerváltás utáni székely származású írók-poéták, Fekete Vince, György Attila, Muszka Sándor (és e sorok írója is) sűrűn gondoskodtak a közönség székely szavakkal s góbéságokkal való provokálásáról.

2004-ben Sántha Attila megjelentette a Székely szótárt is, mely 2500 nyelvjárási kifejezést tartalmazott és sikerkönyv lett, napjainkig valamivel több mint 20 ezer példány kelt el belőle. 2010-ben megjelent az Iszkiri a guruzsmás berbécs elől c. székely irodalmi antológia is, melyben a fennebb fölsorolt írók gyűjtötték egybe székely témájú és/vagy nyelvű írásaikat. Az antológia előszavában Sántha Attila ‒ a maga módján ‒ megindokolja az új székely irodalom létjogosultságát: „[…] a legfontosabb mégis az, amit rólunk Ikafalván mondanak. […] S mert reajöttünk arra is, hogy hogy hiába tagadnánk (nem mintha akarnánk), úgyes székelyek vagyunk, parapács, nagykulyakú vagy legalább hutyurus ősök leszármazottai. S ha már ezek vagyunk, öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyákba.”

Örömmel jelenthetem be, hogy elkészült a Székely szótár bővített verziója, amely egyelőre a Bühnagy székely szótár munkacímet viseli. Ez már több mint 5000 kifejezést tartalmaz. Sántha Attila június 4-én küldte el nekem, Trianon napján. Lehet, szándékosan, de talán inkább azért, mert egy nappal előtte, a csíksomlyói búcsún még sikerült két eddig bujkáló kifejezést begyűjtenie.

S ha már egy ilyen napon egy ilyen szótárt kap az ember, ráadásul egy ilyen napon, egészen biztos, hogy reajön az ihlet, mint Dobánra a lopás. Úgyhogy ‒ a könyvheti székely irodalmi turnéra is gondolván ‒ gyorsan nekiveselkedtem és átültettem székely nyelvre a Teremtés Könyvének első passzusait. Álljon hát itt ez a kis írás, mint hommàge a Bühnagy székely szótárnak, melyet ha minden jól megy, karácsonykor már bétehetünk a székely és a magyar fenyőfák alá.

 

 

A gányolás könyűje

 

Mikor a Zúr a velágot teremtette, a dákok az ablakból nezegették. Röhögtek, csemerkedtek csúful. Tudták ők, miért.

A legeslegelejin a Zúr meggányolta az eget, aztán utána rögtön a fődet. A főd hetván vót s degenyes, s a Zúr lelke pilinkélt a gübbenő felett. S rikótott a Zúr: „Percenjen fel” ‒ s há egy pirre fel es virnyadt.

S látá a Zúr, hogy fáin a velágosság, s há el es fürgölte a velágosságot a setétségtől. Mikor esment fővirnyada, a Zúr kezdte s végezte: „Gyűljék szeg essze az esszes víz s emelkedjék ki a Hargita meg a székek!” Meg es lett, s a Zúr a székeket Csíkszéknek, Udvarhelyszéknek, Gyergyószéknek, Sepsiszéknek, Kézdiszéknek, Orbaiszéknek, Marosszéknek s Aranyosszéknek keresztelte, a küssebbecske fiúszékeket Keresztúrfiszéknek, Bardocszéknek, Miklósvárszéknek, Kászonszéknek, Nyárádszéknek, az esszefolyt vizeket penyét Oltnak s Marosnak. Látta a Zúr, hogy ez es fáin erőssen. S akkor megint rikótott nagyot: „Teremjen a főd pityókát, peccset, murkot s baszapurdit, az erdő fenyőt, kokojzát s harmatlapit!” S lőn szentület s világodat: a harmadik nap, ejszen.

Akkor esment morgott a Zúr: „Ejszen legyen csepp virikolás az égen, pilácsoljon a Hetevény, dekressenek a kabalák a Csabaútján, virnyadatkor süssön fel a Nyárittyú, s hogy a setétség ne legyen olyan törnyő, legyen a Babba Mária lámpása éccaka az égen! Ezek határozzák meg a napokat, az éveket s hogy mikor lesz bál, s a bálon bicskázás.”

S látá a Zúr, hogy ez es fáin erőssen, s lőn szentület s világodat: a negyedik nap, ejszen.

S megint rikótott a Zúr: „Teljen meg a Maros s az Olt gölődörrel, pinarágóval, kutyahallal, varasbékával, a főd felett meg burungozzon az ülü, a bincs, a lipinkamadár, a szarbanka, a bőrmadár, a csuvika, a koszta meg a gángur. Úgy es lett, ejszen. Látta a Zúr, hogy ez es jó erőssen, meg es áldotta őköt: „Peteljetek, monyókoljatok, tőccsetek meg esszevissza mindent.” S lőn szentület s világodat: az ötödik nap, ejszen.

S kurjantott esment a Zúr: „Hozzon szeg elé a főd tikot, tehenyt, berbécset, s abból es ollót, diszkét s kosdát, meg kókist, málnapásztort, pocegeret s honcsokot, viperét, gelesztet s burungot, s mindenféle lesbeteget!” Úgy es lett ejszen, a Zúr megcsállotta a barmokat fajuk szerént, a fenevadakat es fajok szerént s az összes csemer csúszómászót es, hogy hagyta vóna inkábbot a badircsba.

S mordult esment a Zúr: „Csálljunk székelyt a hupukánkra. Ő pipizáljon itt minden izével.” Meg es gányolta azonmód, még a bajsza es olyan lett nekije mint a Zúrnak, meg es acsojgatta ezért, met olyan jól nezett ki. S azzal lőn szentület s pirkadat, s a hetedik nap a Zúr se csállott egyebet, mint abált szalonnát falt havasi telemeával s belbelt nagy elégedetten.

S ültete a Zúristen bühnagy fenyőket s ágbogos cserekéket szép Székelyfődre s helyezteté oda a székelyt, hogy mívelje s őrözze azt. S rejareccsene a Zúr a székelyre, hogy ejszen minden nüvenyből bátran falhat, hanem az okospityókához bizony hezza ne hakotárkodjon, met ha igen, bühnagy baja leszen belőle, meg es kerálhat belé.

S morogta a Zúr: „Nem jó ejszen az embernek egyedül lenni, kandászok neki segítő kurugot, hogy legyen kivel monyókoljon, zelegorkodjon s esszezándorodjon.

Faragott vót a székely egy fakalánt, hát a Zúr abból meggányolta a fehérnépet s azzal a székely elé iszkitelte. Kurjongott es a székely: „Az én fakalánomból lettél, nekem főzöl eztán!” S guruzsmás lett ettől a fehérnép, s lőn nagy zelegorkodás s esszezándorodás, s elébb eltángálták egymást s csak aztán mónyokoltak.

Valának penyét mindketten csórék, a székely s a felesége, de nem ajangták magukat emiatt, pecegtették egymást, vicogtak, peteltek, aszitték, senki se vircsálódik arrafelé.

Az oláh penyét ravaszabb vala a főd minden lényénél, akit a Zúr gányolt. Odasutyurált az asszonynak: „Te Máris, ejszen aszonta a Dumnyezó, nem hapákolhattok minden nüvenybűl?” A fehérnép így cserepeskedett a rusnya fajzatnak: „Falhatunk mi mindent, peccset, kokojzát, murkot s közönséges pityókát es, csak az okospityókát nem tekerhetjük bé, met meg es kerálhatunk tőle.”

Erre az oláh így pusmogott az asszonynak: „Dehogy is fogtok megmurgyelni, a Dumnyezó ejszen azétt fenyegetőzött, met tuggya, ha hapákoltok az okospityókából, kinyílik az a gülü szemetek s olyanok lesztek, mint a Dumnyezó.”

Felbuzdult a hetván fehérnép az ármánytól s az okospityókát megfőzte tokánnak, s meg es ették mind az urával. Akkor jöttek reja, hogy tiszta csórék s csállottak karincát s condrát lapiból.

S lőn ebből akkora irtó nagy buffogás s buszú, nem látott még ilyet a velág.

S lőn szentület, lőn hosszú, ezeréves éccaka s lőn világodat: Trianon napja.

 


 

Kölökirodalom. Emlékezetből

 

Nem vagyok rajongója a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalomnak. Általában nekem túl langyos, túl humortalan, akárcsak a kortárs rajzfilm, amit – ritka kivételektől eltekintve – rohadtul unalmasnak tartok, és ha rajzfilmnéző kedvem van éppen, akkor a Bolondos dallamokat veszem elő, Tapsi Hapsit, Dodó Kacsát, Sylvestert, Csőrikét és az abszolút kedvencet, Pepe lö Picit. Rohadtul csípem ezeket a figurákat, akikre manapság a pszichológusok azt mondanák, hogy túl cinikusak, túl geci fazonok. De hát én épp ezt élvezem, a fekete humort, amit ezekbe a rajzfilmekbe beloptak, hogy nem a nyálas jó nyer unos-untalan, hanem a huncut góbé. Igen, ezek a figurák góbék, mindenkit megszívatnak, és nekem, a székelynek ez jön be. Mindeközben A kishercegtől − mint azt már több ízben hangoztattam, Az aligkrapek című botrányos alkalmi mesémben meg is írtam − hányingerem van, gyermekkoromban is az volt és kábé annyira tartom izgalmasnak, mint a szlovák−orosz szótárt.

Lehet, hogy a véleményem fölháborítja a haladó pedagógia és pszichológia híveit, de én azt vallom, hogy a gyermekeinkkel meg kell ismertetnünk azt, amit mi szerettünk gyermekkorunkban, meg egyáltalán, amit mi szeretünk. Legyenek oly szívesek foglalkozni ezzel is. Mert ha ez nem történik meg, akkor hol van a kontinuitás a kultúrában, mit adunk át, miért is érdemes szülőknek lennünk? Isten a maga képére teremtett bennünket, mi pedig a magunk képére nemzzük kölkeinket, bennük élünk tovább. Nem normális, hogy nem csak genetikailag, hanem kulturálisan is tovább kívánunk élni bennük, ha elvárjuk, hogy tovább örökítsék az utókornak azt, amit mi átörökítésre méltónak találtunk, és persze hozzátegyék ehhez a magukét is?

Így tett velem apám, anyám és a testvéreim is. Roppant kései gyerek voltam, apám 49, anyám 48, a nagyobbik nővérem 24, a kisebbik 16 esztendős volt, amikor én megszülettem. Mindegyikük foglalkozott velem, és hála az istennek, mindegyikük arra biztatott, hogy elolvassam a kedvenceit. Közben pedig senki nem akadályozott meg abban, hogy az általam fölfedezett kedvenceket elolvassam, pontosabban anyám elkobozta Henri Charriére Pillangóját, de úgyis, csak azért is elolvastam, idejekorán a tiltott csemegét.

Nekem ez ellen semmi kifogásom nem volt, pedig nonkoformista, hisztis és lázadó krapek voltam, de a szüleim és a testvéreim magánélete, szekrényei és fiókjai mellett az ízlésük is érdekelt. Így lettem például Karády Katalin, Jávor Pál, Sárdy János vagy Honthy Hanna nagy híve, és ez teljesen jól megfért Cseh Tamás, a Pink Floyd és a heavy metal nagyjai mellett, akik meghatározták kamaszkoromat. Csöppet sem bánom, mert varázslatos dolgokat ismertem meg, átéreztem és átéltem a szüleim életét is, és ha valamilyen machináció folytán visszaröpítenének a múltba, mondjuk hét évtizednyit, abba a periódusba, amikor apám aranyvégű cigarettával a szájában udvarolt a korabeli hölgyeknek, egészen jól elboldogulnék, észre nem vennék, hogy egy más korból jöttem.

Szóval következzenek a hőn ajánlott, szinte kényszerített ifjúsági olvasmányok (bár a nevelés csődjét jelenti, ha kényszeríteni kell őket).

Mindenekelőtt a legfontosabb alapmű, a magyar- és a világirodalom legpompásabb meseregénye: A Csilicsali Csalavári Csalavér. Móra Ferenc szenzációs művét eleddig harmincháromszor olvastam el, és még legalább tízszer el fogom. Ez az én Odüsszeiám, igen, Csalavér egy odüsszeuszi figura, aki mindenen és mindenkin fölülkerekedik elképesztő furfangjával. A rókacsalád gyakorlatilag mindenkit átkúr és szinte mindenkit fölzabál az erdőben, akit meg nem, azt elüldözi, perverzió lenne őket példaképként állítani gyerekeink elé − de ilyen imádni való rohadt gecikkel mégis nagyszerű találkozni. Felelősségem teljes tudatában állítom, hogy Móra művénél nincs szellemesebb és ízesebb nyelvezetű meseregény a világon.

Bálványozott ifjúsági könyveim közé tartozik a szerencsére még mindig trendi Micimackó. Tudnunk kell, hogy mi magyarok vittük a csúcsra Milne klasszikusát. Magyarra Karinthy Frigyes ültette át, ami azt jelenti, hogy az angol eredeti bizony vizet sem vihet a magyar verziónak (pedig angolul is remek), latinra pedig a különleges életútú magyar géniusz, Lénárd Sándor fordította le – és ez a munka meghozta számára a világhírnevet. Elképesztő, milyen íze van a fennkölt hangzású holt nyelven: „Porcellus in domo magnifica media in fago habitabat, fagus media in silva erat et Porcellus media in domo vivebat.” Pedig ez csak annyit jelent: „Malacka nagy kunyhóban lakott egy nyírfa közelében, ez a nyírfa az erdő közepében állott, és Malacka a kunyhó közepében lakott.”

Sajnos a Harry Potterről ugyanezt nem mondhatjuk el, ha azt is Karinthy ültette volna át magyar nyelvre (és Lénárd latinra), akkor bizonyára nem csak tömény kaland lenne, hanem nyelvi szempontból is izgalmas meg humoros is. Így viszont ilyen szempontból nem kékíti meg a lakmuszpapírt.

A krapeknak feltétlenül el kéne olvasnia Jules Verne Kétévi vakáció című kalandregényét is. Persze, előtte el kell magyarázni neki, hogy egy furcsa, régi világgal fog találkozni, és a hajótörött kölköknek-kamaszoknak nincs okostelefonjuk és repülővel, helikopterrel sem keresik őket. Fantasztikus hangulata van ennek a könyvnek, ifjú olvasóját hetekig foglalkoztatja, és egy életre szóló élmény marad. (Majd néhány év múlva újra kell olvastatni vele, és rögtön utána A legyek urát, William Goldingtól. A két történet cselekménye között 100 év a különbség. Mindkét regény meglehetősen hiteles. A 19. század közepén játszódó történet kölökszereplői neveltetésüknek köszönhetően létre tudnak hozni egy működőképes minitársadalmat. A 20. század közepén a repülőgépkatasztrófát szenvedett kölkök világában viszont kitör az anarchia és gyilkolni kezdik egymást. Az összehasonlításból érdekes pedagógiai konklúziókat lehet levonni…)

Lewis Caroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című klasszikusai nélkül mit sem ér a beavatás. Felülmúlhatatlan, hiába lehetett utána különböző ajtókon, szekrényeken keresztül mágikus világokba lépni (pl. Narnia krónikái), a buggyant angol matematikus szerző eszejárását nem lehetett überelni. Tim Burton briliáns filmeket rendezett belőlük, de a könyveket még ezek sem múlták felül (míg a Harry Potter-filmek szerintem jobbak a könyveknél.) Az Alice a bevezetés a groteszk irodalom világába, elolvasása után már lehet adagolni néhány Christian Morgenstern és Edward Lear verset meg az Isabel, én most téged megzabel-t (Isabel kalandjai, Ogden Nashtól).

Fekete István: Tüskevár. Meghitt hangulatát meg kell ismernie utódunknak. A mocsárvilág minden gyermeknek és kamasznak egy csodauniverzum, a Tüskevár pedig egy pazar, panteisztikus mű. És szerencsére még mindig vannak olyan rezervátumok Magyarországon, ahol a regény elolvasását követő mocsári buzgalomnak élni lehet.

Stanislaw Lem Kibériáda című scifiparódiája is egy kihagyhatatlan csoda. Nem feltétlenül ifjúsági olvasmány, de a fentiek elolvasása után simán jöhet. A világ egyik legviccesebb könyve. Sajnos a lengyel eredetit nem tudom megítélni, de Murányi Beatrix fordítása olyannyira zseniális, hogy nyelvi szempontból is a legkiemelkedőbb művek közé tartozik. A mesék és a tulajdonképpeni regény távoli galaxisokban játszódik, szereplői robotok, az ember mint ocsmány, undorító sápatag csak időnként jelenik meg benne. Nonstop poénözön, kacagság, a mesterséges intelligencia problematikájának előfutára (1967-ben jelent meg). Muszáj idéznem a kedvenc passzusomat, amikor Klapanciusz csillagmérnök a riválisa, Trurl által épített Elektrubadúrt, a versíró számítógépet teszteli:

 

− Írjon kiberotikus verset! – ragyogott fel hirtelen. – Legfeljebb öt sor legyen, de szóljon szerelemről, árulásról és halálról, a néger kérdésről és a nimfomániáról, legyen benne a bonyolult női lélek extrém konfliktushelyzetben bekövetkező meghasonlásának ábrázolása, a középkori feudális viszonyok és erkölcsök maró bírálata, rímeljen, és minden szó k betűvel kezdődjön!

− És a végtelen automaták általános elmélete ne legyen benne? − horkant fel a vérig sértett Trurl. − Ilyen hülye feltételeket nem lehet szab…

De elakadt a szava, mert az egész csarnokot betöltő, bársonyos bariton máris megszólalt:

 

Kóbor kaffer kószál királylány kertjében.
Királylány kacéran kacsint kéjvágyó kedvében:
Kapj karodba, kaffer! Király kinéz, kiált:
Katonák! Kürtszó, kivégzés. Királylány kacag kuszán.
Kegyetlen kor! Kicsapongó, koronás kurtizán!

 

Ha most kéznél lenne az olvasónaplóm, melyet aligkrapek koromtól érettségiig vezettem, bizonyára még tudnék fölsorolni alapműveket – a Jókai- és a Jules Verne-összes mellett − melyek ezelőtt 30−35 évvel lenyűgöztek. De addig is, amíg a naplót, mely a szülői ház valamelyik szekrényében lehet, ismét kézbe nem fogom, olvassák el vagy olvassák újra a fentieket (felnőtt fejjel is érdemes) és olvastassák el a kölkökkel is!

 


 

Janus, a menő

 

József Attila születésnapját nevezték ki a magyar költészet napjának, amit – bevallom – nem helyeslek. A döntés ravasz módon a megkérdezésem nélkül történt, születésem előtt. Nem mintha nem szeretném és csodálnám József Attila tündökletes költészetét. De az a véleményem, hogy méltatlanul hanyagoljuk azt a költőóriást, akié a „ius primi versus”, azaz az első vers joga: Janus Pannoniust. Mivel ő ültette el a poézis szóvirágait és mandulafáit Pannónia sivár földjébe, és azóta beszélhetünk magyar irodalomról (még ha ez latin kezdetű is volt), meggyőződésem, hogy a költészet napját augusztus 29-én kellene ünnepelnünk.

Nem csak a legelső költőnk volt a derék Janus, hanem a leghosszabb ideig uralkodó költőfejedelmünk is. Egészen pontosan Petőfi Sándor megdicsőüléséig uralkodott, azaz négy évszázadon keresztül. Petőfi Sándor alig másfél évszázada. Borges egyik teóriája szerint minden népet képvisel egy poeta doctus. Ha azt mondjuk angol, azt mondjuk Shakespeare. Ha azt mondjuk német, azt mondjuk Goethe, ha argentin, akkor Borges. Nos, amíg azt nem kezdtük mondani, hogy Petőfi, Janus Pannonius volt az, akinek a neve a mi irodalmunkat fémjelezte a nagyvilágban. Alig huszonévesen már európai hírnévnek örvendett, a 15. század második felében aligha volt olyan európai kultúrember, aki ne ismerte volna az utolsó nagy neolatin költő nevét. Voltak, akik olyannyira nagyra tartották, mint a klasszikus latin tollforgatókat. És aki foglakozott a neolatin költészettel – márpedig azzal foglalkozott mindenki, aki komoly oskolába járt az oktatás 20. századi szétdúlásáig – az mind ismerte és becsülte a pannon medvefiókát, a 15. század legjelentősebb európai költőjét (ne feledjük, Villon kultusza csak később, a romantika korában kezdődött el, így a trónon csak utólag osztoznak).

Ő már életében – ráadásul Petőfinél ifjabban, húszas éveinek elején európai hírű volt. Petőfinek ehhez meg is kellett halnia.

Apropó ifjúság: Janus Pannonius költőink közül a legkoraérettebb. Senki nem írt ilyen fiatalon ennyire jól és éretten. 15-16 éves korában már jelentős, világszintű alkotásai voltak. Ilyen értelemben a költői koraérettség szimbolikus alakját, Rimbaud-ot is lekörözi.

 

Janus_Pannonius__rekonstru__ltlk__pe.JPG
Janus Pannonius (rekonstruált profilképe)
 

Kanonizált poétáink közül úgy lehet, mindmáig a legmerészebb. Száznál is több pajzán verse maradt fönn, melyek olvastán mai napig is pironkodunk. Főképp, ha konyítunk valamennyit a latinhoz, és nem csak az eufemizáló, az obszcenitásokat szelídítő magyar fordításokat nézzük, hanem a malacságokkal alaposan megtűzdelt eredetit. Lőwy Árpádig nem is volt olyan költőnk, aki ilyen merész lett volna, csakhogy Lőwy Árpád egy álnév volt és egy műkedvelő, míg Janus Pannonius fölvállalta írásait és profi volt. Faludy György a bátrabbak közé tartozott, de azért nem írt fingós kurvákat megéneklő lírai opusokat, s bár a férfiszerelmet sem vetette meg, az „…elég gyakorta űztem / egy-egy farcicerét ramaty buzikkal” erősségű vallomásokig nem merészkedett el. A cenzúrát megszüntető rendszerváltás utáni szabadszájúság is visszafogottabb Janus Pannoniusnál, kétségkívül még mindig ő a költői szabadság legharsányabb magyar képviselője. Hát ha még figyelembe vesszük, hogy főpap és államférfi is volt – a korabeli Magyarország harmadik leghatalmasabb embere, Mátyás király és Vitéz János mellett, és hát Európa egyik legbefolyásosabb politikusa is ezen státusából adódóan, hiszen akkor az európai politikába Budának nagy beleszólása volt. Janus Pannonius volt Magyarország kincstárosa, titkos kancellárja és a király – Vitéz Jánost, aki a nagybátyja volt leszámítva legfőbb −  tanácsosa. Azaz, mai analógiával élve: egyszemélyben töltötte be Varga Mihály, Rogán Antal és Pintér Sándor funkcióját, ja, és emellett a második legfontosabb magyar egyházi pozíciót is (de a legfelsőbb is a családban maradt, noha a nagybácsit illette meg).

Na most akkor képzeljük el az elébb fölsorolt urakat, mint Európa-szerte olvasott obszcén versek szerzőit… És akkor még inkább láthatjuk, mennyire verhetetlenül tökös volt a mi első poétánk.

Itt feltétlenül meg kell említenem, hogy a kutatások kiderítették, hogy ezen obszcén versek java része nem a pad alatt, hanem a pad felett született. Azaz nem titokban és csínytevő szándékkal írta poétánk, hanem szakmai gyakorlatként. Bizony. Veronai Guarino, akinek ferrarai oskolájába járt Janus Pannonius elképesztő érzékű pedagógus volt. Nem prédikált vizet: maga is hedonista volt, a pajzán rigmusok, kocsmai ivászatok és bordélykalandok hőse, nem tiltott hát semmit diákjaitól. Tudta, hogy egy költőoskolában a pad alatt így is, úgy is megszületnének az obszcén epigrammák, s hogy a diák még akkor is megtalálja a módját a bor és a könnyelműbb fehércseléd fogyasztásának, ha befalazzák. Úgyhogy szakmai gyakorlattá tette a pajzán versírást és szemet hunyt az ivászatok és a bordélylátogatások fölött – cserébe fokozott tanulmányi előmenetelt várt el. Ez az üzlet mindkét félnek megfelelt, így Guarino oskolájából egytől egyig tudós és talpraesett férfiak kerültek ki, akikre álomállások vártak, és meg is tudtak felelni azoknak.

Hősünk nemcsak a pajzán költészetben bátorkodott. A pamflet vitriolos tollú művésze is volt. Botcsinálta filozófus, fűzfapoéta nem menekülhetett gúnyos versnyilai elől, nemkülönben a politikusok vagy akár maga a római pápa. Érdemes átböngészni a (II.) Pál pápáról szóló versciklust, különös tekintettel a Miért nem vizsgálják meg manapság a pápák heréjét, mint hajdan című epigrammára. És elgondolkodni azon, manapság ki vállalna be ilyeneket.

És akkor még nem beszéltünk költészetének (még) komolyabb, filozófiai, vallásos és érzelmes vonulatairól…

 

Magyarország külföldi kulturális intézetei Balassi Bálint nevét viselik, aki – legyünk igazságosak – Janus Pannoniushoz képest egy bájos műkedvelő, csak nekünk jelent bármit is a neve, és nekünk is csak azért, mert nem nagyon van más, akivel valamennyire is büszkélkedhetnénk abban a korban.

Janus Pannonius a legismeretlenebb kanonizált klasszikusunk. Pedig rengeteg tanulmány született róla, okos és komoly filoszok garmadája foglalkozott vele. Pedig elképesztően izgalmas az életműve és nemkülönben az élete és az egyénisége. De úgy tűnik, a tanárok nem ismerték és nem kedvelték meg eléggé és nem szerettették meg a diákjaikkal. Egyáltalán, ezt a szenzációs figurát egyszerűen nem tudták úgy tálalni, ahogyan kéne a magyar (irodalom)közvetítés évszázadaiban.

Az én találkozásom szerencsésebb volt vele, egyetemista koromban már beléhabarodtam, aztán néhány évvel ezelőtt kutatni is kezdtem életét és munkásságát, és egy kötetet is szenteltem neki, melyben egyes verseit átköltöttem, másokat meg kitaláltam.* Mindenesetre, már az első pillanatokban áthatoltam a klasszikus rigmusok hűvösségén és megéreztem benne a mindenkori korszerű kortársat.

Érzem: Janus rohadtul laza volt akkor, és most is, bármikor is az lenne. Ha napjainkban élne, ő lenne a legmenőbb magyar literátor, politikus, közéleti személyiség. Képzeljük el Magyarország pénzügyminiszterét, belügyminiszterét, kancelláriaminiszterét és jeles egyházi vezetőjét egy személyben, aki ugyanakkor a költőfejedelem is, még Faludy Györgyöt is legyűrő karizmával.

Polihisztor és igazi, igazi menő vagány.

És hogy ez a fazon hogyan osztaná az észt és a mindenkit lealázó, feszes és persze hibátlan rigmusú posztokat a Facebookon… Tibi atya labdába sem rúgna.

 

*Szerk. megj.: A költő, a ringyó és a király című könyvről van szó, mely Janus Pannonius apokrif költeményeit tartalmazza OJD átköltésében. (1. kiadás: Magyar PEN Club, Budapest, 2014; 2. kiadás: Helikon Kiadó, Budapest, 2014; 3. kiadás: ArtPrinter, Sepsiszentgyörgy, 2015.)


 

 Ami fölAranylik

 

Bírta szivem’ már hű szerelemre, -
Tudhatta, közöttünk nem VALA GÁT:
Unszola mégis szóval „igenre”

 

Arany János: Tetemre hívás

 

Nemzedékről nemzedékre távolodtunk a klasszikus irodalomtól, a digitális paradigmaváltás pedig egyenesen hiperugrást eredményezett. A lájkolás korában, amikor a modern kor és a technológia javarészt angolból átvett kifejezései szövik át a mindennapi beszédünket, a 19. század óriásainak – különösen a leggazdagabb szókincsű poétánk, Arany János és prózaírónk, Jókai Mór − nyelve és tematikája avíttnak tűnik. Mily furcsa, hogy Petőfi levélben és költeményben üdvözölte a Toldi íróját, nem pedig lájkolta és megosztotta az Arany posztját a Facebookon.

Hogyan is nézne ki a Családi kör manapság? „A legkisebb krapek matatja telóját…” (Stipistop, a közeljövőben meg is faragom az átiratot!)

Az én családi köröm még másképp nézett ki. Olyannyira kései gyerek voltam, hogy a szüleim a nagyszüleim lehettek volna. Így az általuk behatárolt irodalmi birodalomban nőttem föl, melyet a költészetben Ady, Petőfi, Arany és Vörösmarty domináltak, prózában pedig Jókai, Mikszáth meg Móricz. Ez már a múlt évszázad 80-as éveiben is maradinak számított, de a divat, a koreszmék és a kánonok engem már akkor sem érdekeltek: én rajongtam ezekért a csodás kövületekért. S bár a modernség, posztmodernség és poszt-posztmodernség fuvallatai is megérintettek, a klasszikus irodalom híve maradtam, olyannyira, hogy olvasmánylistámat is abszolút mértékben a II. Világháború előtti művek dominálják.

Ettől függetlenül azt hiszem, poétaként-íróként meglehetősen haladó voltam, azaz a kettő nem zárja ki egymást. Hatalmas hasznát vettem ennek a rajongásnak, hiszen ne feledjük: a leghaladóbb irodalomnak is a műveltség az alapja. A nyelvi gazdagságáról híres Esterházy Péter nem lehetett volna nyelvi gazdagságáról híres író Jókai nélkül és Esterházyt nem lehet tökéletesen megérteni Jókai Mór nyelvének és világának ismerete nélkül.

Azt meg pláne nem tudom elképzelni, hogyan lehet Arany János nélkül költőnek lenni… Ez a bumfordi zseni őrületes hatást gyakorolt a magyar irodalomra, közvetve és közvetlenül is. Azért mondom, hogy bumfordi, mert a nyelv és a forma bűvésze volt, de a Toldi, az bumfordi. Zseniális, imádnivaló, bumfordi versmackó. Faludy Györgynek igaza van, hogy a Toldi zavaróan mentes az erotikától és még a kisiskolások sem oly suták a szerelemben, mint Toldi meg Piroska, s hogy ez a délceg magyar hős akkor lett volna igazán hiteles, ha előbb-utóbb istenes-magyarosan megdöngöli Piroskát.

Meg tudjuk saccolni, milyen lett volna a Toldi, ha a kevésbé prűd korban élő, polgárpukkasztásban minden idők legjelesebb poétája, Faludy írja meg. Hősi cselekedetei közepette a hérosz, csak úgy mellesleg, végig hágta volna az összes magyar vármegyét. Nagy Lajos birodalmában úgylehet, még hatvannégynél is több volt.

Olyan nagyon nem is kell képzelődnünk, mert ott van ám nekünk a Pajzán Toldink. Az eredeti Toldi után a legismertebb magyar eposz. Ugyan könyv formájában csak 1997-ben merészelték publikálni, de kevesen vannak, akik diákkorukban nem találkoztak a pad alatt a Pajzán Toldi valamely változatával. Abban aztán Miklósunk alaposan bepótolja azt, ami az Arany époszából kimaradt.

Azért tereltem ezirányba írásomat, hogy fölhívjam a figyelmet, milyen hatással tud lenni egy géniusz az irodalomra, kultúrára. Aranynak köszönhető a két legismertebb époszunk. Az eredeti és annak travesztiája, melyben úgylehet, épp Faludy magiszter az egyik ludas. A Pajzán Toldi ugyanis az 1930-as években íródott, és alapos gyanú terelődik a József Attila−Faludy asztaltársaságra. A szöveg szájról szájra terjedt, valamint kézzel írt másolatokban. Mire Czigány Lóránd 1997-ben sajtó alá rendezte, már csak nyomokban tartalmazta az eredetit. De azért megmaradt annyi briliáns költői kép, hogy nyilvánvaló legyen: nem diákköltők, hanem profik írták. „S míg trágár apródja szívja keble halmát, / beugrat pejlován Vazul, a hős dalmát” – ez nem a műkedvelők szintje.

A Pajzán Toldi – még így, megromlottan is – a világirodalom egyik legszellemesebb vaskos-pajzán műalkotása. Sajnálatos módon, a 20. századig a magyar pajzán irodalom meglehetősen szerény volt, leszámítva persze Janus Pannonius vonatkozó epigrammáit, melyek azonban latinul íródtak. Klasszikusaink közül Csokonai volt egy kicsit merészebb, de ő is inkább latinul (Geographia Antiqua – Ókori földrajz; Megfigyelés a lúdak fajtalankodásáról − Observatio de tribadico anserum). Vörösmarty vagy Arany beloptak időnként pikánsként értelmezhető passzusokat („A vadász ül hosszu méla lesben, / Vár felajzott nyílra gyors vadat; „Tudhatta, köztünk nem vala gát”), de a hivatalos életműben vaskosabb dolgokat nem találunk. Állítólag Tompa Mihálynak vannak kiadatlan pornográf költeményei és Aranynak is fennmaradtak szalonképtelen versei, csak ezek a hagyatékot gondozó Voinovich Géza villájával együtt megsemmisültek.

Lőwy Árpád, polgári nevén Réthy László (1851−1914) költészete jelentette Janus Pannonius után az első fontosabb pajzán állomást, de Lőwy leginkább öncélú és szerény tehetségű versfaragó. Míg a Pajzán Toldi végtelenül szellemes, és brilliáns költői megvalósításokat találunk benne. Janus Pannonius után szinte fél évezreddel hozza vissza irodalmunkba a világirodalmi szintű pajzánságot.

És a Pajzán Toldit – melyet Czigány Lóránd, a mű kutatója és közlője a magyar szexuális őserő époszának nevez −, mint már említettem, nyilván Aranynak köszönhetjük. Ez az igazi költői hatás, amikor nem csak az irodalom jelenét, hanem a jövőjét is meghatározod. Mikor a műved olyannyira beleivódik egy közöség tudatába, hogy szinte magától értetődő: még a pajzán hősöd sem lehet más, mint Toldi.

Na és tudják, van két Arany János színmű, ami meghatározta viszonyulásunkat a színházhoz. A legnagyobb hatású magyar drámák közé tartoznak és a Szentivánéji álom és a Hamlet, dán királyfi címet viselik. Persze, voltak utólagos próbálkozások, melyek szóban forgó alkotásokat bizonyos Shakespeare William nevű, bizonytalan és bizonyítatlan identitású ánglus szerzőnek tulajdonítják, de aki bírja a Jakab angol király korabeli nyelvet és elolvassa a Midsummer Night’s Dream és a The Tragedy of Hamlet, Prince of Denmark című opusokat, az tudja: nem ugyanaz, pontosabban, borgesi megfogalmazásban: „a másik, aki ugyanaz”. Az Arany utáni fordítási kísérletek pedig olyanok voltak, mintha Jézus Krisztust kereszt helyett egy ruhaszárítóra feszítenénk.

Lehet, hogy ma már legtöbben eltávolodtunk Aranytól és kortársaitól, a magyar irodalom szent korszakától, a polcainkon még ott vannak, de a port már nem töröljük róluk, de ha igazi, a metafizikai értelemben vett irodalmat akarunk – azt, ami tudtunk nélkül az ereinkben csordogál – úgyis hozzájuk kell visszafordulnunk.

 


Főoldal

2017. június 12.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiváljának díjazottaiSzabó Magda-kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi MúzeumbanA XVII. Pécsi Országos Színházi Találkozó Díjazottjai Június 26-án búcsúztatják Jókai Annát
Versek
Gál Ferenc verseiJász Attila verseiBanner Zoltán verseiCsillag Tamás versei
Prózák
Térey János: Árkádiában ősszelEgy értelmezés műveMindenki a napra törMolnár Vilmos prózái
Kritikák
„Üresnek kell lennie” - Szabó T. Anna TöréstesztjérőlKháron ladikjánMindent bele egy könyvbeZajló Tisza - Orcsik Roland kötetéről
Esszék, tanulmányok
Arany-recepció a kortárs költészetbenLövétei Lázár László esszéjeSzáműzöttek - Vitairat a humán szakos pedagógusokhoz„… szívébe égették a szabadságot!”
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA