eS Kiss Judit
Elemez
Elhatároztuk, hogy az ötvenedik találkozón hozzuk meg a döntést. Én jöttem hamarabb, intek a pincérnek, leülök a teraszon. A táskámból újságot veszek elő, olvasni kezdek, egy pillanatra felnézek, megjött János. Megáll a bejáratnál, elszív egy cigarettát, mielőtt belépne. Farmer és gyűrött fehér ing van rajta. Minden reggel úszni jár, ezzel kezdi a napot. Ha az öltözőszekrényben nincs vállfa, begyűri a ruhát, aztán egész nap gyűrött ingben dolgozik, tárgyalni is úgy megy. Elnyomja a csikket, elindul felém, az öngyújtót és a doboz cigit nem egy másik asztalra teszi, hanem az enyémre. Jön a pincér, habos kávé és egy deci száraz bor, kérdezi, egyszerre bólintunk. A SWOT elemzéssel feltérképezhetjük egy piac, iparág, üzlet, termék, szolgáltatás piaci életképességét. Hat hónapja heti kétszer negyvenöt perc beszélgetés, így állapodtunk meg az elején. Fél óra túl kevés, egy óra nem fér bele. Ennyi még nem tűnik fel, a túlórára lehet fogni, vagy a közlekedésre, vagy hogy találkoztunk egy ismerőssel, és beültünk egy kávéra.
A pincér hozza az italokat, tudja, melyik kié, mosolyog. János belekóstol a borba, beosztja, az utolsó percre tartogat egy kortyot. A kávéról mindig leeszem a habot, csak egy picit hagyok meg, azt belekeverem. Ez a negyvennyolcadik beszélgetésünk, számolom. A mostani találkozó után pontosan kétezer-egyszázhatvan perc. Számolom az aznap elküldött e-maileket is, az embereket a mozgólépcsőn, vendégségben a szőnyeg csíkjait, a képeket a falon. Időnként tájékoztatom Jánost az aktuális számokról, mint egy napi tévésorozat elején, fontos tudni, hányadik rész jön. Minél nagyobb a szám, annál fontosabb.
János a farzsebéből papírt vesz elő, tollat kér, a táskámban mindig több van, és felosztja a lapot négy részre. Egy hete megállapodtunk, átgondoljuk az ügyet, mindketten marketing szakot végeztünk, ismerjük a módszer lényegét. Engem ez a szak érdekelt, ő pedig pénzügyre jelentkezett, de munka mellett nem készült rendesen, az adótan vizsgán megbukott. Utolsó évben iratkozott át marketingre, ott nem kellett tanulni, bejárt órákra, és vizsgák előtt egyszer elolvasta a jegyzeteket.
Az erősségek belső tényezők, olyan pozitív dolgok, amik jól működnek és lehet befolyásolni, hogy még jobban működjön. Leakasztom a szék háttámlájáról a táskát, kotorászok, kiveszek egy könyvet, pörgetem a lapokat, valahol a közepe táján találom meg a jegyzetpapírt. Egy A4-es negyede van négy részre osztva. Arra az esetre, ha a férjem megtalálná, azt találtam ki, hogy a diákjaimnak akarok erre az elemzési módszerre érthető példát mutatni. Kamaszok, ez a téma leköti a figyelmüket. El is döntöttem, ha elég szemléletesen sikerül az elemzés, tényleg előadom az órán. Jánoson tesztelem, a múlt héten vetettem fel, próbáljuk meg így eldönteni. Kell egy pro-kontra lista, megszámoljuk, melyik oszlopban van több tény, és kész. Tudom, mit írtam, de felolvasni könnyebb, mint a szemébe mondani. Kreatívabb lettem a tanításban, gyakrabban vannak jó ötleteim, nőtt az önbizalmam, a férfiak is utánam szólnak az utcán, néha fütyülnek is, pedig az alakom nem változott, de valami mégis. János feleségének is feltűnt a változás, hogy mostanában többször látja a férfit mosolyogni. János a munkahelyi sikerekkel magyarázza, gyakran megy úgy haza, hogy újabb üzletet kötött, haladnak a dolgok. Zavarban vagyok, ilyenkor csavargatok valamit, egy tollat szét és vissza, a fülbevalómat vagy a karikagyűrűt az ujjamon. A lapomon az apró betűk ellenére is látszik, ez a leghosszabb rész. János fejben gyűjtötte az érveket, a munkában is sokszor beveti a fejszámolást. Kimegy az ügyféllel egy felújítandó épülethez, megkérdezi a helyiségek paramétereit, a bejárás végén majdnem pontosan megmondja az összes alapterületet. Ez mindig hat. Utána a tárgyalás során még egyszer ráerősít valamilyen gyors számolással.
A gyengeségek is belső tényezők, olyan dolgok, amik nem jól működnek és lehet befolyásolni, hogy jobban működjenek. János jegyzetel, hosszúkás, dőlt betűket ír, nem túl szép írás, de a sorok párhuzamosak maradnak a sima lapon, jó a szemmértéke. Nem szólok, a kávét kevergetem, közelebb hajolok, figyelem, ahogy összeírja a gyengeségeket. Kócos a haja, nem szárítja meg télen sem, inkább sapkát vesz uszoda után. Amikor befejezi az írást, elém csúsztatja a papírt. Magamban olvasom, nem akarom a szavakat hangosan hallani. Egyikünk sem volt még ilyen helyzetben, nem tudjuk, hogy reagálnánk. Túl rövid egy nap, a heti kétszer negyvenöt perc is sok idő. Ha úgy döntünk, néha biztosan elveszítjük az időérzéküket, és nem tudnánk tisztán, logikusan gondolkodni. A koncentrálás is nehezebben megy, ha többet akarunk ettől a kapcsolattól. János ebben az évben folyamatosan bővítette a céget. Ha megszerez egy nagy munkát és azt referenciaként tünteti fel az ajánlataiban, komolyabb megrendeléseket kap. Egyre több az embere, szerinte ez a legnehezebb, emberekkel együtt dolgozni. Nekem ott a tanítás, idén túljelentkezés volt, két csoportnak is vállaltam órákat. Az meg szinte lehetetlen, hogy időt szakítsunk egymásra akkor, ha váratlanul, a megbeszélt időponton kívül lenne szükségünk a másikra. János türelmesen megvárja, amíg elolvasom, maga elé mered, sóhajt, nem fűz hozzá semmit. Megállapodtunk az elemzés szabályaiban. Az egyik szabály, hogy nincs szabály, minden, ami eszünkbe jut, felkerül a papírra, válogatás és mérlegelés nélkül. Egyetlen gondolatot sem szabad visszatartani, lehet, hogy éppen az könnyíti meg a döntést. Adtunk maguknak egy hetet, addig egyikünk sem hozta fel a témát, más dolgokról beszélgetünk, munka, film, könyvek, mikor mi.
A lehetőségek külső tényezők, olyan adottságok, amelyeket nem tudunk befolyásolni, de kedvezőek és rájuk építve kihasználhatjuk az erősségeket. Egyszerre mondjuk ki a szót, hogy iskola. Nevetünk. Beszélgetés közben, ha felém fordul, mosolyog, csak néha komolyodik el, akkor nem néz a szemembe, maga elé mered. Majdnem minden találkozáskor van egy szó, amit egyszerre mondunk ki. Az, hogy az iskolából ismerjük egymást, megkönnyíti a dolgokat. Ez kerül fel elsőnek a papírra. Nem kell annyira titkolózni, bárkinek lehet a másikról történeteket mesélni. János cége nyerte meg a pályázatot az iskola felújítási munkáira. Egész nyáron csak félmondatokat váltottunk és mosolyogtunk. Nyár végén kitalálta, menjünk el kávézni, látott a csészével sétálgatni, szívesen kipróbálná, hátha rászokik. Eleinte többször megkérdezte, nem találkoztunk-e az iskolán kívül korábban, nem az arcom, a mozgásom volt neki annyira ismerős. Ahogy elmegyek mellette. A legelső beszélgetésből majdnem vita lett, kérdeztem, ő válaszolt és provokatívan visszakérdezett. Nem vettük észre, hogy több mint két óra telt el, ezért határoztuk el, hogy heti kilencven percet két részre osztunk. János ragaszkodott a pontos időbeosztáshoz. Mindent megtervez, reggel átgondolja a teendőit, nem tér el tőle, este összegzi, mi volt jó, mi rossz, mi a következő lépés. Elfogadtam ezt a játékszabályt, a ki nem mondott szabályokat is. Próbáltam az írásos formákat is, de János nem ír e-mailt, nem válaszol az üzenetekre. Alapszabály lett ez is. Az egyszerre kimondott szó után közelebb húzom hozzá a széket, mert a szemben ülő felek agresszívabban ütköztetik az érveiket, a merőlegesen ülőkkel könnyebb kompromisszumra jutni. Vagy inkább azért, mert szeretem, ha a beszélgetés közben nekitámasztja a vállát az enyémnek. A fülem mögé tűröm a hajam, hogy jobban lássam az arcát oldalról.
A veszélyek külső tényezők, olyan korlátok, negatív tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni és csökkentik a siker esélyeit, kockázatot jelentenek. János felveszi az asztalról a doboz cigit, kihúz egy szálat, rágyújt. Próbált már leszokni, de ha összegyűltek a dolgok és túl sok mindenen kellett aggódni, újra visszaszokott. A pincér észreveszi, hoz egy hamuzót. Fiatal kopasz fiú, fekete rövid ujjú ingben, izmos a válla és a karja, slamposan jár, görbe háttal. Cinkosom lett, tudja, hogy mióta és miért járok ide, de nem árul el. Jánossal kezet fog érkezéskor, nekem köszön, aztán többször nem néz rám. Amikor kihoz valamit az asztalunkhoz, hozzám ér valahogy. Mondjuk, lendül a karja, vagy lendíti, mégis mintha véletlen lenne, és a kézfeje hozzáér a karomhoz. Fontosak a részletek, ezt Jánosnak is elmondtam, ezeket a pillanatokat lefotózom és elteszem. Számon tartom azt a négy pontot is, ahol János eddig hozzám ért. A veszélyekhez ezt írtam fel, az érintést, mert az fizika és biológia, egy kis kémia is, nem mindig lehet ráhatás. Ezek a dolgok belül zajlanak, csak részben irányítjuk. Elmeséltem neki, mostanában azt játszom, hogy fölteszem a fejemre a fülhallgatót, választok egy zenét, amit nagyon szeretek, és próbálok a szám alatt teljesen mozdulatlan maradni. Még egy bólintás vagy dobbantás sem megengedett.
A SWOT analíziseket általában több ember közösen készíti, vagy ha egy, akkor sokáig érleli, finomítja, hogy a szubjektivitás minél kevésbé érvényesüljön. Magam elé veszem a nagy lapot és a kis jegyzetpapírt, az ujjamat csúsztatva sorról sorra haladok. Nézem a saját papíromon a pontokat, mindegyikhez kerül egy pipa, nem hagytam ki semmi lényegeset. János a telefonjára néz, ő figyeli az időt, még négy perc. Nem hord órát, pedig jól állna neki egy-egy márkás darab. Minden nap vehetne föl másikat, ahogy én a fülbevalókkal. Néha a két fülembe is különbözőt teszek, így vidámabb. Megszámolom a pontokat, mennyi van a jobb- és a baloldalon. Egyenlő. János szerint minden fontos döntésre aludni kell egyet, de ha van idő, inkább többet. Ismét egy hetet javasol, a következő alkalommal beszélhetnének másról, látott egy jó filmet, majd elmeséli. Elfogyott a kávé, összehajtom az újságot, a cetlit visszateszem a könyvbe, elteszem a táskába, elköszönök, és elhaladok mögötte. Ilyenkor vagyok hozzá a legközelebb, elérném, ha akarnám, de ő még nem akarja. Aki előbb jött, az megy hamarabb, ezt a szabályt mindketten betartjuk.
